Bakancsos csendélet

Bakancsos csendélet

Írta: Kovács István

Egy furcsa pár a kertben szokatlan tény,

öreg vándorból lett egy virágos edény,

kiszolgálta idejét, obsitot kapott,

nincs más semmi baja, csak a talpa kopott.

Úttalan utakon, nyűtte minden napját,

néha megfoltozták a kilyukadt talpát.

Jó erős bőr feje bámulta az eget,

olykor bőrzsírt kapott s fényezve nevetett,

de a talpát tépték éles, hegyes kövek,

díszítette sár, átszúrták rozsdás szögek.

Megszolgálta nyugdíját öreg útitárs,

fárasztó volt már neki a sok utazás.

Nem megy már sehova mégsem áll üresen,

földdel telt öblében tarka virág terem.

Furcsa pár ők, ketten de összeillenek,

kitalálta a kertész, hogy együtt éljenek.

S ha kigyúl felettük az esthajnalcsillag,

mindenki elcsöndesül, az egész udvar,

az öreg vándortól történetet hallgat.

2015-09-25

Tiszakécske.

Álca

Álca

Írta: Kovács István

Mosoly, kis görbe a szádon,

de a ragyogás hol maradt

szemedből, azt nem látom.

Arcodon nem mozdul izom,

nincs mimikai játék, csak

szívet tépő kín, fájdalom.

Mosoly, mely fintorrá torzul,

könny csillan a szép szemedben,

a görbe sírásra fordul.

Mosoly, álca küzdesz vele,

ne tedd, engedd el könnyeid,

nyíljon ki lelked börtöne.

Mosoly, ha nem a szívedből jön,

csak álca, nem rejt el semmit,

bár lehet, kívül másnak szól,

belül neked folyik a könny.

2015-09-24

Tiszakécske.

Önzetlenség

Önzetlenség

Írta: Kovács István

segítség, kértem

támaszra volt szükségem

szívedből adtad

2015-09-24

Tiszakécske.

Elmúlás

Elmúlás

Írta: Kovács István

Magába zár sok régi emlék,

fogva tart a szépség a mély csend,

elnémulok, amint köröttem

az őszi táj, hulló levelek

borítják a rozsdás síneket,

min nem régen szaladt az élet

gyöngyözőn kacagva, mára holtan

távolba vesző semmivé lett.

Nem sikong rajt’ vonat kereke,

nem zsibong sok gyerek nevetve,

amint kirándul e hegyekbe.

Kósza madár sem rikkant sehol,

elköltöztek, csak a csend honol,

rozsdulva hullnak az emlékek,

mint fákról a színes levelek.

Messze még a tél mégis fázom,

ködbe vesznek régi nagy tervek,

egyszer elmúlik minden álom.

2015-09-22

Tiszakécske.

Mint a folyam

Mint a folyam

Írta: Kovács István

Mint a folyam, hömpölyög a vad gyűlölet,
jó testvérek rázzák egymásra öklüket,
hiába minden, nem hat már az észérv,
kerítésen kívül rekedt most az értés,
kiben bíztunk, hogy majd fényre vezet,
látványosan megoszt és harcol ellened.

Harcban van, ki túlél, és van, ki elesik,
a békét a temetőben hiába keresik,
hisz kinek és minek a virág, a sírkő,
ki elment végleg, az vissza sohasem jő,
emelsz emlékművet, hullhat a könnyed,
a szíved attól soha nem lesz könnyebb.

Mint a folyam, úgy hömpölyög a vad gyűlölet,
ki tegnap barát volt, ma ellenség lehet,
lobbanó házában tűzbe mentél érte,
merre s hová tűnt a szép, baráti béke,
meddig fröcsög még a gyűlölet mérge?
Himnuszba írva balsors tépte létünk,
mégsem előre, mind hátrafelé lépünk.

2015-09-06

Tiszakécske.