Változás
Írta:
Kovács L. István
Mindig
elegáns volt, bár kissé hanyagnak tartották, viszont volt, akinek ez a fajta megjelenés
különösen tetszett. Azt mondták rá,
hanyagul elegáns, „sármos” fickó! Általában sportos öltönyben járt, a zakója
kigombolva, frissen vasalt ing, melynek a felső gombját soha nem gombolta be, és a
nyakkendőt, bár szerette, de csak lazán, éppen a nyakába akasztva viselte.
Most
ami feltűnt, hogy kalapja nem hátratoltan ült a feje búbján, hanem, mint ha
szégyenlős lenne, szemébe húzta, és lehajtott fejjel ment az utcán.
Kifogástalan,
mindig fényesre kefélt cipőjével, most egy kavicsot rugdosott.
Végtelen
szomorúság volt lelkében.
Nem
sírt, legalábbis a szeme nem könnyezett, hiszen az utcán ezt egy férfi nem
engedheti meg magának.
De a
szíve, mint folyam, úgy megindult, és az áradat nem volt hajlandó apadni.
Vadérzelmek
dúltak benne, mit még óceáni viharok is irigyelnének tőle.
Kutatott
lelkében, ő hibázott?
Vagy
valami felsőbb irányító keze lógott bele a dologba?
Nem tudta.
Soha
nem akart semmi rosszat, megbízhatónak ismerték, és tudta irányítani életét,
dolgait.
De most?!
Fogalma
sem volt róla mi történt.
Túlfűtött
érzelmek ragadták el, hamis reményeket keltve önmagában is, bár ez még nem lett
volna zavaró, mert megbeszéli magával.
De
sajnos, más is belekeveredett érzelmeibe, amitől úgy érezte magát, mint ha meglopta
volna azt, akit semmilyen körülmények között nem állt szándékában megsérteni, bántani,
álmait meglopni.
Magába
nézett, abba a bizonyos tükörbe, szégyellte magát.
Nem
szerette az álarcot, de tudta néha, bizonyos esetekben viselni kell, ideig,
óráig.
De most.
Most
kénytelen olyan nehéz álarcot föl venni, hogy érzelmeit soha senki ne fedhesse
föl, ne vegye észre környezete, hogy megváltozott.
És ez a
változás, már nem fordítható vissza.
Megváltozott,
ott, belül, örökre!
2016-01-30
Tiszakécske.
Ui: A
történet kitalált. Bármilyen hasonlóság a véletlen műve.
