Zsúfoltan

 

Zsúfoltan

Írta: Királdi-Kovács István

.

Zsúfolttá vált életünkben nehezen találunk békét,

mintha elfelejtettük volna a barátság jelentését.

Nehéz a lélegzet, túl sok a keserv, a bánat,

találgatjuk, - vajon Isten most merre járhat?

.

Vágyainkba kétségek keverednek, elménk összezavart,

figyelmünk elterelt, gondolataink tiportak, érzékünk felkavart.

Zsúfoltan ömlik felénk, mit nyelni kéne, de nem akarunk,

kiköpni sem tudjuk, s tőle lassan már megfulladunk.

.

Keressük a csendet, a megbékélés tiszta útját,

ki égre néz, ki magába száll, onnan várja megnyugvását.

Mert az ember küzd, nehéz, de azért föl-föl emeli fejét,

körbe tekint, igazodni próbál, útvesztőben keresi helyét.

.

Zsúfolt az életünk, kéne már egy kis csend, szabad lélegzet,

elnémítani a harciriadót, eltüntetni minden árnyékot, félelmet.

Ha ránk talál végre a perc, felcsillanni látjuk a reményt,

hálát adunk, ha jó irányba tereli a világot, az életünket.

.

Koncentrál, határozottságot mutat, legalább magának,

ateista lélekkel tűnődik, zavarja-e Istent? Van e helye imának?

Mert, ha minden elveszni látszik, kihez is fordulhatna máshoz,

csak egyedül a bárkit meghallgató, mindenek forrásához.

.

2025. 11. 27.

Tiszakécske.

Hálás szívvel

 

Hálás szívvel

Írta: Királdi-Kovács István

.

Sűrű, reggeli ködben apró pelyhekben hull a hó,

a puha álomszerű fátyol alatt csend honol.

Gyermeki csodálattal nézem a természet szépségét,

Lassan, meghatódva veszek levegőt, a pillanat időtlennek tűnik.

.

A természet átöltözött, zöldből sárgára és vörösre váltott,

de az élet így is szép, áramlik belőle az erő, a kedvesség.

Tegnap még vadon termő gyümölcsöket érlelt a kései napsugár,

melynek láttán a szívek örömmel és hálával teltek.

.

Az emberek vidám csevellyel gyűjtötték a természet ízeit.

A hegy felöl hirtelen érkező fuvallat rázza, csörgeti az ágakat.

Elsöpri a ködöt, keringőt táncolni kéri a hulló hópelyheket,

s innen-onnan még letép néhány, lazán kötődő falevelet.

.

Fehér hóköpenyt borít a tájra a bőven áramló sarki szél,

régen látott világot, más élményeket tartogat a tél.

A hó sűrűbben, nagyobb pelyhekben imbolyogva hull tovább,

a szürke felhőtakaró nem nyílik meg és nem is áll odább.

.

Előttem a kutya tüsszög, beleszagolt, hát hó ment az orrába,

újdonság volt neki is, nem látott még ilyet szegény pára.

Majd megugatta, belehemperedett, farkával seperte,

ellágyultan néztem, mint egy gyermeknek, oly nagy az öröme.

.

2025. 11. 23.

Tiszakécske.

Egy novemberi nap

 

Egy novemberi nap

Írta: Királdi-Kovács István

.

A hajnal, enyhén ködös lehelettel köszönt,

mint novemberi harmat terül el a tájon.

Most még tapintatoson, hogy senkinek ne fájjon.

Nem mar arcomba, csak elkísér, velem jön.

.

A kelő Nap felszívja a ködöt, még van ereje,

a nyárinak tűnő égbolt tisztán ragyog felette.

Lelassult, lomha az idő, vánszorogva telik,

mégis hamar itt az este, minden lecsendesedik.

.

Lágy szellő lebben, halk búcsú dalt fuvoláz,

a levelek táncolva hullnak, pőrére vetkeznek, fák.

Gyengéden terítenek színes szőnyeget, a földre.

a velük hulló magból kél az új élet reménye.

.

Estére beszürkül az ég, nyúlós vízpermetet szitál,

itt-ott a házak kéménye, halvány füstcsíkot pipál.

Utcalámpák, mint kik félnek, szégyenlősen pillognak,

ma hiába várunk égi fényt, ők ma nem csillognak.

.

Pedig valahol messze fenn, hol az égieket véljük,

ott, mint díszes bálteremben ragyoghat a fényük.

Este van, sétálva koptatom az utca, sikamlós kövét,

már eb sem vakkant, vackára űzte a hűvös sötét.

.

2025. 11. 13.

Tiszakécske.

Őszi varázslat

 

Őszi varázslat

Írta: Királdi-Kovács István

.

Vetkőzik az erdő, színes levelek hullnak,

újra itt az ősz, a napok csendben múlnak.

Egy apró láng sercegve, imbolyogva pislákol,

melegség járja át a szobát, szívem is lángol.

.

Minden mozdulatlan,

mintha megállt volna a mindig rohanó idő,

hogy megízlelhessek egy ajándék pillanatot,

annak csendjét, édességét, a varázslatot.

.

A Nap lemenőben, borostyánszínűre festette az eget,

valami furcsa érzés eltalált, túlcsordította a szívemet.

Hálát adok a napért, a nyugodt pillanatért, hogy

nincs semmi baj. Köszönöm a mindig óvó figyelmedet.

.

Mozdul a levegő, lágy szellő suhan a fák között.

láthatatlan réseken át a szobába is beszökött.

A szoba édes csendjében a percek lassan múlnak,

Újra itt az ősz, és a színes levelek egyre csak hullnak.

.

2025. 11. 10.

Tiszakécske.

 

Őszi virágok

 

Őszi virágok

Írta: Királdi-Kovács István

.

A dombról alá furakodott az ősz,

rőt haját itt rázza a házak között a szél,

hideg, bús hajnali nótát dúdol halkan,

s önmagát nézi az esőtől csillanó avarban.

.

Belebámul a lágyan fodrozódó tó tükrébe,

az égtől kapott szomorú, sötétszürkébe.

El is fordul hamar, a kerteket vizslatja,

ott az őszi virágokat élteti nem rég hullott harmatja.

.

Itt-ott még pompázik a kert, erdőszél és mező,

kasvirág, őszirózsa, krizantémok, és tűzeső.

A gyepűrózsán* másod virág nyitja kései szirmát,

megtévesztette a Nap, nem alussza még téliálmát.

.

Hunyorok, cickafarkak, Japán szellőrózsa bólogatnak,

Varjúhájjal, üdvözlik a reggelt, együtt intenek a Napnak,

mely éppen két felhőpaplan között kelt fel.

Csend van, fura, bántó csend, az ember hiába fülel.

.

Elmentek a madarak, nem zsibognak bogarak és méhek,

mintha lassabban, bágyadtabban indulna az élet.

De a virágok éppen úgy pompáznak, mint a Tavasziak,

csak nem ontják oly harsányan az illatukat.

.

2025. 10. 16.

Tiszakécske.

.

*Gyepűrózsa = vadrózsa, csipkerózsa

Belső csönd

 

Belső csönd

Írta: Királdi-Kovács István

.

Mint a bizonyos hajós, ki átvisz a túlsó partra,

olyan a csönd, mikor belehasít a külső zajba.

Elvisz, valahová messze, beleolvad a zsigerekbe,

s a szomjazott nyugalom éltetőn árad szét a testbe.

.

Ahogy a nyugodt víz hullámai, úgy ring a lélek,

kinn hiába dühöng ádáz csatazaj, még sem félek.

Bátorságom a törhetetlen csönd adta nyugalom,

a „megfoghatatlan” kegyelmét érzem magamon.

.

Olyan, mintha valami őrizne, vigyáz rám, figyel,

körülvesz, simogat, gyöngéden magához ölel.

Ahogy zord tél után, tavaszodik nyílnak a virágok,

a békesség csöndjében másként látom a világot.

.

2025. 10. 04.

Tiszakécske

Világjáró

 

Világjáró

Írta: Királdi-Kovács István

.

Világok vándora, nyughatatlan ember,

hol a hegyek csábítják, hol a tenger.

Elméjében, vágyai között folyton kutat,

nyugta nincs, örökön-örökké keresi az utat.

.

Felhők között repülne a madarakkal,

a tengerben versenyt úszna a halakkal.

Toronyszobából nézné, mi terül el alant,

virágillatos réten szólna kezében a lant.

.

Barangolna hegyen, völgyön, patakparton,

aprófalvak ódon utcáin, megpihenve minden sarkon.

Sivatag homokjában is megízlelné a Napot,

ahogy haragosan tajtékzó tengerben a habot.

.

Kipróbálna mindent, amit Isten ege alatt lehet,

mert a szoba az fogság, nem ad kellő életteret.

Fújja a szél, simogassa, cibálja a haját,

vessen hullámot a tenger, a fű, akkor érzi jól magát.

.

2025. 10. 02.

Tiszakécske.

Kép: Hainrichffy Kata

Az idő egy szám

 

Az idő egy szám

Írta: Királdi-Kovács István

.

Volt rá hetven évem hogy elfogjam,

de ő ment tovább az útján, csak ment.

Ment, ahogy keringő, körbe a teremben,

önmaga körül is forogva szüntelen.

.

Nem sietett, nem várt, csak ment előre,

kevés volt, mindig csak kicsi hiányzott belőle.

Pillanatnyi, ölelésnyi, kézfogásnyi, csóknyi,

gondolatnyi. Ő halad nem lehet rajta lógni.

.

Kitudja mikor, honnan indult, hová ér,

csak kisebb-nagyobb szám, valamit mér.

Valami távoli, meg és fel nem fogható,

súlya nincs, múlása mégis nyomasztó.

.

Hogy volt, látom a tükörben, testemben érzem,

Hogy lesz, ott ragyog az unokám szemében,

Az idő halad új távlatok, járatlan utak felé visz,

a Nap újra felkel, s a Tavasz virágokat nyit.

.

2025. 09. 07.

Tiszakécske.

Nehéz idők

 

Nehéz idők

Írta: Királdi-Kovács István

.

Hol világos, hol sötétebb szürkén háborog az ég,

itt-ott fehér foltok villannak, de sehol nem kék.

Mint tompa fényű szemek, melyben nincs béke, nyugalom,

nem tudni hol, miért hever elérhetetlenül parlagon.

.

Hogy hiányzik a sok szín, a nyugalom, a béke,

fehér, zöld, vörös, sárga, mind belehajlik a kékbe.

Lám, a szivárvány ívébe a kevertszín is belefér,

mert a természet nem fekete és nem is fehér.

.

Tiszta fehér nincs más, csak a frissen hullott hó,

igazi fekete is csak kéményben látható.

Nézem az emberi arcokat, mily változatos a kép,

sima, ráncos, színük változó, s mégis mind milyen szép.

.

A szemük valami más, már régen nem úgy ragyog,

ahogy sötét égen a messziről ide fénylő csillagok.

A szívük is kemény, de hiszem él még bennük a remény,

Talán nincs veszve minden, lesz gyógyír a lélek sebén.

.

2025. 09. 03.

Tiszakécske.

 

El nem múló...

 

El nem múló…

Írta: Királdi-Kovács István

.

A fák lassan ébrednek álmukból, a Tavaszt köszöntik,

a levegőt mandula és szilvafavirágok illatával elöntik.

A gesztenyefák még némák, pihennek, nehezen nyílnak,

hűen őrzik titkaikat, de annál szebbek, szerelemre hívnak.

.

De, hiába vártam, nem jöttél, fájt a lelkem nagyon,

kínok között éltem, sírtam nagyon sok hajnalon.

Gondolataim mégis percről, percre rád találtak,

ünneplőbe öltözött szívem, minden percben vártalak.

.

Lassan, nehezen telnek az évek, nem gyógyul a szív,

már nem nyújtom ki a kezem, pedig a lelkem még hív.

Nem igaz, hogy az idő gyógyít, az csak vékonyka lepel,

alatta élő, eleven a seb, ráborul, de semmit nem kezel.

.

Nem csitul az érzés, lelkem, mint a vihartól dúlt tenger,

Néha kérdezem magamtól, miből, mennyit bír az ember?

Miért jó űzni az elérhetetlen, miért jó a semmit fogni,

elkéstem, elment a vonat, már nincs mibe kapaszkodni.

.

A vonat régen nem jár, a peron romos, rozsdásak a sínek,

néha még kisétálok oda, de már nem tudom, minek.

Talán nem akarom lekésni azt, ami soha nem jön vissza,

de, itt, ezen a soron virágzik legszebben a gesztenyefa.

.

2025. 06. 18.

Tiszakécske.

Életpróba

 

Életpróba

Írta: Királdi-Kovács István

.

Kopár sziklákat éget a könyörtelenül tűző Nap,

a szélesen elterülő nyáj, csak aszott kórót harap.

Árnyékot, zöldet, fát, bokrot csak néha-néha talál,

pedig érte körme kopik, oly nagy területet bejár.

.

Furcsa éden, itt porrá égnek sziklák, és a kövek,

mégis van föld, fény, kenyér, boldogság menet és jövet.

Hősiesen kitart, küzd az ember tisztelettel éli az életet,

s hálát ad mindenért, amit adtak neki az Istenek.

.

Vízért, fáért messze kell menni, jön a hosszúvágta,

két kanna vizet, fát, embert cipel a szamár háta.

Tandoor alján parázs izzik, kőedényben fő az étel,

friss kenyér sütéséhez az oldalából egy kis helyet bérel.

.

Estebédre készül a gazdagon zöldségelt, finom egytálétel,

Marhahús főtt benne csicseriborsóval és sárga lencsével.

Esteledik, már hazafelé zörög a nyáj csengője, kolompja,

tülekedik a jószág, nyugodt a pásztor, sosem volt goromba.

.

A nap lassan véget ér, a sütő tüze hamvad csendben,

melegét szívében őrzi az asszony, mélyen izzik benne.

Az állatok menedékeikben nyugodni tértek éjszakára,

valaki lopva, álmosító színeket festett az ég falára.

.

Itt, a föld, a fény, a kenyér és a kedvesség között.

megtalálták az életük értelmét, a mindenség fölött.

Étkezés előtt összeteszik kezüket, imát mond a család feje,

köszöni, hogy ma is kegyes volt hozzájuk az ő Istene.

.

2025. 06. 12.

Tiszakécske.

Megtérés

 

Megtérés

Írta: Királdi-Kovács István

.

Eltévelyedett, kemény szívben nem nyílik ajtó,

van bűn, mi soha meg nem bocsájtható.

De az idő hozhat őszinte bűnbánatot, vezeklést,

jöhet egy pillanat mi a szív falán nyit egy apró rést.

.

Nem érted mitől, de megmozdul a lelkiismeret,

fölkavart önmagadban az embert felismered.

Egy könnycsepp, betondzsungelben nőtt apró virág,

vagy Isten megbocsájtó, atyai figyelme vetődött le rád.

.

Érzed valami megtorpant, elindult valami más,

ezt kerested mindig, de nem volt útmutatás.

Kíváncsi lettél, mitől enyhült a nyomás, lazult a prés,

hogy enged át ennyi fényt egy aprócska rés.

.

Elindultál felé, mintha kérnék, kinyújtod kezed,

nem láttad, érezted, bátran, biztonsággal vezet.

Érzed a megbocsátást, befogadták a tékozló fiút,

nem csak hiszed, tudod, mindenből van ki út.

.

Eltévelyedett kemény szívedben melegség árad,

lelkeden nyílt apró rést, már ajtónyira tártad.

Befogadtad végre, ki sosem tagadott meg téged,

mert ő tudja, néha az ember rossz irányba téved.

.

2025. 06. 10.

Tiszakécske.

Lelkem ordítása

 

Lelkem ordítása

Írta: Királdi-Kovács István

.

Csendben, feszíti keblem a lelkem ordítása,

de nem enged a szenvedély a vágy szorítása.

Kitörni vágyik a tehetetlenség börtönéből,

hiába, nem kap már vad szerelmek öröméből.

.

Jólesne még egy kis kristálytiszta szerelem,

lehemperedni vadvirágok rejtette terepen.

Kihámozni egymást az éppen viselt kelméből,

bájitalt kóstolni az alig nyíló virág kelyhéből.

.

Szeretni, ahogy előtted s utánad még senkit,

pedig nem tudtunk a szerelemről semmit.

Azt éreztük, hogy valami jó, kellemes dolog,

hogy a szemünk tőle egyre jobban ragyog.

.

Hogy tudott kínozni, ha elmaradt egy találka,

aprócska volt ahhoz a világ összes fájdalma.

Mi történt?- ki tudja régen volt elmúlt már,

de mostanában az emlék valamiért visszajár.

.

Hajam fehérré fakult, szívem kihagy néha.

agyam is lassú, a tekintetem olykor méla.

A távolba néznek, keresnek ők, ketten,

vajon te hová lettél, s én hová lettem.

.

Kívül csend vesz körül, sötét, halálos csend,

de a mélyben lelkem ordít, valahol itt bent.

Az idő lassú de, már nem egyformák a napok,

újra emlékszem rád, pedig épp, hogy vagyok.

.

2025. 06. 02.

Tiszakécske.

Nincs alku

 

Nincs alku

Írta: Királdi-Kovács István

.

Mit képzelsz magadról, ki vagy te?

Miért tartasz milliókat félelembe?

A Nemzet felét tagadod, gyalázod.

Ez a te vezetői bizonyítványod!

.

Bevetheted nemtelen eszközeidet,

Megtiporhatsz, nem tudsz legyőzni,

Vádolj, de nem hazudtolhatsz meg,

Megölhetsz, de az igazság ölhetetlen.

.

Vitázni, érvekkel győzni nem tudsz,

Ha vannak, kérdések az elől elfutsz,

Másra tolsz minden felelősséget,

A hitvány, sunyi lét a te erősséged.

.

Börtönt is nyithatsz, csonkíthatsz jogot,

a gondolat szabad, azt elfogni nem tudod.

Nincs olyan zárt kapu, ajtó, rács mi útját állja,

ha öntudatára ébred a szabadság vágya.

.

Nincs alku, veled nincs. Zsarnok lettél,

még nem tudod az országgal mit is tettél.

Híveid áldanak, imát mondanak érted,

az utókoré, és a történelemé az ítélet.

.

2025. 05. 23.

Tiszakécske.

Ne szoruljanak ökölbe

 

Ne szoruljanak ökölbe

Írta: Királdi-Kovács István

.

Látszólag olyan, mint én, vagy bárki más,

csak a lelke..., a lelke az teljesen más.

Szeme fénytelen, gyűlölet fátyla rajta,

elméje tisztaságát hazug, hamis kép takarja.

.

Arc nélkül, vagy álarcban lesi a prédát,

ellenség vagy neki nem ismeri a tréfát.

A virágnyelv sem nagyon nagy barátja,

mint húst tépő farkasnak, véres a szája.

.

Függő ő, a sötétség, hazugság függőjeként,

nem látja, tán nem is akarja látni a fényt.

Jelre van szüksége, küldésre, hívásra,

amint nyájnak a vezérürü kolompjára.

.

Összeülnek a klubdélután megtartani,

„magvas” szónoklatokat meghallgatni.

Meghallgatni az új gyalázkodó szériát,

magasba emelni, a hamis próféciát.

…..

Pedig ember ő is, gondolkodni képes,

barátom volt, ma belém mar, tépdes.

Mert kicsit másképpen látom a világot,

az ő világában fantáziát nem találok.

.

Ne uszítson, gyűlöletet ne szítson senki,

örök harcban nem lehet boldognak lenni.

Ne legyünk koncon marakodó kóbor ebek,

ne szoruljanak ökölbe, parolázzanak a kezek.

.

2025. 05. 22.

Tiszakécske.