Lebegés

Lebegés

Írta: Kovács L István

Ülni egy farönkön, feküdni a fűben,

vagy  avarrá hullott színes levélen,

fák hegyét nézni, ahogy az égig érnek,

madártól hallani milyen az őszi ének.

Ágat félresimítani szelíden, vigyázva,

ha véletlen az utadban állna,

a kései virágot már nem tépni le,

ott és úgy szép ahová Isten teremtette.

Nádban elbújni, hallgatni, hogy susog,

víz selymét érezni, ha lábbal kavarod,

egy kőről nézni a vizet, a kék messzeséget,

belül érezni valami bizsergő melegséget.

Hosszú sétádon észre sem veszed,

lassabban mész, másként ver szíved,

úgy érzed, haza érkeztél itt más a hangulat,

átölelt a természet, ölébe vett része vagy.

2017. október 1.

Tiszakécske

Talány

Talány

Írta: Kovács L István

Buta az ember, ilyennek született,

vagy, csak nem éri el az üzenet,

amit Istentől kapott,

mint afféle  testamentumot.

Mert bolyongás a létünk,

ha nehezen is, de élünk,

élünk ebben a világban,

ki társsal, ki magányban.

Keresünk, kutatunk,

tudni kéne, ha már itt  vagyunk,

honnan, hová és mi végett,

a helyet és miértet.

Terelnének járt útra, nem megyek,

nekem másként  jelölték ki az életet,

a taposott ösvény legyen a másé,

nekem  göröngyös kell, a kihívásé.

De, a tudás fájáról nem eset fejemre alma,

hiába vágytam egyre magasabbra,

nagyra nőtt a hegy,  vagy mély az árok,

nem tudom, ma is visszacsúszom,  hiába mászok.

Létem bolyongás az utamon,

hiába keresem, kutatom,

honnan, hová és mi végett,

a helyet és a miértet…

2017. szeptember 28.

Tiszakécske

Évszakváltás

Évszakváltás

Írta: Kovács L István

Halkul, csendesedik a nyár,

nem dalol tücsök, sem madár,

béka nem zengi esti énekét,

ki-ki eltette már a hangszerét.

Hervad a fű is, nem hajt új virág,

nem libeg pillangó, nem zümmög darázs,

rétisas és héja sem szitál az égen,

egerek, pockok elbújtak régen.

 Az erdő még nem csendesedik,

hangot vált, egy más évszak érkezik,

színes levelek hullnak neszezve,

fenyőtoboz és makk koppan leesve.

Vadkörtefán a vackor sárgán érik,

vaddisznók visongva csemegézik,

mi aláhullt a szél rázta fáról,

épen most jöttek a makkozásból.

Szarvasbikák bődülnek egymásra,

kinek szól erősebben harsonája,

ki lesz, az ki génjeit tovább adja,

megmérkőznek legott, agancs viadalba’.

A hulló levél zápor könnyű paplant terít,

a tél hidegén majd egy kicsit enyhít,

elrejtőznek alá talajlakó népek,

ott alszanak, míg vége lesz a télnek.

2017. szeptember 24.

Tiszakécske

Bocskai u. 12

Bocskai u. 12

Írta: Kovács L István

Rég jártam itt,

az élet máshová vitt,

de néhány emlék,

lelkemben él még.

Megújult az utca, de a ház az régi,

eljöttem emléket idézni.

Itt van nagymamám udvara,

benne fut egy kis leány lábnyoma.

Egy öreg ajtó az utcára néz,

kopott a festék, kilincse réz,

mégis kinyílik csendben,

talán még megismer engem,

hiszen sokszor beengedett,

s ha elmentem integetett.

És az ódon kopott falak,

őrzik még a hangomat,

a dalt, a vidám nevetést,

a nagymamát, a nagypapát, a szeretést.

Állok egy kicsit emlékezem,

pár csepp könnyet töröl kezem,

megsimítom a falat az ajtót, búcsúzom,

láthatom e még nem tudom,

de a Bocskai tizenkettőt feledni nem fogom.

2017. szeptember 23.

Tiszakécske

Fotó: Kriston Gabriella Tünde