Diskurzus egy Párizsival

Diskurzus egy Párizsival

Írta: Kovács István

Párizsban olyan szép a szerelem!
Ó barátom mit tudsz Te a szerelemről?
Ha nem kergetőztél virágos mezőn
barna hajú szélvész lánnyal,
ha csendben csörgedező patak partján
nem öleltél rugalmasan feszes keblű szolid szőkét.
S ha nem ittad tüzes fekete démon
égő ajkairól a csókot,
ha soha nem szívtad magadba
erdők között élő lányok
gyöngy és harangvirág illatát
nem kóstoltad szamóca ízű ajkai.
És nem szeretkeztél erdei tisztások
vadvirág szőnyegén.
Mit tudsz Te a szerelemről?
Te, aki Szajna parti utcalányok
pénzen vett kegyeiért esedeztél,
nekem a szerelemről ne mesélj!

De Párizsban szép az ősz!
Ej, barátom nem!
Láttad Te már virágzó selymes rétjeinket?
Simítottál árva lány hajat,
lágyan ringó búzamezőt?

Jártál már hegyeink lankáin
mikor a nagy festő az Ősz ide látogat,
s erdőink üde zöldjét színesre festi?
Hallottad már tarka erdők
hulló lombjának puha koppanását?

Érezted már az avar illatát?
Feküdtél már kedveseddel friss avarban
mohás törzsű fák alatt?
Tudod e milyen mikor kökényt-
szedret szedő lányok nevetése
madárdallal feleselve
száll az erdők fái között!
Ne mesélj az őszről,
nem tudod milyen az.
De hát a nyár!
Ah, a nyár?

Izzó beton dzsungel
szivarfüstös kis kocsmák
alkoholszagú festett lányok.
Ugyan már!
Szóra sem méltatom,
pedig lenne rá száz dalom.

2013. 11. 17.

Tiszakécske