Akkor ne beszélgessünk

Akkor ne beszélgessünk

Írta: Kovács L István

Már rég elhagytak az álmok a vágyak,

ülünk a félhomályban, háttal egymásnak.

Ők nem keresnek, nem zavarnak engem,

akkor ne beszélgessünk, üljünk  csendben.

Valamikor tervek voltak világrengetők,

nagy utak, felfedezések, teremtők.

Hosszú éjjeleken átbeszélt variációk,

ami reggelre mind hamvába holt.

Pedig még éjszaka oly szépek voltak,

mint tarka pillangók szárnyalva táncoltak.

De életük rövid, csak kérésznyi lett,

holt virágszirom, mi elborítja a folyó vizet.

Hosszú, üres, álom nélküli az éjjel,

tervek, álmok forognak valami örvénnyel.

A nagy tervekből erodálódik lassan minden,

már nem beszélgetünk, csak ülünk csendben.

Már nem akarok világot váltani.

2018. június 27.

Tiszakécske

Magamban mondom

Magamban mondom

Írta: Kovács L István

Azt mondtam szép vagy, te kinevettél.

Kicsit rosszul esett.

Őszintén akartam bókolni neked.

Hiszen te, nem láthatod a ráncok alatt,

azt a lányt, ifjú nőt, a fiatal anyát.

Nem láttad a bimbó, hogy feslik virággá.

Alig változtál az évek alatt, talán a hajad,

a hajad, mint ha világosabb lenne.

Bár az sem biztos, mert néha elhomályosul a kép,

olyan zavaros lesz, mint ha vizes lenne a szemem,

mint esőben az ablak, a szivárványos cseppektől.

De azt tudom, hogy ma is szép vagy.

Tiltakozz csak nyugodtan, meg sem hallom.

Tudom, hogy vén bolond vagyok már,

elmondtad milliószor, unom is egy kicsit.

Arra nem emlékszem mi volt tegnap az ebéd,

nem is érdekel már, hiszen elfogyott, és ma más lesz.

De a lányra emlékszem, tisztán, világosan.

Szép volt, ahogy a szél lobogtatta a nyári ruháját,

táncba vitte a haját, próbálta kibontani belőle a szalagot.

És szép volt télen, mikor a piros sapka alól,

és a kabát felhajtott gallérja közül nézte a világot.

És szép vagy most is, jól áll az a pár szarkaláb,

hidd el nekem, legalábbis én szeretem.

Ne nevess, nekem ez ugyan úgy fáj,

mint neked, ha valaki megszól a súlyodért,

vagy a ruhád miatt.

De ha kinevetsz, akkor csak magamban mondom, hogy ne halld…

2018. június 23.

Tiszakécske.

Cilinder-kilincs

Cilinder-kilincs

Írta: Kovács L István

Tűz és kalapács frigyéből született,

izzó kohó melege ölelte vörösre,

csengő üllőn kalapács simogatta,

domborodott, hajlott, csavarodott,

nyúlt, kecses ívekbe táncolta a ritmus,

dalolt, szikrája pattant, ahogy szépült,

míg lassan el nem készült.

Csillogó fényét viasz és kefe adta,

aki jön, vagy megy, kézből kézbe adja.

2018. június 19.

Tiszakécske.

Kép: Kuklis Kata akvarell  

 

Elfut az élet

Elfut az élet

Írta: Kovács L István

Egy út sosem céltalan,

az útnak mindig célja van.

Aki úton jár, keres valamit,

vagy talán menekül,

üldözött-e, vagy üldöző,

ki, talán sosem derül.

Van kinek célja maga az út,

menni mindig előre,

a pillanatot is futva élve,

és gyorsan tovább lépve,

vissza sosem nézni,

mi elmúlt, kár felidézni.

Vándor állj meg, várd be magad,

mit ad, s mit kap, aki mindig szalad.

Emlék nélkül oly sivár minden,

csak sivatag hol fűszál sincsen,

hol a lábnyomot befújja a szél,

nem tudni hová tartasz, merről jöttél.

Valahol kezdődik, valahol vége van,

mit él meg belőle, aki mindig rohan?

2018. június 17.

Tiszakécske.

Kavicsnak

Kavicsnak (versbarát)

Írta: Kovács L István

Pendelyedből kitépett hajnali foszlányok,

utat keresve örömpírt festenek az ég aljára,

fényesebbé teszik a lassan ébredő hajnalt,

és mosolyt csal a korán kelők ajkára.

Majd befészkeli magát a gondolatba,

percenként be-bevillan néhány sora,

ott motoszkál, mint sláger dallam,

motyogom magamban, hogy csak ezt halljam.

Másnap hajnalban már új foszlány szakad,

lassan a pendelyből már nem is marad,

de csak vetkezz a lelkedig pőrére,

majd kerül más pendely estére,

mi az új pirkadatra ismét verssé szakad.

2018. június 16.

Tiszakécske