Az első ölelés

Az első ölelés

Írta: Kovács L. István

Oly soká jött az öröm,

de végül megérkezett.

Valami furcsa járta át szívedet.

Már dörömbölt ő valahol,

mélyen, a lelked kapuján,

csak nem nyílt meg az ajtó,

hogy belépjen életedbe.

Benned is bolyongott a gondolat,

sok álmatlan éjt töltöttél vele,

de megérkezett a természet rendelete.

Megnyílt a tested befogadtad,

szépen nőtt a szíved alatt.

Szoktátok egymást, össze értetek,

mert, így rendelték az Istenek.

Mikor testedből kiszakadt,

feledve minden kínokat,

még izzadtan, nedvesen,

meg történt az első ölelés, a szíveden.

2016. november 30.

Tiszakécske

Kép: Internet  

Könnycsepp

Könnycsepp

Írta: Kovács L. István

Gyöngybetűkkel írt apró levél,

posta hozta, nem az őszi szél.

Pirulva, mint diák korunkban,

gondolom, úgy írtad titokban,

én is úgy, rejtetten olvasom.

Ahogy bontom, reszket a kezem.

Szívem hevül, nagy az izgalom,

rég túl vagyunk az iskolapadon,

de a fura érzés itt maradt,

megcsúfolni minket, korunkat.

Lassan nyitom ki a levelet,

mint előjátékot, élvezem.

Már érzem a finom illatot,

mit, írás közben kezed hagyott.

És az aláírás helyen,

itt hagytál egy könnycseppet, nekem.

2016. november 29.

Tiszakécske

Búcsú

Búcsú

Írta: Kovács L. István

Nehéz a szív, oda az értelem,

nem tudja, senki miért teszem.

S ha mégis, már késő szánni,

elég csak a kötelet elvágni.

A figyelem nekem már minek,

életem nem menti senki meg.

Elmegyek csendben, ne legyek teher,

silány, földi életemmel.

Könnyek ne hulljanak hiába síromra,

törődés, míg éltem addig kellett volna.

Visszaadom Istennek lelkemet,

hamuvá égessétek el testemet.

2016. november 28.

Tiszakécske

Kép: Viktor Szekeres  

Téli színek

Téli színek

Írta: Kovács L. István

Fehér, csillogó hótakaró ül a tájon,

hűs-varázslat csendes álom.

Meddig föld és honnan ég?

Szikrázón csapja be a szem tükrét.

A Nap, fáradtan, lustán hág az égre,

hideg vánkoson  telt hosszú  éje.

Gyenge fénnyel rajzol kontúrt a fákra,

így csomagolja narancsszínű árnyba.

Hómelír csillan fák barna kérgén,

szárazon zörög körötte a gyékény.

Nádszálak tövéről nesz, valami motoz.

Nem!  A jég hízik, a nád azért ropog.

S mintha az idő pihenni megállna,

tó jege a pillanatot magába zárta.

2016. november 27.

Tiszakécske

Téli maradék

Téli maradék

Írta: Kovács L. István

Még hóbuckát rejt az árnyék,

de, ez már csak átmenet,  játék,

kopasz ág hegyén tavasz éled,

egyre vidámabb a madárének.

Az út sarán hártya jég feszül,

rálépsz, roppan és szétterül,

a hideg lopakodott itt az éjjel,

már nem bír a tavasz erejével.

Pár nap, még játszanak egymással,

vidám, gyermeki pajkossággal,

de végül elkergeti a telet,

a sarjadó fűszál, rügyező kikelet.

2016. november 25.

Tiszakécske

Kép: Nógrádi Katalin (Téli maradék)