Vonalkód

Vonalkód

Írta: Királdi-Kovács István

.

Elvesztem magamban valahol,

fázom, szomjazom, éhezem,

adat vagyok, mint vonalkód létezem.

Nincs nevem, arcom, képem,

nincs lakhely a térképen,

csak koordináták, és vonalak

Kezemben plasztik lapok,

mindegyiken más vonal vagyok,

Eü, lakcím, jogosítvány, személyi,

luxus, de még merem remélni,

hogy valaha megtalálom magam.

Hogy önazonosságom nem bizonytalan.

Bank, posta, közhivatal, sorszám,

név nem kell, csak igazolvány,

az intéző egykedvűen bámul a villogó képre,

és újabb számmal előjegyez a jövő hétre.

Fülszám kéne egy vonalas krotália,

vagy homlokra sütött bélyeg,

hadd lássam a tükörben,

hogy én, én vagyok tényleg.

.

Elvesztem az ügyvitel poklában,

Egy adathalmaz sötét gyomrában.

Ha úgy véled ismersz, valami dereng,

jöjj, keress, valahol találj  meg.

Ha még emlékszel rá, mondd a nevem.

Majd neked én is megteszem.

.

2018. január 30. jav: 2024. 01. 30.

Tiszakécske.

Találkozás egy képpel

Találkozás egy képpel

Írta: Kovács L István

Útpadkán áll érdekes a növése,

egy girbe-görbe  fa törzse,

itt, ott csomó, göb rajta,

mint kócos haj, lóg kusza ága.

A városban egy útszéli fa,

a szegélyen áll tucatja.

De ez az egy, más egy kicsit,

mintha egy kócos lány állna itt.

Háta kissé görnyedt,

mint a dolgos mosónőnek,

vagy ki sok kenyeret sütött,

és hajnalonként hajolt a teknő fölött.

A fésűre sem jutott idő,

vagy a munkától lazult kendő,

nem fogja  össze csapzott haját,

soha nem tudja kipihenni magát.

Háta már örökre így marad,

meghajlott az élet súly alatt.

Ez csak egy kép, egy útszéli fa,

találkozott a fotó és a fantázia.

2018. január 29.

Tiszakécske

Fotó: Mózer Zoltán  

Ily korban

Ily korban

Írta: Kovács L István

„Oly korban éltem én e földön,
mikor a költő is csak hallgatott,”

(Radnóti Miklós: Töredék)

S az idő eljöve újra,

hogy költő nem csap a húrba,

lantját elteszi félre,

hallgat, besúgástól félve.

Az embereknél fogy a türelem,

egyre ádázabb a küzdelem,

testvérek, barátok anyáznak,

azt hiszik, ez kell a hazának.

Nagy zűrzavar van a fejben,

de barátim’ nincs ez rendben,

vannak, kik a zavarosban szeretnek halászni,

másokat nevetve alázni.

A kiskirály, hatalmával erőből visszaél.

Ki mást gondol, már semmit nem remél,

hogy családja kapjon kenyeret,

titokban listára diktálja nevemet.

Ily korban élek én ma,

félek, de nem maradhatok néma.

Árulják, elveszejtik a hazát,

saját fejükre teszik a glóriát.

2018. január 28.

Tiszakécske

Enyhe tél

Enyhe tél

Írta: Kovács L István

Elfáradt a tél, kiadta erejét,

vagy tán nem is volt,

s fölösen töltötte itt idejét.

Ép csak tessék-lássék havazott,

rendesen be, a pocsolya sem fagyott.

Korai, még nincs itt az idő,

a tavaszi virágok feje mégis kinő,

a fákon duzzadnak a rügyek,

csak nehogy később jöjjön rá hideg.

Az nádat is le kellett volna vágni,

de a gép nem tud vízen, iszapban járni.

Ha az új nád megered, a régit

tűz, vagy enyészet eszi meg.

Nagy kár mind a kettő,

elmarad az anyagi haszon,

a rothadás a vizet üti agyon.

A nádlevél zörögve lengedez,

mint csörgőt rázva táncoló lány,

és, a szél  fodrot hajszol a víz hátán.

2018. január 26.

Tiszakécske.

Kép: Ilona Kivés