Emlékezés

Emlékezés

Írta: Kovács István

A fájdalom,

fátyolként lepi be lelkemet,

Sírnom kéne!

Nem teszem!

Egy ideig, együtt haladtunk az úton.

De az elágazásnál,

más irányt vett sorsunk.

Míg, kéz a kézben mentünk,

nem fájt semmi.

De nélküled,

oly nehéz boldognak lenni.

Nyomasztják szívem,

keserű magányok.

Kilátás nélküli,

holnapi talányok.

Semmibe révedő szemem,

keresi arcod szüntelen.

Hajadnak, bőrödnek illatát,

hiába keresem.

A múló idő elvette,

minden emlékem.

Szeretném egyszer még,

magamat látni csillogó szemedben.

Szeretném érezni a lángot,

szunnyadó szívemben.

Jó volna fogni még a kezed,

érezni benned azt, hogy szeretsz.

Tudom ezekről már lekéstem.

De Te legyél nagyon boldog,

Kedvesem!

2014-01-21

Tiszakécske