Békekert Királd

Békekert Királd

Írta: Kovács István

Sudár fenyők, dús lombú tölgyek

Ölelik azt a völgyet,

Melyben halkan csobogó kis patak,

Szeli át a falumat.

Patakpartján hangulatos kiskocsma,

Zöldre festett terasza,

Hol bányász legény,

Szomját sokszor oltotta.

Az udvarán egy nagy fűzfa,

Földig ért a lombsátra.

A szomorúfűz törzsébe,

Sok szerelem volt bevésve.

Látott Ő sok ölelést, csókot,

Hallott oly sok bókot,

Őriz megannyi titkot,

Mit el csak a szeleknek mondott!

A teret bekerítették,

Szépen el is nevezték.

Békekert lett a neve.

S végében állt a hősök emlékműve.

Oda jártunk ünnepelni,

Emlékművet koszorúzni.

Bányász zenekartól térzenét hallgatni,

De az idő, változást hozott,

Amit lehetett, mindent elmosott.

Bezárták a bányát,

A faluképe megváltozott,

Melyet sok ember el is hagyott.

Nem maradtak nekünk mások,

Mint életünkből foszlányok,

Néhány sárguló, gyűrött fotó,

Emlék mely halványuló.

De elővenni mégis oly nagyon jó!

2014-04-01

Tiszakécske