Rózsavíz nélkül

 

Rózsavíz nélkül 

Írta: Királdi-Kovács István

.

Keresem, keresem, de sehol nem lelem,

bárány járt itt s rengőkocsin elvitte az üvegem.

Abban volt a kölnim, illata finom és selymes,

de hiába a szép vers, lehet csengő is, és rímes,

kölni nélkül nincsen tojás, akár milyen hímes.

.

Ne maradjak szégyenben, az erdőn át jöttem,

ibolyát, és gyöngyvirágot, frissharmattal szedtem.

Apró, lila és fehér csokrokat kötöttem belőle,

őszintén remélem, nem szöksz meg előle.

Ez nem csípi a fejed, nem folyik a szemedbe,

itt van, tessék, beleteszem hófehér kis kezedbe.

.

E gesztusért nem várok semmit cserébe,

azért hoztam virágot, hogy az ünnepet tetézze.

Locsolkodni, tudod, már régóta nem járok,

Tiszteletből, barátságból jöttem el hozzátok,

Itatni, pálinkát kínálni, eszedbe se jusson,

vedd elő legszebb mosolyod, legyen az a jussom.

.

2024. 03. 31.

Tiszakécske.

Látószög

 

Látószög

Írta: Királdi-Kovács István

.

Felülről minden szépnek látszik,

ki onnan lenéz, ajkán mosoly játszik.

Lentről, fanyar, bárgyú, az a mosoly,

mert te úgy érzed, itt minden pokol.

.

A palota magasából, ha lenéz a népre

csak öndicsérő szavak jutnak eszébe.

Büszkén tesz fejére glóriát, fényeset,

miközben gyűlöli a lent nyüzsgő népeket.

.

Bárgyú mosollyal mond dicséretet fejére,

nincs senki, aki a szájára ütne, vagy kezére.

Ha szónoklatát befejezte, tenyerét összeüti,

boldog, mert hamisat szólt, de te hittél neki.

.

Valaki látta, tapsoltál vöröslött a tenyered,

Holnap? Lakat a szádon, s nem lesz kenyered.

Valaki szólni, mer, és használ súlyos szavakat,

az ő dolga az, ha szól, akkor szóljon igazat.

.

2024. 03. 24.

Tiszakécske.

Összefüggések

 

Összefüggések

Írta: Királdi-Kovács István

.

Látom a vékonyodó Holdat, a bezárt ablakot,

Keresem, nem találom a két fénylő csillagot,

Fejed mélyen lehajtva, hajad szemedbe jut,

Könnyed nem pereg, de arcodon kis patak fut

.

Félre simítom hajad, fürkészem a szemed,

Mélyről jön, fénytelen, hideg a tekinteted.

Fáj, a kérlelhetetlen, kegyetlen valóság,

A hamis, és hazug emberek, a csalókák.

.

Kik örömmel bántanak egy érzékeny lelket,

fogalmuk nincs arról, hogy fájhat, amit tettek.

Élvezik a kint, mit a bántott szemében látnak,

azt hiszik ettől jobb, nagyobb emberré váltak.

.

Pedig csak jelzik mily szegény, sivár a lelkük,

ha, volt is bennük valami jó, már régen eltűnt.

Gyáván, rejtőzködnek, álarc mögött élnek.

csapatban is legjobban önmaguktól félnek.

.

Nézem a szemed, tegnap olyan szép volt,

fénylett ragyogott, mint fenn a tiszta égbolt.

Most, mint a fogyó félhold szűkül, vékonyodik,

szomorúan szürke, mint az ég, ha alkonyodik.

.

Vigasztallak, gyöngéden ölellek magamhoz,

önmagukhoz mérd őket, ne magadhoz.

Az élet, vagy valaki más mostohán bánt velük,

valaki nem értük dolgozott, hanem ellenük.

.

Emelkedj magad fölé, onnan nézz rájuk,

szegény a lelkük, sem istenük, sem barátjuk.

Félre simítom a hajad, fürkészem a szemed,

hadd látom azt a holdat, milyen szép kerek.

.

2024. 03. 23.

Tiszakécske.

Dalra bárdok

 

Dalra bárdok

Írta: Királdi-Kovács István

.

Fegyverbe, fegyverbe tollnokok,

hegyezzétek jól ki a tollatok,

mártsátok vitriolba annak hegyét,

de igazat szóljatok, soha se epét.

.

Nektek is szólok, dalra fel bárdok,

lantokon zengjen a húr, ne sajnáljátok,

szótok égig érjen és nagyot üssön,

ne vegyék meg lelketek, néhány ezüstön.

.

S ti, toronybéli harangok, zúgjatok,

szálljon minél messzebbre a hangotok,

küldjétek a széllel mind a négy égtájba,

fogy a nemzet, Máriának szép országa.

.

Ki teheti, el, messzire, külhonba menekül,

cigány sincs ki vígat, vagy kesergőt hegedül,

pedig egykoron sírva is tudtunk vigadni,

nem akarom e véráztatta földet itt hagyni.

.

Hát fegyverbe tollnokok, dalra bárdok,

nagy kihívás, komoly munka vár most rátok,

naggyá tenni e hazát, mint egykoron volt,

mit a tatár dúlt, később a török is rabolt.

.

Tereinket, időnket lopták egyre tőlünk,

nyitott sebekkel, bele soha nem törődünk.

Minket nagyokká nem a fegyverek tettek,

kik, akkor-e földön éltek barátokká lettek.

.

Avar, kazár, jász, kun, magyar, olvadt itt egybe,

hogy hazáját ezen a földön megteremtse,

éltek itt még ezerajkú,  másféle népek,

kisebb villongásokkal, de békében éltek.

.

Fegyverbe tollnokok, bárdok és harangok,

kard, lánctalp csörgését nyomja el hangotok,

arról zengjetek, amit adtunk a világnak,

ne kérjünk, adjunk tiszteletet a hazának.

.

Versre, dalra hát, őseink nyomába lépve,

sercegő tollal, lanttal, sebeket nem tépve,

Tisztelettel ápoljuk, áldjuk meg nevüket,

értünk, utódokért áldozták életüket.

.

 Határozott kiállás nem lesz gúnynak tárgya,

Tisztelettel néznek majd az ember fiára.

Aki kéri, de másoknak soha nem adja,

felelőtlen, sosem lesz az ország nagyja.

.

2024. 03. 22.

Tiszakécske.

Költészet a kezdetektől

 

Költészet a kezdetektől

Írta: Királdi-Kovács István

.

Érzelmek hullámain születő megannyi szóvirág,

nélkülük nem lenne mesés, és nem működne a világ.

míg nem volt papír, és értelmes szó az ember ajkán,

érzelmüket, tettüket rajzban mondták el a barlang falán.

.

Lettek szavak, írásjelek, és valami, amire írni lehet,

és kellettek tanok a nyelvnek, mi benne rendet tehet,

hogy egy csoportban a nyelv egységes, értelmes legyen,

lett irodalom, benne a költészet, mint csúcs a hegyen.

.

A költészet fölemel, magasztal, int, vagy lesúlyt,

békéltet, simogat, könnyeket csal, vagy feldúl.

Jöhet pokol bugyraiból, és csillagokig menetel,

téma, érzelem, stílus, hasonlat, szókincs dönti el.

.

A költészet, mint futórózsa a lugason ontja a szóvirágot,

mert ki ír, mind más szögből látja ugyan azt a világot.

A vers, ha útra indul nem céltalanul, üres pusztában jár,

a költészet, a mű, valahol, valahogy mindenkit eltalál.

.

2024. 03. 21.

Tiszakécske.

Böjt

 

Böjt

Írta: Királdi-Kovács István

.

Önmegtartóztató, mértékletes cselekedet,

Erős korlátok közé szorított szükségletek.

Könnyebbé válik a test, emelkedik a lélek,

Ha ellenállsz étel, ital, bujaság élvezetének.

.

Csendesen imádkozva gyakorlunk bűnbánatot,

Megtisztult lélekkel kérünk, s adunk bocsánatot.

Istennek tetszik, ha megbocsájtunk a vétkezőnek,

S állhatatos támasza leszünk a kétkedőknek.

.

Nem tanítjuk senkinek fennhangon az erkölcsöt,

Bátran nyúlunk példamutatáshoz, mint eszközhöz,

Egyensúlyba kerül egymással test, szív, és lélek,

Az átszellemül embernek, így lesz szép az élet.

.

A böjt tanít, nevel, mélyen benne van a lényeg,

Hogy kezeld magad, körötted az emberiséget,

Ki Istenben hisz, annak az embernek nincs színe,

Van alázata, tisztelete, értéke és szíve.

.

2024. 03. 14.

Tiszakécske.

A végtelen erő

 

A végtelen erő

Írta: Királdi-Kovács István

.

A meder alján ezernyi törmelék szikla,

töri a lendületet, de nem tartja vissza.

A hegyekben hóból, sok volt a hozam,

folyóként habzó taréjjal, zúgva, rohan.

.

Rohan, egy szirtről lezuhan a mélybe,

látom, a víz  nem törhetetlen mégsem.

Millió apró cseppé törik egy nagy kövön,

majd, mint az őszi köd cseppjei, visszajön.

.

A cseppekben színvarázslat, laminált fény,

ívbe hajlik egymáson a sárga, piros, és kék.

A levegőben magasra ível, parttól partig feszül,

képmása, mint tükörben ring a vízen belül.

.

Az ember nézi, elragadja egy különös mámor,

fülében zene cseng, amit nem hallhat máshol.

Mollban furulyál a szél, az erdő vele suhog,

a víz, jellegzetes esése adja hozzá a dobot.

.

Amint a millió csepp, halk csobbanással leér,

besimul a rész, újra összeáll lesz belőle egész.

És a végtelen erő tovább forgatja kerekét,

mert övé a hatalom, és a táguló messzeség.

.

2024. 03. 13.

Tiszakécske.

Szemek, ha kérnek

 

Szemek, ha kérnek

Írta: Királdi-Kovács István

.

Mikor vágy lobban benne, oly édes a nő,

Tekintete csillogva csábít, ajka kérő,

Szép ívű nyakára, csók siklik, talán száz,

Férfiben forr a vér, csupa tűz, égeti a láz.

.

Mert lány, hát kacér, játszik, picit ellenáll,

De vérbő ajka megnyílik, csókot vár,

Finomat, lágyat, vér pezsdítőt legalább ezret,

Aprózva kóstolják egymást, mint az epret.

.

Végül kirobban a vulkán, ömlik a láva,

Már mindkettőnek zsibbadva ég a szája,

A vér egyre hevesebben száguld ereikben,

Míg aléltan nem hevernek mind a ketten.

.

2024. 03. 11.

Tiszakécske.

Híd a tavaszi fák között

 

Híd a tavaszi fák között

Írta: Királdi-Kovács István

.

Csobogva szalad egy kis patak a fák között,

rajta ácsolt fahíd, mely két partot összeköt.

Erős gerendákon nyugszik a rönkfa padozat,

így kötve össze az összetartozó parti utakat.

.

Élednek a fák sokszínű virágot, rügyet bontanak,

közöttük vidáman dalolva röpködnek a madarak.

Tavasz van, ezernyi illat, szín, mind sétára hív,

hol az út megszakadni látszik, ott összeköti a híd.

.

A híd alatt hosszan elnyúlik egy kék-ezüst tükör,

nem kell az égre nézned, hisz az benne tündököl.

Láss csodát, benne csúcsukon állnak bokrok és fák,

s alattuk legelik a csillogó kéket a felhőbáránykák.

.

2024. 03. 07.

Tiszakécske.

 

Nyelv és jellem

 

Nyelv és jellem

Írta: Királdi-Kovács István

.

Szép mikor az ember a nyelvét bírja,

és azt mindenkor, mindenhol szabályosan írja,

ha beszél, szépen érthetően fejezi ki magát,

és soha nem ejt kihívóan nagy hibát.

.

Bánt és szégyelled, hogy nehéz a fejed,

minden szabályt nem vesz be az eszed.

Nem volt nehéz a matematika,

nem úgy a nyelvtan, a retorika.

.

Rossz helyre teszed a vesszőt,

nem jól használod az igekötőt.

Jelzős szerkezet maga a dráma,

nem is tudod minek jártál iskolába.

.

Ha beszélsz, nem hallod

kisbetűt mondasz, vagy nagyot,

nem tűnik fel jelző, sem határozó,

de az írás az más, az bizony lehangoló.

.

Ha megszólnak, szégyelled, de nem bánod,

tisztelettel köszönöd, és meghálálod.

Ígéred, figyelmesebb leszel,

de legalábbis érte sokat teszel.

.

Azt tanította meg neked apád,

adott szavaidat állnod kell fiam,

tetteidért felelősség a jutalom,

most biztosan büszke lenne rád.

.

Az élet számon kér, feleltet,

nem érdekli a nyelvi szerkezet.

Az bukott diák nem lehet,

kinek apja, tanította a jellemet.

.

2024. 03. 04.

Tiszakécske.