Megkésett randevú

Megkésett randevú

Írta: Kovács István

Éppen munkába igyekezett, délutáni műszakba, mikor rövid csöngetés után egy levél landolt az előszobában.

         Így szokta a postás.

Lehajolt felvette a levelet, ránézett az órára, volt még annyi ideje, hogy megnézze ki írt. A feladó neve nem volt ismerős.

         Uram!

         Ezt a levelet azért küldöm, mert barátnőm két hete rimánkodik a lányának, hogy adja föl, de ő nem akarta.

 Kérem, olvassa el a másik levelet.

         Belenézett a borítékba, volt egy másik boríték is benne egy kisebb, amolyan névnapi kártyához hasonló kis levéllel, kibontotta.

        „Látni szeretnélek!

          Légy szíves mihamarabb fölkeresni! Aláírás, cím.

A név, ismerős volt, mélyet dobbant a szíve. Órájára pillantott, gyorsan zsebre tette a levelet, fölkapta táskáját és elsietett. Húsz perc buszozás a munkahelyig. Leült és töprengett. Már több mint negyven éve nem látta. Igaz nagyon sokat gondolt rá, hol lehet, kivel él, mit csinál… és ha találkoznának?

Megismerné egyáltalán?

Valamikor a tízes éveik elején nagyon szerették egymást, de a tanulás, más környezet, új barátok, és ők elszakadtak egymástól. Arra álmában sem gondolt, hogy a lánynak is eszébe jut néha, de most, hogy látni is akarja, ez örömöt és megdöbbenést egyszerre váltott ki belőle.

Régóta egyedül élt, családja nem volt.

Örült, mert ünnep miatt hosszú hétvége jött és horgászatot tervezett be.

— Horgászat elnapolva, a szerelést bepakolom, sosem lehet tudni alapon és a horgász ruhát a csomagtartóba teszem a biztonság kedvéért — gondolta.

Munkaidőben még volt kis ideje a pihenő alatt újra olvasni a levélkét, és a címet memorizálta.

 Reggel felkelt, borotválkozás, tusolás, öltöny, nyakkendő, virágot útközben valahol vesz!

Az utat körülbelül két és félórára saccolta, ha megáll virágot venni, akkor még délelőtt megérkezik.

Jó tempóban haladt, a reggeli nap szépen sütött, de még nem volt túl meleg, a forgalom gyér, még alszanak, de legalább is pihennek a szabadnapon az emberek.

Az út változatos, gyönyörű tájakon vezetett. Egy helyen gyönyörű virágos rét mellett haladt. A mező tele margarétával és egyéb tarka virágokkal, szebbnél szebb színekben. Azonnal megállt, hiszen a kedvesnek valamikor margaréta volt a kedvence, és az egyéb réti virágok.

Szedett hát egy nagy csokor margarétát, dísznek közé tett pár száll lila színű csillagvirágot és két szarkalábat.

Volt a horgász cucca között zsineg, azzal összekötötte és boldogan indult tovább!

Már nem a kíváncsiság hajtotta, hanem az öröm, és azon sem töprengett, mit fog neki mondani.

Majd ami a szájára jön.

Már nem lehet olyan suta, buta, mint kamaszon az első csóknál — gondolta.

De a kisördög minduntalan előjött: Miért akar ennyi idő után látni?

Megérkezett a városba. A GPS rossz helyre vitte, így kérdezősködött és a harmadik ember már pontosan meg tudta mondani hol kell lekanyarodni az utcába!

Rossz érzés fogta el.

A házszámokat figyelve, ahová mennie kellett több autó állt, és nem éppen lakodalmi hangulatot sugárzott az utcán lévő emberek arca.

Elővette mezei csokrát és indult a házba. Mivel minden ajtó tárva volt és jöttek-mentek az emberek, ő is bement.

Egy, az előszobában ácsorgó férfitől megkérdezte, hol van, akit keres.

A férfi a szobába mutatott, ott van.

Megfordult, a megdöbbenéstől megint hatalmast dobbant a szíve, és gyökeret vert a lába. Legszívesebben üvöltött volna, de nem tehette.

Bement.

A szobában, egy koporsóban feküdt a kedves. Krémszínű kosztüm volt rajta, ugyanolyan színű cipő. Mint aki egy esti szórakozásra indulna, csak míg párja elkészül, ledőlt pihenni kicsit. Szeme lecsukva. Kezei mell alatt nyugodtak.

A férfi nem szólt semmit, odalépett, a csokrot a nő mellére helyezte és homlokon csókolta, kézfejével megsimította az arcát.

Lehajtott fejjel nézte és halkan beszélni kezdett. Valami versszerűt motyogott.

    Valamit, még akkor

    Mondani akart

    De csak álltam ott zavarban.

    Azóta is Te voltál minden vágyam

    Titkos gondolatom,

    Hiányod fájt mindig

    Nagyon!

    Egy szó, s a neved

    Ráégett a nyelvemre,

    Mi naponta többször,

    Elhangzott, rebegve.

 Egy erélyes, de szomorú hang billentette ki mondókájából.

— Jó napot, ön kicsoda, uram?

— Én? Csak egy fiú az utcából!

— Milyen utcából?

— Egy bizonyos utcából! És önben kit tisztelhetek?

— Én a lánya vagyok az elhunytnak.

— Szóval ön… Ön nem küldte el a levelet? Tudja, ön nem érdemelte meg az anyját, nem teljesítette a jelek szerint az utolsó kívánságát, és még azt sem tudják mi a kedvenc virága. Hiszen egyetlen szál margarétát sem láttam sehol!

— Akkor azt a csokrot maga tette oda az anyámra?!

— Igen! És ha egy picit is tiszteli az emlékét, otthagyja.

A férfi még egy pillantást vetett az elhunytra és egy aranyos kislányt látott ott, amitől eleredtek a könnyei, míg kiment a házból.

Mivel a jelenetnek már sok tanúja volt, a lány zavarba jött, a margarétacsokorhoz nem nyúlt, szólt, hogy lezárhatják a koporsót.

A férfi az autója felé indult, tele volt a szíve keserűséggel. Az az édes kislány már végleg távozott az életéből — erre gondolt, amikor valaki utána szólt!

— Uram, uram!

Visszanézett, egy korabeli hölgy szólította meg.

— Uram, én küldtem a levelet, a barátnője vagyok, ez még az öné! — nyújtott át egy fényképet. — Ez volt a kezében, mikor végleg lecsukta a szemét. Nagyon sokat emlegette önt! És várta, hogy egyszer még az életben találkoznak. „Csak egyszer láthatnám még”, ezt mondogatta.

A képen két kis gyermek ölelte egymást, egy barna hajú, huncut szemű lányka és egy szerény, mosolygós kisfiú.

A temetést messziről nézte, nem akart a családdal, a gyászolókkal konfliktusba kerülni. Mikor elment mindenki, odament a sírhoz. Öreg este lett, mire mindent elmondott, néha sírva néha mosolyogva idézte föl közös emlékeiket. De végre beszélhetett vele, nyugodtan, őszintén, ahogy még senkivel

            Ahogy mindig is akart!

 De ez a randevú már nagyon megkésett!

 2014-08-19

Tiszakécske

Üzenet

Üzenet

Írta: Kovács István

…csillagoktól jött az üzenet,

hogy a földön gyermek született,

Ő lesz az út, a megérkezés

az önzetlen szeretet,

ki fogja majd kezedet,

utadon végig úgy vezet,

suttogva áldod a  nevét,

imákban kéred a  kegyét,

több ezer év őrzi meg, nevét

csillagoktól jött az üzenet,

az égi pásztor megérkezett,

nincs más kincse, csak szeretet,

mégis Ő ad bort, s kenyeret

hitet is ad neked, s erőt,

gyógyítja a szenvedőt,

Ő az út, a megérkezés,

tárd ki neki te is szívedet,

atyám fia Ő, Istened

2014-12-26

Tiszakécske

Keringő

Keringő

Írta: Kovács István

A lány, gyönyörű volt. Egyébként is, a legszebb lány az iskolában, de most a bulin mivel Ő a bál hercegnő, délelőttjét a fodrásznál töltötte.

Derékig érő világos aranybarna haját rendezték szép hosszú lokniba és valahonnan egy diadémot is kapott.

Elbűvölő volt!

Nehezen vállalta el a szerepet, a barátjával akarta tölteni ezt a délutánt, aki egy link srác volt, nem érdemelte meg ezt a lányt, de a szerelem az szerelem!

A bálherceg jó kiállású fiú, élsportoló, vízilabdázó, és kitűnő tanuló volt végig a gimiben. A lányok kedvence, de az iskolán kívüli barátnője miatt itt senki nem rúghatott labdába nála. Mindenkivel jóban volt, segített, akin tudott, de szerelem szóba sem jöhetett.

Míg a színpadi szereplésük tartott a lány meglátta, hogy a függöny mögött a barátja az egyik alsóbb osztályos lányt ölelgeti, csókolgatja.

Remegni kezdett a lába és jobban kapaszkodott hercegébe.

Észrevette a fiú, hogy valami baj van és kérdőn nézett a lányra, aki a fejével intett a gondot okozók irányába.

Nyugalom, nem soká vége a műsornak és tisztázzuk a dolgot, bírd ki ezt a kis időt.

A lány könnyezni kezdett. Nagyon rosszul estek neki a látottak. Úgy tervezte, a fiúnak ajándékozza magát a buli után. D e abból már nem lesz semmi.

Vége lett a kis ünnepségnek. Míg a zenekar elfoglalta helyét a színpadon, kis szünet volt. A herceget alakító fiú nagyon szeretett keringőzni és tudott is, hát szólt a zenészeknek, hogy dupla keringőt játszanak a nyitó tánchoz. És kiment előkeríteni a hercegnőjét.

A lány zokogott és el akart menekülni, fájt a szíve, lelke. A barátját már nem találta sehol, így a szándéka, hogy megtépi nem teljesülhetett. De vigasztalhatatlanul sírt.

A herceg megölelte, nyugtatni próbálta.

Bírd ki. Mindjárt kezdődik a nyitótánc, keringőzni fogunk.

De így nem tudok táncolni. Ha tudnád, mit érzek.

Elő vette zsebkendőjét és megtörölte vele a lány arcát és szemét és így szólt.
Nem tudom, mit érzel csak azt, hogy mindjárt táncolnunk kell. Ha nem érzed jól magad, akkor sincs, semmi baj csak ne ess össze. Feküdj a karomra és hagyd vezetni magad.

De már a műsorvezető szólította is őket, felkérte a hercegi párt nyissák meg a bált.

A zenekar belekezdett és a keringő dallamai betöltötték a terem minden sarkát.

A herceg, mint egy igazi arisztokrata, méltósággal vezette párját a parkett közepére és meghajolva kérte föl a táncra.

A lány kis biccentéssel viszonozta a meghajlást és engedte partnerének, hogy a táncnak megfelelően átfogja derekát.

A kezdeti lépések alatt érezte, hogy biztonságban van a fiú karjában. És biztatást is kapott, nyugodtan engedd el magad, mondta partnere, és Ő hallgatott rá!

A hercegnő csak szállt repült, gyönyörű haja csak lobogott utána.  Már el is feledte bánatát és átadta magát az élvezetnek, a zene ritmusának.

A biztos kezek úgy tartották, vezették mintha ég és föld között lebegne, mint virágról-virágra szálló pillangó.

Már senki nem táncolt körülöttük, mindenki őket nézte tapsolva a keringő ütemét, és a lány csak lebegett a csodában, mennyben érezte magát.

Már nem érdekelte hol a barátja, és kivel mit csinál. Csak élvezte a helyzetet és boldogság sugárzott arcáról, szeméből.

Ilyen hamar még nem gyógyult ki senki szerelmi bánatból.

De akármilyen hosszan is nyújtották egyszer véget ért a keringő.

Hálás volt a fiúnak.

A fiú megkérdezte maradna e még, vagy hazamenne, de akár marad, akár nem rá számíthat.

Megköszönte a hercegnek a szép estét és a csodát, amit adott neki és nagyon boldog volt, de inkább hazamegy, ne hogy még egyszer látnia kelljen a volt fiúját ott a bálon!

2014-12-26

Tiszakécske

Régi történet

Régi történet

Írta: Kovács István

A napok lassan teltek, unta már az ünnepi képmutatást. Nem szeretett már sehova sem járni. Gyerekei rég felnőttek messzi országokban élnek, új barátokkal, új gondokkal, néha telefonon beszélnek hol egyikkel, hol másikkal. Az internetet nem szeretik, mert leterhelt, zavaros és lassú a Skyp.

Ketten vannak a feleségével, de egész napra nem tudják már lekötni egymást. Délután jobbára az asszony tv- néz, (nem szereti a netet) a férfi pedig szörfölget, filmet néz, mert itt nem szakad meg a sok ostoba reklám miatt. Most valahogy nem volt kedve a világhálóhoz, már mindenki, mindenkinek kívánt minden jót, a családról a szeretetről beszélt és a helyet, hogy a családdal lett volna fenn lógott a fészbukon.

Ő most a könyvek között keresgélt, a karácsonyra kapott könyvét már kiolvasta és valami régebbit akart elő halászni. Eszébe jutott, a padláson egy bőröndben vannak gyerekkori könyvek és fölment. Gondolta, keres egy indiános könyvet.

Rövid pakolás után hozzáfért a bőröndhöz.

Kinyitotta és néhány könyvet kivett, hogy átlapozza őket.
Ekkor meglátott egy fura kis könyvet lakattal, a bőrönd alján.

Nagyot dobbant a szíve, még tán a felesége is meghallotta lenn a szobában.

Azonnal tudta mi az.

Reszkető kézzel vette ki a kis naplót.

Szép, halványkék kis könyv.

A lány neve cirkalmas betűkkel a fedélbe nyomva.

Gyerekkorában vette, a számára legszebb lánynak, még akkor tele írta, sok szép verssel, amit nagy kötőktől idézett, és persze virágokat rajzolt bele.

Eleinte nem merte oda adni, szégyenlős volt kicsit, később meg nagyon elszakadtak egymástól és már nem tudta átadni a lánykának.

Kidobás pedig szóba sem jöhetett.

Dugdosta mindig a szakkönyvei között, mert azokat rajta kívül nem nézegette senki, még véletlenül sem.

Most, hogy a kezébe került, elérzékenyülve vette magához.

Lement a szobába, és csendben átlapozta, majd oldalról oldalra elolvasta és a rajzokban gyönyörködött. Mosolyogva nyugtázta, nem valami művészi alkotások voltak a rajzai.

A lányra gondolt, hol lehet, mi van vele, él e még?

Jó sokáig nézegette, gondolataiba mélyedt és csendben könnyezni kezdett.

Vén bolond, korholta magát.

Felállt, visszavitte a kis könyvet és rázárta a bőröndöt.

Akkor este nem ment be a feleségéhez.

A másik szobában a szőnyegen eldőlve leste a mennyezetet.

Nem sírt, de a könnyei csendben folytak le az arcán a füléhez.

Látta lelki szemei előtt a lányt, ahogy lobogott a haja a szélben.

Nem gondolt arra mi lett volna ha, csak nagyokat sóhajtott és csendben elaludt.

2014-12-25

Tiszakécske