Dübben a medve

 

Dübben a medve

Írta: Királdi-Kovács István

 

Vas és szénszagú füst száll az égre,

még egy lapáttal dobnak a szénre,

szikra repül szerte, a pattogó tűzből,

kiveszik a vasat az izzókatlan mélyről.

 

Felülete forr, éppen, hogy nem folyik,

képlékeny, fölhevült legalább ezer fokig,

döngve remeg a Föld, dübben a medve*,

kihozza a vasból, ami bele van rejtve.

 

Nyúlik, alakul az acél serénykedik az ember, 

nem tudni még szerszám lesz, vagy fegyver,

ő ügyesen kibontja, mint a szakma mestere,

nem fegyver lesz abból, földet szántó eke.

 

Kandeláber oszlop, vasúti sín, korlát, és rácsok,

mi sötétben világít, veszélyben óv, vigyáz rátok,

szerszám erdőre, mezőre, bányásznak a föld mélyébe,

izzik a vas dübben a medve*, a mesternek jó a kedve.

 

Ha kell, tudna kardot, akár ágyút is csinálni,

de a munkájával is békét akar szolgálni,

hasznos alkotással védeni az embereket,

kivenni kezükből a gyilkos fegyvereket.

 

Béke kell és építő munka, virág a rétre,

vidám gyerekek iskolába, játszótérre.

A műhelyből vas, szén, izzadság szaga száll,

dohog a kohó, és súlyosan, döngve kalapál.

 

2022. 09. 28.

Tiszakécske.

 

*medve= nehéz gépikalapács

 

Töretlenül

 

Töretlenül

Írta Királdi-Kovács István

 

Nem vagyunk mindentudók, vitázunk sokat,

hogy tanuljunk, és tanítsunk másokat.

Nem jó, ha az elme sötétben él,

gyújts világot, fénylő, fáklya legyél.

 

Fáklya legyél, menj elől, mutass utat,

mert fürkész az ember mindig jobbat kutat.

Ki előre néz, messzire, a jövőbe lát,

veszélyt elhárítani felkészíti magát.

 

Felkészíti társait, szívük legyen tele reménnyel,

ne riadjon meg senki, ha kihívásra felelni kell.

Állni kell a viharban is, mint szálfa a hegyen,

és ha tépi is az orkán, dereka törettlen legyen.

 

Legyen töretlen a szíve, lelke és a hite,

maradjon ember, attól ne tántorítsa el semmise.

 

2022. 09. 25.

Tiszakécske.

 

Kora Reggeli idő

 

Kora Reggeli idő

Írta: Királdi-Kovács István

 

Alig pirkad, a Nap máris éget,

új, tiszta lapot nyitott az élet,

kinn, még csendes minden,

fészkéről madár sem libben.

 

A magasban bárányfelhők úsznak,

néha, pajkosan a Nap elé bújnak,

fénnyel és árnyékkal játszva,

képeket rajzolnak a házak falára.

 

De a zeniten túl, már gomolyog,

a sötét szürkeség, s néha felmorog,

lassan jön eltakarta a Napot,

s egy frissítő záport adott.

 

Ahogy jött, szépen távozott,

üdeséget, s némi sarat hagyott,

újra előjött a Nap, nagy hevesen,

zápor nyomait eltüntetni hirtelen.

 

Az útszéli tavacskák maradtak tovább,

oltani sok kis állat, madár szomját,

és sok madár a pocsolyákra szállott,

ki ivott, más fürdési lehetőséget látott…

 

2022. 09. 18.

Tiszakécske.

Ez a hazám...

 

Ez a hazám…

Írta: Királdi-Kovács István

 

… ide születtem, erre a földre,

mit a Kárpátok hegyei ölelnek körbe,

itt ringatta bölcső elődeimet,

itt szívtam magamba, a haza szeretetet.

 

Magas hegyek fenyők, tölgyek vigyázzák az álmot,

mit valamikor Árpád vezér látott,

ajándék ez, mit Isten nekünk adott,

Dunával, s Tiszával kötött rá ezüst szalagot.

 

Végtelen puszták reszkető délibábja,

hol gulya legel, s dübörög a ménesek patája,

magasba nyúló gémeskutak, ostorán veder,

nagyot bólint, mélyre nyúl, amikor vizet mer.

 

Apró falvak sárból épült kicsiny házai,

munkában elfáradt, dolgos, ölelő kezek százai,

ahol nem szorul ököl, nincs a szívben bú, sem harag,

hol érték a becsület, s az adott szó, adott szó marad.

 

Itt a tenger nem más, hullámzó búzatábla,

a holnap kenyerét ringatja magába,

néhol vörösen izzó pipacs a dísze,

máshol kontraszt a búzavirág égszínű kéke.

 

Számtalan szépség, érzés mit felírni sok lenne,

át kell élni, megfürdeni, lubickolni benne.

Ide küldött Isten, ide születtem, erre a földre,

ez a hazám, itt nyugszom majd egyszer ebbe a földbe.

 

2022. 09. 16.

Tiszakécske.

 

 

Pusztába kiáltva

 

Pusztába kiáltva

Írta: Királdi-Kovács István

 

Évszázadok óta róják a sorokat,

prózába, versbe írnak gondolatokat,

figyelmeztetnek, néha szelíden közölve,

máskor dühösen, magukból kikelve.

 

Sorsról, Emberről, Népről, Hazáról,

tiszta lapra tintát ont a toll magából,

mint eke az ugart, szántja a toll a sorokat,

mibe a költő vet gondolat magokat.

 

De, Attila hiába tanít nem középiskolás fokon,

nem tanul sem ős, sem ismerős, sem rokon.

Szavalunk Berzsenyit, Kazinczyt, József Attilát és Adyt,

Himnuszt, Szózatot, Ódát, és mást, ami tanít.

 

Ünneplőbe öltözve ékes színpadon állunk,

és mindent jó hangosan a pusztába kiáltunk.

a közönség (ha van), viharos tapsa kisért,

halkan kérdezem, mindenki, mindent megért?

 

A tiszta lap, és a puszta mindent befogad,

elnyel bekiáltott hangot, és belevész a gondolat,

mely aktuális volt az elődöknél, aktuális ma is talán,

de mi lesz holnap, vagy holnapután?

 

Távolba nézek, nagyon messze elődök soraiba mélyedek,

és a pusztát nem a kék ég alatt látom emberek,

a semmibe kiáltott szó, a széllel elszálló gondolat,

mint ha a szántó-vető, hamuba hintené a magokat.

 

2022. 09. 09.

Tiszakécske.

Egy perc otthon

 

Egy perc otthon

Írta: Királdi-Kovács István

 

Emlékképek hosszú sora, torlódik bennem,

mint egy utca hossza. Haza kéne mennem,

vonatra szállni, zötykölődni a hosszú úton,

hegyek, völgyek között kígyózó vonaton.

 

Míg a vonat pöfékelve kormot, füstöt lehel,

gyönyörködöm a tájban, mely nem fut el.

Nem fut el, szelíden mutatja magát,

rácsodálkozom alig látok változást.

 

Aratott búzamezők, a bálák körök lettek,

csak véletlen akadnak régi téglatestek,

a mezőn Ősi Állat, szürkemarha legel,

divatja van, nem baj, ha nem is tejel.

 

A túloldalon méltósággal tarkaerdő vonul,

ezernyi fa faj, ezerszínű lombja hull.

Ősz van, a Nap még erősen ontja melegét,

de már érezzük a közelgő Tél leheletét.

 

Feltűnik a mindennél ismerősebb táj,

megremeg, nagyot dobban a szív, szinte fáj,

előbb a kis patak, majd a kertek, és a házak,

s a házakon túl a hegy, hol ismertem a fákat.

 

Egy apró, viharverte állomás, a vonat megáll,

megérkeztem. Egy tékozló lélek végre haza talál,

csak pár lépés az az utca, a végén látszik a ház,

már régen nem a miénk, mégis csitul a láz.

 

Sétálok az utcán, jóérzés a nyugalom, a béke,

hogy innen indult az életem hálát adok érte.

 

2022. 09. 08.

Tiszakécske.