Belső mosoly
Írta:
Királdi-Kovács István
.
Valahová távolba révedsz,
valami szép jut eszedbe,
ami megsimítja lelked,
és e jóleső érzés,
szétterül benned.
.
Elégedett mosollyal nézel
az égre,
arcod füröszti az aranyló
Nap fénye.
Egyen súly és béke van
benned,
Sugárzik rólad, mosolyog
a lelked.
.
2024. 06. 28.
Tiszakécske.
Egy csendes sóhaj
Írta:
Királdi-Kovács István
.
A halál nem fáj, az élet
fáj,
szövetek, idegek, ha
betegség rág.
A test küzd, ha égeti gyilkos
láz,
vagy lelket követelő
hideg ráz.
.
Ha görcs köt gúzsba
minden erőt,
szorul a mell, elfogy a
levegő,
Fejed szétfeszíti a
nyomás,
ordítanál, de hangod
suttogás.
.
Hol Istent, hol anyádat
kéred,
segítsen, váltsa meg
szenvedésed.
Fogná meg a kezed még
egyszer,
a hosszú útra ne így
engedjen el.
.
Egy pillanat, arcod
fesztelen,
mintha béke lenne a lelkedben,
Szemed még egy utolsót csillan,
az élet egy csendes sóhajjal,
elillan.
.
2024. 07. 30.
Tiszakécske.
A papír fölött
Írta: Királdi-Kovács István
.
Mint
vándor az úton, kószálok a betűk között,
szavakat
keresek, valahogy ma, mind megszökött.
Csak
foszlányok, félszavak villannak fel előttem,
Ma
valahogy minden olyan bágyadt, erőtlen.
.
Mit
az elme írni vágyott, arra szót most nem talált,
forgatta
a betűket, ütött le újat, de hiába kalapált.
Egy
szó nem sok, össze annyi sem állt, nem az ő napja,
kár,
mert szíve már a betűk, a szavak rabja.
.
Most
tétován ül egy tiszta, fehér lap fölött,
este
van, lámpa alatt zümmög egy bogár, köröz.
Nem
tudja, mit akar, csak izgatja a lámpa fénye,
mint
az embert, a meg nem született költeménye.
.
2024.
06. 27.
Tiszakécske.
