Álmatlan alkotás
Írta: Kovács István
Mély, sötét
az éjszaka,
Magánytól
aludni nem tudok,
Ülök az ágy
szélén, s magam elé bámulok,
Alkotok!
Megalkotlak
magamban, Magamnak!
Látom,
szürkéből-kék cirmos szemedet,
Azt a
meggyszínű vonalat,
Mely mézízű
csókot ad,
S issza,
tegnapról maradt csókomat.
Apró
füledet, melybe súgom
A szép,
szerelmes szavakat.
Hamvas, hó tiszta
kebledet,
Mely éppen
betölti kezemet.
Nyakad ívét,
gömbölyded válladat,
Hajad illat
nélküli illatát,
S látlak,
mint kertben, egy rózsafát,
Ujjaimmal
érintlek, mint hárfa húrjait,
Oly dallamot
játszok, mik felkeltik vágyaid,
A dalba
belépsz, négykezeset játszunk,
És egyre
jobban forrong vulkánunk,
De itt az
éjszaka meghasad,
A szobán a
hajnal át halad,
S már csak
elmosódó arcodat látom,
Homályba vész
éjjeli alkotásom,
Szívemben
ott marad hiányod,
A magány és a fájdalom.
2014-06-29
Tiszakécske.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése