Eszter és John XI. rész.

Eszter és John XI. rész.

Írta: Kovács L István

Eszter szépen ismerkedett a környezetével. A kutyája elmaradhatatlan társa maradt. Elkezdte a tanulást, a betűk, számok világával való barátkozást. Kért iskolai könyveket olyanoktól, akiknek már nem volt szükségük rá, és esténként eljárt egy tanárnőhöz is. Elsajátítani az alapokat, hogy esti iskolába iratkozhasson. Szabad idejében sokat sétált egyedül, gondolataiba mélyedve.

  John, csak a harmadik hét végén tudott haza jönni. Már a szülei is azt hitték valami baj van, mert nem írt, nem üzent. De nem volt baj, csak sok munka volt. Közben megkapta a számlát a kórházból, amit nem mondott el senkinek, csak ki egyenlítette.

Első útja most nem is a lányhoz vezetett, hanem haza a szüleihez, hogy egy jót tudjon aludni, ezért korán le feküdt.

  Reggeli után ment el a leányhoz. Megkérdezte ráérsz, el tudunk menni, sétálni, beszélgetni?

  -Menjetek csak, - mondta Izolda, régen találkoztatok, beszéljétek meg a dolgaitokat.

John, várj csak. Mi újság, a gyógykezeléssel? Hogy állnak a dolgok, kellett már fizetni, tartozunk valamivel?

  -Nem tartoznak semmivel Izolda néni, minden rendezve van, nem kell félniük.

  -Gyere Esztike, fogta kézen a leányt, és húzta magával.

  -Mi ez a sietség? Nem érünk rá lassabban?

  -Ráérünk, meg nem is. Tudod most rengeteg a munkám. Nem tudom, mikor jövök legközelebb, de tudni szeretném a válaszokat a múltkori kérdéseimre.

  -De először is, hogy vagy? Betartod az orvosi tanácsokat? Ki tudjátok váltani a gyógyszereket? Kell segíteni valamiben?

  -Jól vagyok, hidd el. Az aggódásod jólesik, de már egy kicsit megnyugodhatnál. Nem viaszból vagyok és hála neked fölépültem, látok, élek.

  -Ne hálálkodj, tudod, hogy nem szeretem. Nem köszönetért csináltam.

  -Akkor miért?

  -Nem tudom, és talán soha nem is fogom megtudni. Azt éreztem belül, hogy így kell cselekednem, és kész.

Egy darabig szótlanul mentek egymás mellett. Majd a lány törte meg a csendet.

  -John, ne haragudj rám, sokat tipródtam azon, amit kérdeztél. Szeretnék egy kicsit szabad lenni. Mindent bepótolni, amit lehetséges. Tanulnom kell sok mindent, amit csak édesanyám mellett és tőle tudok. Jó volna iskolába járni, hogy legalább a kötelező néhány osztályom meglegyen. Te szeretnél egyetemre menni. Iratkozz be, és mire végzel én is jutok valamire, az a pár év már igazán nem számít. Én itthon tanulok, segítek varrni, hímezni anyunak, megleszünk. Kérlek szépen, fogadj el így is, ne csak betegen.

  -Persze, hogy elfogadlak Esztike, úgy szeretlek, mint ha a húgom lennél, és nem tudom, igazán mit akarok tőled. A segítő szándék vezérelt eddig is. Ezután is, de tisztában kell lennem a te elképzeléseddel, tudnom, tisztelnem kell az akaratodat.

  -John, csak azt kérem, engedj egy kicsit repülni, ha már a madarad vagyok. Ne tarts fogva.

  A fiú magába fordult, mint ha valami elpattant volna benne.

  Megfordultak és haza sétáltak. Már nem feszegették tovább ezeket a kérdéseket. A látnivalóról, az új élményekről beszéltek, hogy illatuk alapján miket ismer föl, amit eddig nem láthatott.

  John elutazott. Jelentkezett az egyetemre, ami jó messze az ország másik sarkában volt. Szerzett magának munkát, napközben dolgozott este tanult. Nagyon ritkán tudott haza menni. Levélben tartotta a kapcsolatot mindenkivel, de a postafordulta is eltartott két hétig is, ha azonnal írták is a választ.

Szüleinek sikerült ott munkát találni, hiszen az apja tanult ember volt, így oda költöztek ők is.

  Eszter jól tanult, szépen haladt, elég gyorsan letette a különbözeti vizsgáit és beiratkozott esti gimnáziumba. Majd tanárképzőbe. Még nem volt harminc éves mire megkapta tanítói képesítését. Rátalált a szerelem is.

  Elszakadtak egymástól, később mind a kettőjüknek lett családja, de Eszter elvált a férjétől. Egyedül nevelte két gyerekét. John nem vált el, de nem együtt, csak egymás mellett éltek a feleségével, mint két ismeretlen ismerős. Mindketten családban, de lelkükben remeteként.

Mindig szeretettel gondoltak a másikra. Átsírtak rengeteg álmatlanul töltött éjszakát. Egy pici parázs még pislákolt szívük mélyén, nagyobb ünnepen, levelet váltottak, minden jót kívántak egymásnak. De, amíg John felesége élt nem találkoztak. Mikor egyedül maradt ő is, gyerekei kirepültek akkor megkérdezte Esztert, hogy hozzá költözne-e, Eszter igent mondott. Így öregkorukra lett néhány együtt töltött boldog évük.

A sors útjai, tényleg kifürkészhetetlenek lennének?

2019. február 10.

Tiszakécske

Vége.

Eszter és John X. rész.

Eszter és John X. rész.

Írta: Kovács L István

  John otthon nem hozta szóba többet az érzéseit. Segített a ház körül, amit kellett. Vasárnap pedig kora reggel elment Eszterhez.

  Meglepetten látta, hogy szemüvege van a lánynak, és egyedül járkál a folyosón, rá vár.  Örömmel ölelték meg egymást. Miután lerakta csomagját John, kérte menjenek is ki sétálni.

  -Komolyan szeretnék veled beszélni Eszter.

 Eszter kicsit megijedt, nem tudta elképzelni mi lehet a baj. De várt, tudta, hogy fontos lehet, és mint eddig mindig elmondja a fiú, hogy mi nyomasztja.

  - Figyelj kis madaram.

Most, hogy látásod javult van- e terved, elképzelésed, hogy mihez kezdesz. Tudod én mit terveztem, hogy oda veszlek magamhoz és segítek mindenben, de ez most egy új helyzet. Teljesen más, mint eddig. Most már lesz saját rálátásod a világra, nem kell teljesen senki másra hagyatkoznod.

  - John, én sokkal tartozom neked. Régóta velem vagy, segítesz, de tudod, nagyon szeretnék először hazamenni. Látni akarom az édesanyámat, apámat, a házat és környékét, ahol felnőttem és ahol találkoztunk. Szeretném, ha elvinnél arra a dombra, ahol bemutattad a virágok illatát, most bemutathatnád a virágok színét is. Ha úgy vinnél végig a falun, hogy lássam is, amit eddig csak elmondásodból ismerek.

  - Ez meg lesz, és így lesz, bár most azok a virágok éppen nem nyílnak, de majd annak idején az illatukról rájuk ismersz. Mennyi ideig is kell még itt lenned?

  -A jövő hét végén már haza mehetek. Pénteken kell elmennem, hétfőn már jön a helyemre valaki. Kérdezni is akartam, értem tudsz-e jönni.

  - Igen, érted jövök.  Szabadságot kérek és a reggeli vonattal jövök. Bocsáss meg, de most viszont nem tudok végig itt maradni. El kell mennem, kapunk egy fontos munkát és csak ma délután ér rá a tulajdonos, megmutatni mit szeretne. Vigyázz magadra nagyon.

  - Engem itt nem érhet baj, inkább te legyél óvatos.

 

   Péntekre szabaddá tette magát, és elment a szanatóriumba Eszterért. Bekopogott az orvosi szobába, megkérdezte a további teendőkről az orvost, és kérte a számlákat is.

  - Fiatal barátom, a leánynak elmondtam, sokat javult erősödött a szervezete. Nagyon jó hatással vannak rá a kapott gyógyszerek, legfőbb képen a vitaminok. Azt, hogy hogyan kell élnie, mit kell betartania elmondtuk neki, elláttam receptekkel, és zárt borítékban pár sort írtam az otthoni orvosnak. A számlát postai úton tudom csak megküldeni. Hová küldjem?

  - Az eddigi, távirati címemre, doktor úr. Köszönöm szépen. Akkor mi elmegyünk, még szeretnék a szemész professzor úrral is beszélni.

  - Minden jót önnek, és a hölgynek is.

  Addig, míg John az orvossal beszélt Eszter összecsomagolt, elköszönt mindenkitől, és útra készen várta a fiút.

A szemészeten, még nekik volt hálás az orvos, amiért beleegyeztek a kísérleti dologba. Örült a sikernek. Ellátta még néhány tanáccsal a leányt, hogy hogyan vigyázzon a szemére.  Ha mégis baj lenne, a látásával mielőbb keresse föl, hogy segíteni tudjon. Biztosította őket, hogy semmivel nem tartoznak.

  Boldogan mentek haza. Eszter, mint egy kis gyerek, rácsodálkozott mindenre. John türelmesen mondta neki, mi az, amit lát. 

  - John, félek.

  - Mitől?

  - Mi fog történni otthon? Milyen az édesanyám, fog-e örülni, nekem. Mit szól ahhoz, hogy látok és nem kell vezetgetni, hogy a botommal nem verek le semmit. Édesapám otthon lesz, és vajon megismer majd a kutyám?

  - Ne félj, mindenki örülni fog neked, és ott leszek veled én is. Ezt a hétvégét együtt töltjük, sokat sétálunk, ha az idő nem romlik el. Ami belefér, az időnkbe megmutatom.

  Az állomáson várták őket, ott volt mind a kettőjük édesanyja, és a kutya is. Nagy volt az öröm. A két szülő közrefogta Esztert, John pedig mögöttük ballagott a csomaggal.

Az utcán, akivel találkoztak mindenki szeretettel üdvözölte a lányt. Volt, aki nem ismert volna rá, ha nincs ott az anyja vele.

 

  Szépen eltelt a hétvége. Sokfelé sétáltak, mindent megmutatott neki a fiú. Fölmentek arra a domboldalra is, ahol a virágokkal ismerkedett valamikor a leány.

Nagyon örült, hogy látja a dolgokat.

John ismét szóba hozta a terveit.

  -Most vissza kell mennem a városi munkahelyemre. Kérlek, gondolkodj el a terveiden, mit szeretnél, hogy szeretnéd folytatni az életedet. Milyen elképzeléseid vannak. Nem akarok sürgetni semmit, csak tudni szeretném, hogy folytassam tovább az életemet, lesz-e valamikor közös jövőnk? Én is gondolkodom, mit akarok egyáltalán tőled.

Most haza kísérlek, és két hétig nem találkozunk. Nem tudok hazajönni, sok a munka.

2019. február 10.

Tiszakécske

Folyt. köv.

Eszter és John VII. rész.

Eszter és John VII. rész.

Írta: Kovács L István

Johnnak nagyon lassan telt a hét. Sokat dolgozott, mindennap késő estig, hogy legyen pénze a költségekre. Közben gondolkodott is mit akar tulajdonképpen Esztertől. Mit érez iránta, még maga sem tudta igazán. Olyan régóta ismeri és segít neki mindenben, hogy inkább tűnik a húgának, mint bár mi másnak.

  Eközben Eszter nagyon jól veszi az akadályokat. Tetszik neki a szemészeti vizsgálat, amire minden délelőtt sort kerítenek.  Rögzítik a fejét valamilyen szerkezetben, hogy ne tudja mozdítani. Azután valamilyen fényekkel világítanak a szemébe. Végül különleges masszírozást kap, ami inkább kellemes, mint fájdalmas. A művelet félórás, és használ neki. Jobban érzi magát tőle.

  Eljött a látogatási idő, Eszter nagyon várta a barátját. De késett. Igen mert már az ajtónál várta egy ápoló, és az orvosi szobába kísérte. Izgatott volt a fiatalember, de próbált higgadt maradni, nem letámadni az orvost az eredményekért.

A szobában egyelőre csak a szemész professzor tartózkodott. Az orvos felállt és kézfogással üdvözölték egymást.

  -Foglaljon helyet barátom, mondta az orvos. Nagyon jó hírekkel szolgálhatok. Eszter betegsége nem annyira súlyos, mint azt eddig bárki is gondolta. Valószínűleg születéskor sérülhetett meg egy ér, és ez okozott duzzanat, ami nyomja a látó ideget. Nem vérzett be, csak ahol vékonyabb az ér ott egy dudor keletkezett. Pont a látóidegi csomópontnál, ahol jobbra és balra ágazik az idegpálya. Annyira összenyomja az ideg rostokat, hogy semmilyen jel nem jut át rajtuk. Ezért nem lát. Aránylag könnyen orvosolható. Először megszüntetjük a duzzanatot, ami egy pár perces műtéttel jár, majd tornáztatjuk a szemet, és fényterápiát alkalmazunk. Amennyiben ön hozzájárul.

  -Professzor úr, mit ért a pár perces műtét alatt, mivel jár? Vágják, szúrják, marad-e nyoma?

  -Nem barátom, semmi nyoma nem marad. A technikai részletekkel, szakkifejezésekkel nem untatnám. Veszélytelen a beavatkozás és elaltatjuk a beteget, nem fog érezni semmit. De nagy eséllyel látni fog. Lehet, hogy majd szemüveg kell neki, de látni fog.

  -Mikor kerülhet sor a beavatkozásra?

  Közben megérkezett az intézmény vezetője is, és hallotta az utolsó szavakat. És átvette a szót.

  -Kedves John, ha aláírja a nyilatkozatot, hogy hozzájárul.  Hétfőn előkészülnek a műtétre, a kisasszonyt átszállítjuk őt is fölkészítik, és kedden délelőtt megtörténik. Ha kíváncsi az eredményre, engedélyt adok, hogy kedd délután meglátogathassa a hölgyet, ha a szemész kolléga is beleegyezik. Két, három napig ugyanis ott marad, de a hétvégére visszahozzuk ide.

  -Beszélhetek Eszterrel? Ő mit szól hozzá?

  -Beszélhet, a nyilatkozat itt van, olvassa el, mielőtt elmegy, írja alá és adja oda a nővérnek. Most pedig mehet, a kisasszony már bizonyára nagyon várja.

Kezében a papírral kiszédelgett az orvos irodájából, és kicsit a falhoz támaszkodott.

Uram isten, mit csinálok, mit vállaltam magamra.  Néhányszor a falhoz koppintotta a fejét. Mindegy, már végig kell csinálnom. Hogy adjam elő Eszternek?

   Bement a szobába, a lány nagyon örült. Hosszan megölelték egymást.

  -Végre ideértél, már azt hittem nem is jössz.

  -Itt voltam időben, de az orvosok beszélni akartak velem, azért késtem.

  -Mit akartak? Baj van velem, nem fogok meggyógyulni? Pedig sokkal jobban vagyok és kicsit híztam is azt mondják. Mindennap megmérnek.

  -Nem, nem erről van szó. Gyere, menjünk sétálni, valamit meg kell beszélnünk, mert ez nem csak az én engedélyemtől függ. Neked is akarnod kell.

  A kertben leültek egy padra a hársligetben. A fiú elmondott mindent, amit az orvosok mondtak neki. Eszter kicsit megrémült.

  -Mi lesz velem, ha látni fogok? Mindent újra kell tanulnom. Megismerni a színeket, fel kell ismernem az alakokat. Talán még írni, olvasni is meg tanulhatok?

  -Ne szaladjunk ennyire előre. Ne kergessünk hiú ábrándokat Esztike. Bármi lehetséges, de az ellenkezője is. Itt most az a kérdés vállalod-e, akkor is, ha csalódás lesz a vége. Ha nemet mondasz, nem írom alá a papírt.

  -Ettől rosszabb nem lehet semmi. Írd alá, én vállalom. Ha fáj, nekem fog fájni.

  -Igen, de ha nem lesz jó, mit gondolsz majd rólam, hogy bele vittelek a szenvedésbe, hiú reményekkel kecsegtettelek?

  -Nem, soha nem teszek ilyet. Ha viszont sikerül, olyat adsz, amit senki más nem tudott megadni nekem.

  Még sétáltak egy kicsit, de lassan közeledett a látogatás vége, menni kellett.  Bekísérte a lányt a szobába, és elbúcsúzott tőle. Kifelé menetben aláírta a papírt és átadta a nővérnek.

A vonaton nagyon eltöprengett, mit vállalt magára, mikor még gyerekek voltak nem gondolta, hogy idáig jutnak. Főleg, mikor a tüdőgyulladás majd nem elvitte tőle. Most úgy érzi ott, és akkor történt benne valami, aminek a magyarázatát az óta sem tudja.

A városi állomáson találkozott egy szomszédasszonnyal, megkérte szóljon, be az édesanyjának Esztike jól van, szépen gyógyul, mindenkit üdvözöl.

2019. február 7.

Tiszakécske

Folyt. köv.

Eszter és John VI. rész.

Eszter és John VI. rész.

Írta: Kovács L István

Vasárnap John nagyon fáradtan, de az állomáson várta, jön-e a vonattal édesanya és Izolda néni.  Jöttek mind a ketten, aminek örült a fiú. Üdvözölte őket és elment megvenni a jegyeket.

Tíz óra után pár perccel értek a szanatóriumhoz. Eszter már azt hitte nem is jönnek.

Nagy újsággal várta őket. Hiányoznak az otthoniak, de nagyon jól érzi ott magát. Sokkal jobb az étvágya, és mintha a kedve is jobb lenne ettől. mégis mit csinálnak itt veled kislányom? –kérdezte Izolda.

  Nem tudom mama, minden nap kapok infúziót, amiben vitaminok vannak, sétálunk a barlangban egy fél órát délelőtt és délután is. Sokat beszélgetünk, itt ebben a  társalgóban.

 Bocsánat a zavarásért, - jött oda egy ápolónő- uram legyen szíves velem jönni, hívatja az intézmény vezetője.

  -Elnézést hölgyeim, mennem kell, ha hívnak.

  -Én ne menjek kérdezte Izolda.

  -Bocsánat hölgyem csak az urat kérte a doktor úr.

  -Jó napot kívánok doktor úr. Hívatni tetszett?

  - Jó napot kívánok! Ön van megjelölve, mint gondviselő és értesítendő személy.

  -Igen én vagyok.

  -Nos, akkor önnel kell beszélnem.

  -A hölgy nagyon jól reagál a kezelésekre, bár kevés reményem volt hozzá, mert kicsit késő került ide. Nagyon erős szervezete van a rengeteg vitaminhiány ellenére, amit igyekszünk pótolni. Vasat, A, B, C vitaminokat kap, értágítót és keringés javítót, ásványi sókat és nyomelemeket. Tudja-e, mióta nem lát, ugyanis valószínűleg nem vak, csak az egyéb betegségei akadályozzák a látását.

Van itt a városban egy szemész professzor, aki kutatásokat végez és próbál új gyógymódokat fölfedezni.

Én jeleztem neki Esztikét, és megkért, hogy beszéljek önnel, bele egyezik-e abba, hogy teljesen ingyen, megvizsgálhassa a hölgyet, és ha tud, segítsen rajta. Ha esetleg személyesen szeretne vele beszélni, ebéd után elviszem hozzá, nem messze lakik.

  -Jó, de Eszter tudja már, és az édesanyjának is meg kell mondanunk.

  -Egyelőre nem tudja a kisasszony. Előbb önnel akarunk beszélni, hogy másban ne keltsünk hiú reményeket. Megítélésem szerint, eddigi tapasztalatok alapján van esély rá, hogy látásjavulás következhet be. Természetesen alapos vizsgálatokra lesz szükség, ami fájdalommentes.

  -Rendben van, keressük föl a szemész urat.

  -Egy órakor önért küldöm az ápolónőt.

Ez idő alatt Eszter és a szülők jót beszélgettek, beszámoltak az otthoni dolgokról. Eszter megmutatta a szobát ahol az ágya van. Ki pakolták a tiszta ruhát, és elcsomagolta Izolda, amit haza kell vinni, kimosni.

 John meglepetése egy szabadidő ruha volt, amit sétához, udvari tartózkodáshoz vett, hogy ne a köntösben legyen, ha kimozdulnak.

Faggatták mit akart az orvos, de egyelőre nem mondta el. Lesz egy délutáni megbeszélés és utána tájékoztatja őket az események alakulásáról.

Nagyon jó idő volt kimentek sétálni, szép nagy fenyőfák uralták a szanatórium kertjét. De akadt hárs liget, és néhány óriás tölgy. Mint egy arborétumban úgy érezték magukat.

Eszter a hársak között érezte magát a legjobban, szerette az illatukat. Viszont a tölgyek alatt szép madárdalokat lehetett hallgatni. A fenyőket ismerte otthonról.

  

  Egy óra előtt visszamentek az épületbe, Eszternek jött az ebéd. Johnhoz pedig jött az üzenet, hogy várják az orvosi szobában. 

Ismét elnézést kért és magukra hagyta a hölgyeket.

  -Jó napot kívánok.

  -Jó napot, fiatal barátom, köszönt az ismeretlen ember.

  -Bemutatom, önnek a szemész professzor urat, nem mi megyünk hozzá, Ő jött el ide.

  -Miről van szó professzor úr? –kérdezte John.

  -Fiatalember, a kolléga úr jelezte az ön hozzátartozójának látászavarát. Megnéztem az eddigi, egyéb eredményeket, a fejlődést. Én a szem működését, látászavarokat kutatom. Azt szeretném kérni, hogy a hölgyet megvizsgálhassam. Az elsődleges vizsgálatok semmilyen fájdalommal, külső behatással nem járnak. A szem ereiben zajló keringést, az idegpályákat vizsgálnám, esetleges hályog képződést. A vizsgálat után felállítok egy diagnózist. Teszek egy kezelési, vagy beavatkozási javaslatot önnek, mikor legközelebb eljön. Amennyiben hozzá járul, és jövő vasárnap el tud jönni meg is beszélhetjük a továbbiakat. Előre bocsájtom már most, hogy sem a vizsgálat, sem az esetleges beavatkozás nem kerül önnek semmibe. Ez egy kutatás, amire meg van a finanszírozás. A családnak teljesen ingyenes, viszont azt jó ha tudja, hogy név nélkül ugyan de szerepelni fog a tudományos publikációmban az eset leírása. Mit szól hozzá.

  -Kérdésem, hogy elmondható ez az információ a családnak?

  -Igazából nem kéne még. Az elsődleges vizsgálat előtt, még a hölgynek sem föltétlenül kell tudnia. Elég annyi, hogy szemészeti vizsgálat is lesz. Attól tesszük függővé a továbbiakat.

  - Rendben van, a vizsgálathoz hozzájárulok, de csak a vizsgálathoz. Az eredménytől függően a továbbiakat jövő vasárnap megbeszéljük. Minden képen eljövök. Köszönöm szépen doktor urak.

  Vegyes érzelmekkel ment vissza a társalgóba. Örült nagyon, de bántotta, hogy nem mondhatja el.  Csak annyit közölt, hogy jövő héten újabb vizsgálatokra lesz szükség, ami nem fáj, de szükséges a tartós javuláshoz. Ehhez kérték a hozzájárulásomat. Ne haragudjon Izolda néni, de mivel én vagyok megjelölve gondviselőnek, megadtam.  A jövő héten már többet tudnak mondani. És engem el is érnek, ha valami van. Az albérletem címét megadtam és táviratoznak szükség esetén.

  -Drága fiam. Eddig is Te intézted, amit kellett és látom, csak jót tettél a lányommal, bízom benned, és köszönöm, Ábris nevében is.

  A köszönéssel még ráérünk, ha Eszter otthon lesz. Most pedig készüljünk, mert indulni kell a vonathoz.

  -Menjünk Izolda,- mondta Sára asszony, adjunk pár percet a gyerekeknek. hiszen nem is tudtak kettesben beszélni.

  -Az épület előtt várunk fiam.

John megölelte a leányt, ne félj Eszter csak pár új vizsgálat lesz, azt mondták nem fog fájni. Vasárnap jövök és meglátjuk mi lesz.  Viszontlátásra, ezzel homlokon csókolta a lányt és elment.

   A vonaton szótlanul zötykölődtek, a városi pályaudvaron oda kísérte a szülőket a vonatukhoz, elköszönt tőlük. És ment a lakására.

2019. február 6.

Tiszakécske

Folyt. köv.