Mesélj még

Mesélj még

Írta: Kovács L István

Két szempár néz egymásra,

a gyermek kíváncsi a világra,

apó, féltő szeretettel az unokára.

Valamit mond neki, csendben mesél,

szava tisztán érthető, szinte zenél.

A kicsi, mint, ki érti, már a szót,

figyelmesen nézi, hallgatja apót,

ajka mosolyg’, formálja, illeszti száját,

válaszolna, előadná mondókáját,

hangja, még gyenge, bababeszéd,

de, mintha azt kérné, apó:  Mesélj még.

Apó szól, neked mindent gyermekem,

és meséjét tovább szövi csendesen.

2017. december 1.

Tiszakécske.

Kép: Bere Róza 

Kétségek között

Kétségek között

Írta: Kovács L István

Ha már nem nyílik virág,

ha dőlni látszik a világ,

mikor keserű minden,

már nem fáj semmi itt benn,

úgy érzed maradni kár,

de élni mégis muszáj.

Nem tudod mi az,

ami, még húz, vonszol,

nehezen lépsz egy párat,

bár, bizonytalanul visz a lábad,

a távolban csillanó remény,

repedt szikből élet költemény.

Elhullt magból mégis nő virág,

még, csak inog, nem dől a világ,

már nem oly keserű az íz,

valamit mégis érez a szív,

felszáll a köd, tisztul a fej,

már tudod, hogy maradni kell.

2017. november 30.

Tiszakécske.

Kép: Hainrichffy Kata  

Plusz hatvan

Plusz hatvan

Írta: Kovács L István

Tudod, hogy szép vagy.

???

Óh, hagyd el, kit érdekelnek a ráncaid,

enyhén plusz hatvan éved semmiség.

Ne nézd oly hosszan a tükröt, hazudik a galád,

külön szép, szexi az a néhány szarkaláb.

Nem rejt el a rúzs, sem szem ceruza,

Én úgyis tudom, mi van alatta.

Ha táncolni megyünk, csak lassút járunk,

a rockot már nem bírja a lábunk.

Ha fáradsz, nem baj, ha le kell ülnöd,

az élet nem verseny, senkit nem kell elkerülnöd.

Amíg szemembe csillog, ragyog a szemed,

ha, becézve ölel, simogat, melegít a kezed,

s míg árad belőled valami megfoghatatlan,

addig a szívem érted, neked dobban.

Úgy szeretlek, hogy már nem lehet jobban.

2017. november 26.

Tiszakécske.

Lobogó gyolcsok

Lobogó gyolcsok

Írta: Kovács L István

Hullámzik, magasra száll csattan a vége,

nem régen mosták ilyen vakító fehérre,

házakhoz rögzítve, mint óriás hajókra,

feszített kötélen leng ezer apró vitorla.

Hangosan lobog a tiszta vászon,

engedi, hogy a szél vele játsszon,

belekap, cibálja,  vinné  messzire,

ha, kötél és csipesz nem fogná ennyire.

Gyönyörködve nézz erre a gyolcsra,

nincs ennek csöppnyi, makulányi foltja,

rendes gazdája büszke is rá nagyon,

a tisztaság a rend erkölcsi vagyon.

Szennyes, ha volt, nem így teregették,

az piaci áru ingyen pletykának vitték,

ingyen adták-vették,  de magas volt az ára,

annak, kit tönkre tett a piac lepcses szája.

De attól a vászon lobog, tisztán fehéren,

mint habos felhő a kék nyári égen,

a teraszon futómuskátlik virulnak,

mint vörös zuhatag szépen aláhullnak.

2017. november 25.

Tiszakécske.

Kép: Técsi Ágnes (levegő)