Mi ne tudnánk

 

Mi ne tudnánk

Írta: Királdi-Kovács István

.

Mi ne tudnák mi a csend és hol van?

Kizárul a világ, ha megjelensz gondolatban.

Megnyugszik az elme, másként ver a szív,

vad folyóra, ha pihe száll, érintésed oly szelíd.

.

Az éjszaka, ha fáradt is, szusszanni alig mer,

nehogy elriadjon az, ami téren, időn átível.

Érzés, mitől az ember boldogan ébred,

ami egésznap vezeti, soha el nem téved.

.

Mi ne tudnánk, hol van, és mi a csend?

Röpke gondolat feléd, s helyre áll a rend.

Dúlhatja bensőnket harag, vagy félelem,

lehetünk a világ ellen bármily védtelen.

.

Jössz, mosolyod szelíd, érintésed puha, meleg,

nem vagy itt, mégis kebledre ölelsz, jó veled.

Nekem Te vagy a csend, béke, a nyugalmi idő,

szelek tépázta hajómnak a vihar nélküli kikötő.

.

2025. 01. 15.

Tiszakécske.

Ami éjszaka fáj

 

Ami éjszaka fáj

Írta: Királdi-Kovács István

.

Ízléses smink, igéző szemek, gyönyörű mosoly,

jelenése kicsit kacér, mégis hercegnősen komoly.

Alatta vajh’ mennyi a titok, mennyi a fáj,

ha beles hozzá, mit láthat az éjszakai holdsugár?

.

Mintha táncot lejtene, ruganyos minden lépte,

néha zavarba ejtő mozdulatainak könnyedsége.

Nem látszik rajta gyűrődés, ami éjszaka fájt,

a kelő Nappal, egy új, egy másik emberré vált.

.

Fájdalmát, az újabb könnyekig a párnája őrzi,

ez a reggel, új napot ígér, mással kell időzni.

Keresni, meglátni, ami mellett eddig elment,

hogy az éjszakai fájnak, mondhasson ellent.

.

Ne fájjon, ne dúljon föl a vihar minden éjjelt,

műmosolya, álarca ne könnyekkel legyen bélelt.

Éjjel, nappal nő szeretne lenni, egy értékes ember,

hogy, ami éjszaka fáj, mindörökre tűnjön el egyszer.

.

A reggel ígérete éjszakára is érvényes legyen,

a Hold, ha beles mosolyt lásson, ő is boldog legyen.

Nem mű, nem bohóc ő, mosolyát ne kelljen festeni,

éjszaka is, smink nélkül is szeretne magának tetszeni.

.

2025. 01. 14.

Tiszakécske.

.

Kép: Hainricffy Kata

Legalább néha

 

Legalább néha

Írta: Királdi-Kovács István

.

Fenn a magas hegyeken állva halnak a fák,

gleccserfolyam morzsolja szét a kemény kősziklát.

Én, mint szárnyaszegett madár vergődök a létben,

nem tudok úszni, a mindent felemésztő idő tengerében.

.

Vergődöm, keresem önmagam hová lettem? - nem tudom.

Fojtogat a némaság, ez a csend nem az, amit szeretek. Unom!

Összekuszálódott a rend, nem állnak szavakká a betűk,

a némaság falát áttörhetné egy halkan felsejlő apró etűd.

.

Nézem a csillagtalan égboltot, a legsötétebb fekete az ég,

a távolban a hajnal nem akar hasadni, nem nyílik rajta rés.

Tudom, a felhők feletti messzeségben ragyognak a csillagok,

talán egy sem olyan magányos, mint most én vagyok.

.

Nem társ hagyott el, vannak köröttem ilyen-olyan hangok,

hamisak, durvák, kéretlenek, sokszor zavar, amiket hallok.

A belsőhang az veszett el valahol, nem szól hozzám, néma.

pedig oly jó lenne, ha társalogna velem, legalább néha.

.

2025. 01. 12.

Tiszakécske.

A szó elszáll, írni kell

 

A szó elszáll, írni kell

Írta: Királdi-Kovács István

.

Gondolat vibrál a fejemben,

egy tollat forgatok a kezemben.

Mondanám az ötletet, nem tudom,

nyelvem helyett megjelenik a tollamon.

.

Magától formálódik, tán vers szeretne lenni,

vagy egy nagyobb lélegzetet kéne hozzá venni?

Elég lesz majd egy apró papír, holmi fecni,

vagy egy egész lapot kell az írógépbe tenni?

.

Nem tudom megáll-e majd egy árva fehérlapon,

vagy terjeszkedik sok, talán egy könyvnyi oldalon.

Még csak néhány szó „piszkítja” a tiszta teret,

mert a kéz sokkal lassabb, mint a gondolatmenet.

.

A sorok azért gyűlnek, szépen, hosszan szántják a teret,

érthető, befogadható egységgé teszik a szöveget.

Az ember csak ír, reménykedik, valaki majd befogadja,

tanít, nevel, nem vész kárba egyetlen egy gondolatja.

.

Szaporodik a papír, a gépben szépen telik a memória,

az ember csak ír és ír, nincs megalkuvás, teketória.

Az elmét művelni kell, nincs jobb, mint az írás a betű,

mert a szó elszáll, legyen az bármily nemes eredetű.

.

2025. 01. 11.

Tiszakécske.