Megkésett randevú

 Megkésett randevú

Írta: Kovács István

Éppen munkába igyekezett, délutáni műszakba mikor rövid csöngetés és egy levél landolt az előszobában. Így szokta a postás! Lehajolt felvette a levelet, ránézett az órára, volt még annyi ideje, hogy megnézze ki írt. A feladó neve nem volt ismerős.

  - Uram! Ezt a levelet azért küldöm, mert barátnőm két hete rimánkodik a lányának, hogy adja föl, de Ő nem akarta. Kérem, olvassa el a másik levelet.

Belenézett a borítékba, volt egy másik boríték is benne egy kisebb, amolyan névnapi kártyához hasonló kis levéllel, kibontotta.

-Látni szeretnélek! Légy szíves mihamarabb fölkeresni! Név, cím.

A név, ismerős volt, mélyet dobbant a szíve. Órájára pillantott zsebre tette a levelet fölkapta táskáját és elsietett a buszhoz!

Húsz perc buszozás a munkahelyig, leült és töprengett. Már több mint negyven éve nem látta. Igaz nagyon sokat gondolt rá, hol lehet, kivel él, mit csinál, és ha találkoznának meg ismerné egyáltalán?

Valamikor a tízes éveik elején nagyon szerették egymást, de a tanulás, más környezet, új barátok és Ők elszakadtak egymástól. Arra álmában sem gondolt, hogy a lánynak is eszébe jut néha. De most, hogy látni is akarja ez örömöt és megdöbbenést egyszerre váltott ki belőle. Régóta egyedül élt, családja nem volt.

Örült, mert ünnep miatt hosszú hétvége jött és horgászat volt betervezve.

Horgászat elnapolva, a szerelést bepakolom, sosem lehet tudni alapon és a horgász ruhát a csomagtartóba teszem a biztonság kedvéért, gondolta!

Munkaidőben még volt kis ideje a pihenő alatt újra olvasni a levélkét, és a címet memorizálta.

  

   Reggel felkelt, borotválkozás, tusolás, öltöny, nyakkendő, virágot útközben valahol vesz!

Az utat körülbelül két és félórára saccolta, ha meg áll virágot venni, akkor még délelőtt megérkezik. 

  Jó tempóban haladt, a reggeli nap szépen sütött, de még nem volt túl meleg, a forgalom gyér, még alszanak, de legalább is pihennek a szabadnapon az emberek. Az út változatos, gyönyörű tájakon vezetett. Egy helyen gyönyörű virágos rét mellett haladt. A mező tele margarétával, és egyéb tarka virágokkal szebbnél szebb színekben. Azonnal megállt, hiszen a kedvesnek valamikor margaréta volt a kedvence, és az egyéb réti virágok.

Szedett hát egy nagy csokor margarétát és dísznek közé tett pár száll lila színű csillagvirágot, és két szarkalábat.

Volt a horgász cucca között zsineg azzal összekötötte és boldogan indult tovább!

Már nem a kíváncsiság hajtotta, hanem az öröm, és azon sem töprengett mit fog neki mondani.

Majd ami a szájára jön. Már nem lehet olyan suta, buta, mint kamaszon az első csóknál, gondolta.

De a kis ördög minduntalan elő jött, miért akar ennyi idő után látni?

Megérkezett, a városban a GPS rossz helyre vitte, így kérdezősködött és a harmadik ember már pontosan meg tudta mondani hol kell lekanyarodni az utcába!

  Rossz érzés fogta el, a házszámokat figyelve ahová mennie kellett több autó állt és nem éppen lakodalmi hangulat volt a kinn szédelgő emberek ábrázatán.

  Elővette mezei csokrát és indult a házba. Mivel minden ajtó tárva volt és jöttek- mentek az emberek Ő is bement. Egy az előszobában ácsorgó férfitől megkérdezte hol van, akit keres.

A férfi a szobába mutatott, ott van. Megfordult és a megdöbbenéstől megint hatalmast dobbant a szíve, és gyökeret vert a lába. Legszívesebben üvöltött volna, de nem tehette.

Bement.

A szobában egy koporsóban feküdt a kedves. Krémszínű kosztüm volt rajta, ugyan olyan cipő. Mint aki egy esti szórakozásra indulna, csak míg párja elkészül ledőlt pihenni kicsit. Szeme lecsukva. Kezei mell alatt nyugodtak.

A férfi nem szólt semmit, oda lépett a csokrot a nő mellére helyezte és homlokon csókolta, és kézfejével megsimította az arcát.

 Lehajtott fejjel nézte és halkan beszélni kezdett. Valami versszerűt!

    Valamit, még akkor ott,

    Mondani akartam,

    De csak álltam ott zavarban.

    Azóta is Te voltál minden vágyam,

    Titkos gondolatom,

    Hiányod fájt mindig,

    Nagyon!

    Egy szó, s a neved

    Rá égett a nyelvemre,

    Mi naponta többször,

    El volt rebegve.

Egy erélyes, de szomorú hang billentette ki mondókájából.

  Uram, Ön ki?

Én?

Csak egy fiú az utcából!

Milyen utcából?

Egy bizonyos utcából!

És Önben kit tisztelhetek?

Én a lánya vagyok az elhunytnak.

Szóval Ön nem küldte el a levelet?

Tudja, Ön nem érdemelte meg az anyját, nem teljesítette a jelek szerint az utolsó kívánságát, és még azt sem tudják mi a kedvenc virága, hiszen egyetlen száll margarétát sem láttam sehol!

Akkor azt a csokrot maga tette oda az anyámra?!

Igen! És ha egy picit is tiszteli, az emlékét ott hagyja.

A férfi még egy pillantást vetett az elhunytra és egy aranyos kislányt látott ott, amitől eleredtek a könnyei és kiment a házból.

Mivel a jelenetnek már sok tanúja volt a lány zavarba jött a margarétacsokrot ott hagyta, és szólt, hogy lezárhatják a koporsót.

A férfi az autója felé indult, tele volt a szíve keserűséggel, az az édes kislány már végleg távozott az életéből erre gondolt, mikor valaki utána szólt!

Uram- uram!

Visszanézett, egy korabeli hölgy szólította meg.

Uram, Én küldtem a levelet, a barátnője vagyok, ez még az Öné!

És egy fényképet nyújtott át!

Ez volt a kezében mikor végleg lecsukta a szemét. Nagyon sokat emlegette Önt! És várta, hogy egyszer még az életben találkoznak,

Csak egyszer láthatnám még, ezt mondogatta.

A képen két kis gyermek ölelte egymást, egy barna hajú, huncutbszemű lányka és egy szerény mosolygós kisfiú!

A temetést messziről nézte, nem akart a családdal a gyászolókkal konfliktusba kerülni. Mikor elment mindenki, oda ment a sírhoz. Öreg este lett mire mindent elmondott, néha sírva néha mosolyogva idézte föl közös emlékeiket. De végre beszélhetett vele, nyugodtan, őszintén, ahogy még senkivel!

Ahogy mindig is akart!

De ez a randevú már nagyon megkésett!

2014-08-19

Tiszakécske.