Mikulás leszek

Mikulás leszek

Írta: Kovács L István

Jó meleg lakásban kalács sül éppen,

s egy gyermek izgatottan ül a széken,

föl-föl ugrik, hogy kinézzen, ablakhoz szalad,

de  az ablak párás, semmit nem mutat.

Széket húz, kicsi keze letörli a párát,

várja, hogy rénszarvas húzza-e a Mikulás szánját,

de csak azt látja, hogy óriás pelyhek hullnak,

fák, bokrok közé és az eresz alá is bújnak.

A hótakaró csak nő, egyre vastagabb,

már nem látszik az út, tán a Mikulás is elmarad,

kesereg a gyermek, a széken el is szendereg,

akkor a csendet  csengő ritmusa rázza meg.

Fölriad a gyermek, orrát az ablakhoz nyomja,

amit lát az utcai fényben, az anyjának mondja:

nézd rénszarvas fut, a havon szán siklik utána,

piros ruhás bácsi ül a bakon hófehér a szakálla.

Megáll a szán, nem szól a csengő, ajtó előtt láb topog,

valaki szeretne bejönni, az ajtón erősen kopog,

a gyermek ilyet még nem érzett, szíve a torkában lüktet,

ajándékot hoz, a Mikulás, vagy virgáccsal büntet.

Aki az ajtón belép, mosolyog, nincs neki virgácsa,

csak mesekönyv, játék és csokoládé fért a zsákjába,

amíg a puttonyába nyúl és óvatosan matat,

a gyermek selypesen egy kis dalra fakad.

„Téjapó itt van, hó a subája, jég a cipője, jeng a szakájja…”

Ügyes vagy dicsérte a Mikulás, megsimogatta fejét,

és ajándékkal elhalmozta, telerakta a gyermek kezét.

Anyuka kínálja kakaóval, kaláccsal, de nem akar enni,

siet, sok a dolga ma este még ezerfelé kell menni.

Dobbannak, a lábak tovazeng a csengő,

csillogva kavarog utánuk a porhófelhő,

a gyermek nézi, orrát az ablakhoz nyomva,

egyszer Mikulás leszek én is; anyjának ezt mondja.

2018. november 30.

Tiszakécske

Segíts magadon

Segíts magadon

Írta: Kovács L István

Mindig messiást vár az ember,

megváltót a világ bajára,

kezet kulcsol fohászra és imára.

Adj Uram hitet, erőt, békét,

ha kell úton, útfélen térdel,

esedezve, könyörögve kérlel.

De hitet adni nem lehet,

hited vagy van, vagy nincsen,

bizonytalan, mit bízhat rád az Isten?

Feladatod van, hited magadban legyen,

erőt amennyi kell, hitedből meríts,

békét pedig a szívedből keríts.

Könyörögni nem kell senkinek,

hitedben ott a teremtő erő,

s a béke virága szívedből ki nő.

2018. november 29.

Tiszakécske

Meseerdő

Meseerdő

Írta: Kovács L István

Hirtelen jött.

Még a lombos fákon, bokrokon,

eleven levelet zörget a szél,

de fehér bundájában meg jött a tél.

A fenyők között hideg gyanta,

és tűlevél illata leng,

szokatlanul mély ez a csend.

A friss levegő tüdőt hasít,

mégis oly jó, könnyű a légzés,

szinte mámorít ez az érzés.

Itt nem nehezíti el por és füst,

a friss hó csillanása fehér, kék és ezüst.

Óvatos léptem alatt roppan a hó,

tán még nem kéne összetaposni,

de sétálni benne olyan jó.

Ha figyelsz, elmeséli az erdő,

hogy milyen is a téli élet,

és most is találsz benne szépet.

2018. november 28.

Tiszakécske.

Kép: Dugas Erika 

November utolsó napjai

November utolsó napjai

Írta: Kovács L István

Redőny résein szél zihál,

langy eső permetet szitál.

Nedves, nyálkás minden,

készül november, hogy

elköszönjön, búcsút intsen.

Hullik a hosszú ősz nyitotta,

vörös porcelán rózsaszirom,

mint a selyem olyan finom.

Nedves a talaj színét oldja,

az ősz vértanúja apró foltja.

Késő ősz, már hűlnek az esték,

kémények pipáznak, száll a füst,

sötétben csillan, mint színezüst,

kígyózva kúszik magasan, föl az égre,

mindenki szárazra vágyik, melegségre.

De a hajnal már reszket, hideg,

az utca képen ernyő, kalap, sál,

felhajtott gallér, összehúzott kabát siet.

Alóluk lehelet száll, könnyű pára,

lecsapódik a kabát gallérjára.

2018. november 27.

Tiszakécske