Talán megjön

 

Talán megjön

Írta: Királdi-Kovács István

.

A távolság lebeg közöttünk régóta már,

nem tudta áthidalni a tavasz, sem a nyár.

Zord széllel, faggyal megjött, itt van a tél.

A szív ebben a közegben, ugyan mit remél?

.

A sétányt, hol csak vágyaink jártak, belepte a hó,

a part menti jéghártyák között, párát lehel a tó.

Nem ül rá senki, így a pad dermedten hiába vár,

míg e zord idő ott téblábol, arra senki sem jár.

.

Csak a képzelet, a meg nem történt emlékek élnek,

melyek agyunk és szívünk mélyén vágyként égnek.

Nekünk mást rendelt a sors, s mi nem ellenkezünk,

de azért van, amit el már soha nem engedünk.

.

Az örökzöld fenyő ágain vakítóan csillog a fehérség,

Nap felé tör, de elérhetetlen neki is az a messzeség.

A szív ebben a közegben, ugyan mit remél?

Hogy egyszer talán megjön a Tavasz, és elmúlik a tél.

.

2024. 01. 11.

Tiszakécske.