Örökké szabadnak lenni
Írta:
Kovács István
Nehéz a
gálya, nyögi a tenger.
Halkan
morajlik, háborogni nem mer.
Fájnak a
csapások, mit hátára evezők mérnek.
De habjai,
csak a gálya derekáig érnek.
A raboknak,
kik az evezőt fogják,
Testét,
lelkét erősen szipolyozzák.
Ha nem jól
evez, csattan az ostor,
Lázadásra, Ő
már nem is nagyon gondol.
Pedig oly
szívesen lázadna,
Ha lába, nem
lenne a fenékhez láncolva.
Vagy
fájdalom elől, ugrana tengerbe,
Csak ne
lenne már ennyire gyötörve.
Azt ígérték
neki, innen lesz szabadulás,
Ha előbb
utol nem éri az elmúlás.
De minden
eltelt nappal, közelebb az óra.
Mikor
ostorcsapás nélkül, nézhet föl a napra.
A gályát,
halk morajjal partra sodorja a tenger.
Láncaitól
megszabadul, s fejét emeli az ember.
Nem szeretne
többé gályára menni.
Nem rabnak
született, ne bántsa senki.
A vágya csak
ennyi,
Örökké
szabadnak lenni!
2014-03-03
Tiszakécske
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése