Csak egy mosoly

Csak egy mosoly

Írta: Kovács István

Csak egy mosoly,

Mi lelkem gyertyáját meggyújtotta.

Csak egy mosoly,

Mitől olvad szívem jégcsapja.

Csak egy mosoly,

Mi a hitet s a reményt visszaadta.

Egy mosoly emelte föl,

Bús, komor tekintetemet a földről.

S hangtalan szólt egy hang,

Gondoskodj a jövődről,

Ne téphesse bensőd farkas horda,

Ne hagyd, hogy szíved marcangolja.

Ne vesd lelked a búnak,

Tükörben, ne lásd magad szomorúnak,

Adj esélyt a holnapnak,

A búsulók már túl sokan vannak.

Tiszteld a múltadat,

Szeresd a jelenedet,

Bízz a jövődben.

És adj!

Ha másod nincs,

Csak egy mosolyt adj.

Mi lelket melenget.

Csak egy mosolyt,

Mitől a szív fölenged.

Csak egy mosolyt,

Valakinek, mindenkinek!

2014-10-11

Tiszakécske

A Tanárnő (novella)

A Tanárnő

Írta: Királdi-Kovács István

 

A Nap, aranyló sugarai még egy utolsót lubickolnak, a víztükrén mielőtt teljesen alábukna a látóhatáron. Kellemes őszidő van. Nem éget a Nap, sugarai nem szúrják az ember bőrét, nem vakító a fénye sem, inkább jólesően simogatnak, amint jóságos nagymama fáradt kezével simítja unokája fejecskéjét! A tanárnő a parton egy kidőlt száraz fatörzsön ül egy ideje, Ő a késő őszi napsütésben füröszti fáradt arcát! Jóleső érzés járja át a lelkét, nyugodt és a tájban gyönyörködik! Szeret idejárni a tópartjára. Ismer minden fát, bokrot és madarat. Ő itt, a tájhoz tartozik! Gyakran jön sétálni, hol vázlatfüzet és rajzeszköz, hol meg kis jegyzetfüzet van nála. De előfordul, hogy mindkettőt magával hozza táskájában. Szeret rajzolgatni, verset írni. Legtöbbször a fatörzsön ül, és úgy dolgozik, de van egy pad is, amin elidőzik, gondolataiba mélyedve vagy éppen rajzol, fest, verset ír! Most csak ül és gondolkodik. Átgondolja az életét és az elkövetkezőnapok eseményeit. Ő a jövőhéten elballag, azaz, búcsút vesz imádott iskolájától ahol negyvennégy évig tanított. Úgy volt, ezt a tanévet végig viszi, de sajnos egészsége nem engedi a további megpróbáltatásokat. Az igazgató úrral, aki harminc évvel ezelőtt nála kezdte a tanulmányait, mint első osztályos, megegyezett, hogy nyugdíjba megy, de szükség esetén szívesen bejön helyettesíteni. Már szürkült az idő, a nap magára vette takaróját, hát szép lassan hazaindult ő is. Útközben szövögette tovább terveit. Talán félórai sétára lakott a szeretett helytől. Hazaért könnyű vacsorát evett és lefeküdt. Nehezen tudott elaludni, mint mostanában gyakran, ezért is szokott későig sétálni. Eltervezte hogyan fog búcsút venni kollégáitól, a tanulóktól és hogyan öleli magához szeretett iskoláját, nagyon nehéz volt a szíve. Az épületet is nagyon szerette, a kollégáit, de a gyerekeket feltétel nélküli odaadással imádta. Óráin csend volt, tudott bánni még a kissé elevenebb gyerekekkel is. Halkszavúsága miatt figyelni kellett a nebulóknak, ha hallani akarták mit ad le az órán. Szemei könnyesek lettek és úgy aludt el kicsit sírva!

    Hétfő reggel, szokott módon és időben kelt, föltette a kávéját, és míg lefőtt a zuhany alatt fölfrissítette magát. Készített egy szendvicset és a kávéval együtt elfogyasztotta. Elindult az iskolába. A nap szokásos módon telt, nagy szünetben megbeszélte az igazgatóval, hogy szerdán délután négy órakor tartana egy kis búcsúzási vendéglátást a tanáriban, melyre mindenkit meghív. Hazafelé bement egy cukrászdába, ahol kiszállítást is vállalnak, süteményt rendelt, üdítőket, ásványvizet és pár üveg pezsgőt!

   Szerdán délután pontban négy órakor, megérkezett az autó és egy terembe hordták a megrendelt árut.

Miután az utolsó napközis gyerek is elhagyta az iskolát, kollégáival a terembe ment a tanárnő. Könnyeivel küzdve megemlékezett arról a nyolc évről, amit iskolásként ott töltött és a negyvennégy évről, amit tanárként ott dolgozott. Szabadkozva átvette az ajándékait, és némi beszélgetések után egy óra múlva el is ment mindenki.

Ő még maradt, ahogy mondta szeretné magához ölelni az iskoláját, nem értették mire gondol, de az igazgató úr megengedte neki. Az épületben már csak a biztonsági őr volt éjszakára és Ő, a búcsúzó tanárnő! Nagy az épület, elsőtől nyolcadikig járnak oda a gyerekek, hosszú folyosói vannak. Bár alsótagozatosokat tanított folyamatosan, de matematikát nyolcadikig taníthatott képesítése alapján.  És elindult a ballagása!

Minden ablaknál megállt, megsimította az ablakkeretet és mondott valamit. Minden ajtón bement, körbenézett pár kedves szót felírt a táblára a gyerekeknek üzenve.

Az emeletre is felment, hiszen ott is tanított, ott is körbement minden termen. Majd a lépcsőnél még visszafordult nagyot sóhajtott és könnyezve félhangosan köszönt az üres folyosónak, viszontlátásra! Leballagott a lépcsőn bement a tanáriba vette a táskáját könnyű kis kosztümkabátját és elindult haza, az ajtóból még egyszer visszafordult és itt is köszönt még a folyosónak. Elköszönt az éjjeliőrtől és hazament. Az ágyában még sírdogált egy kicsit, de elég fáradt volt most ahhoz, hogy hamar elaludjon!

Reggel nem jelzett a rádió, nem is kelt föl azonnal, kicsit lustálkodott, hiszen mától nyugdíjas! Mehet kedvenc tópartjára, nagyokat sétálni, fotózni, rajzolni, szeretné a festészetet mélyebben megismerni, és közben, ha olyan gondolatai lesznek, akkor azokat papírra veti! De ha az idő olyan lesz, hogy végkép nem mehet, a partra, akkor belátogat az iskolába, mert azt nem lehet csak úgy elhagyni, hiszen élete jelentős részét ott töltötte! A tanárnő most igazán boldognak érezte magát!

 

2014. 10. 10.

Tiszakécske.

A tornászlány

A tornászlány

Írta: Kovács István

Edzésem volt, haza indultam.

Járdára lépek.

Száguldó autó, visító fékek, csattanás

 Üvegtörmelék, nyikorgó fémek.

Egy nagy ütést érzek!

Hol vagyok, élek?

Istenem, szólj, hozzám kérlek!

Szólj, tudjam, hogy élek.

Villogófények, pirosak-kékek.

Mozdulnék, de nem érzek semmit,

Nincs, ami vinne, béna a láb!

Már nincs tovább?

Hordágyra tesznek, mentővel visznek.

Kórház, műtétek, gipszek.

De nincs tovább!

Béna a láb!

Sehova sem visznek.

Nincs több talajtorna, felemás korlát,

Csak kerekesszék van és gyógytornász.

Elmaradó barátok, emlékképek a falon,

És patakzó könny az arcomon.

Istenem, szólj, hozzám kérlek!

Itt vagyok, még élek.

És jöttek új barátok, jött a szerelem,

Mert egy kis boldogság is jár nekem.

És kezdődött még nagyobb küzdelem.

Két lábon sétálva oltár elé állni!

S lábaimra gépeket csatolnak,

Istenem járni fogok ma-holnap.

Istenem köszönöm, hogy élek!

2014-10-07.

Tiszakécske

Süteménykóstoló

Süteménykóstoló

Írta: Kovács István

Mákos a bejgli, meggyes a rétes,

Jaj, milyen finom, jaj, milyen édes.

Túrós a lepény, ízes a bukta,

És a nagyi tudja, hogy szereti Jutka.

Ott van egy krémes, mellette a minyon,

És a diós torta az is nagyon finom.

Nem is marad morzsa,

Hogy ha meg jön a Dorka,

Az asztalon.

Hát az mi a csoda?

Kürtöskalácsforma, nézd milyen kicsi,

De nagyi jól megtömi, csokoládékrémmel,

Kemény tejszínhabbal.

Peti le is nyeli talán két falattal.

Mond mit ér a liszt, a tojás és a cukor?

A tölteléknek nem is volna íze,

Ha nem lenne benne a nagymama szíve!

No meg egy kis humor!

2014-10-05

Tiszakécske

Tündér és boszorkány

Tündér és boszorkány

Írta: Kovács István

Ez a lány,

Tündében egy boszorkány.

Reszkessetek legények,

A porban hever szívetek,

Ha rátok villannak,

Ezek a szép szemek.

Boszorkány és Tündér

Lakik a szívébe,

Óvatos legyél, hogy

Mit hozol ki belőle.

Szépsége csábít,

Mosolya kábít,

Szemének lobbanó lángja

Elemészt.

Epekedve porba hullsz,

S tüzénél összeégsz.

2014-10-05

Tiszakécske