Apró bűnöm

 

Apró bűnöm

Írta: Királdi-Kovács István

.

Búcsút intett a naplemente,

itt marad a sűrű, sötét este,

rossz álom, nyomasztó démon,

megszáll, sarokba szorít, szétnyom.

.

Bűn, mit nem mi követtünk el,

mégis nagyon súlyos ez a teher.

Millióan kiáltjuk együtt teli torokkal,

és példálózunk emberi jogokkal.

.

Nem akarják hallani, akiknek kell,

Elég a pusztításból! – el a kezekkel.

Hát hiába van sok világszervezet,

ha cselekedni nem tud, nem lehet?

.

Mennyi pusztulás kell, emberhalál,

mennyi bomba, mennyi házat talál?

Mikor lesz elég hadirokkant, és árva?

Mikor lesz elég a világ pusztítása?

.

Apró bűn az enyém, rosszat álmodom,

nem tehetek többet, ez a démonom.

Fegyvert fogjak én is? -Nem akarok!

Vannak termek, és hosszú asztalok.

.

Ott kell egyezkedni, minden ponton,

nem drága vért ontani, kinn a fronton.

Apák, anyák, feleségek, lányok és fiak,

életüket vesztik néhány ostoba ember miatt.

.

Nem tudnak, nem akarnak megegyezni,

ami a másé azt akarják megszerezni,

becstelenül, dicstelenül máséra fáj a foguk,

amihez semmi közük, és nincs is rá joguk.

.

Üléseznek, egyeztetnek, nem történik más,

valaki vétóz, ismét elmarad a szavazás.

És a golyók, a rakéták süvöltenek egyre,

és újabb áldozatok kerülnek a hullahegyre.

.

2024. 01. 22.

Tiszakécske.