A
besurranó…
Írat: Kovács L István
Mindig azt hitte, hogy a férfi betegségről, (elsősorban a
nátháról szóló pletykák) olyanok, mint a férfiak szőke nős viccei. Hát nem.
Sokkal súlyosabbak és komolyak.
Dolga végeztével
hazafelé tartott busszal, ritkán veszi igénybe, de valahogy érezte, hogy ma nem
kéne vezetnie. Bár volt ülőhelye mégis olyan fáradt, erőtlen volt, a fejét alig
tudta tartani. A megállótól 500m-nyire lakik, de úgy vánszorgott, mint az a bizonyos
reklámbéli sivatagi ember, aki napok óta nem ivott és végre rátalál az italára.
Bezuhant a lakásba, felessége megrémült, mi
van vele. Kérte segítsen levetkőzni és lefeküdni.
Kész az
ebéd gyere, egyél, biztos az éhség miatt van, (a kis műtét miatt előzőnap nem
ehetett). Nem tudott enni. Egy kevéske leves lefolyt, de még a pépesített
zöldséget sem bírta lenyelni. Egyszerűen begörcsölt a nyelőcsöve, és ami nem
folyt azt nem engedte le. És csak gyengült napokig, megszűnt a mozgáskoordinációja,
nem arra ment amerre akart, hanem amerre sikerül, ezért vezetni kellett. Közben
lelkileg készült a következő „kis műtétre”, amire természetesen üres gyomorral
kellett volna menni. Gondolta pont jó, napok óta nem tudok enni, (akkor még
lázról szó sem volt), bár látta a sátán vigyorát és érezte a leheletét. Kérte a
feleségét reszeljen neki egy almát és mikor levet enged, megpróbálja lenyelni,
kis víz rásegítéssel sikerült. És éjjel megtörtént a durva fordulat.
Éjfél körül valaki
megragadta és úgy rázta, hogy a franciaágy majdnem elindult alatta, felesége
fölriadt, -mit csinálsz- semmit, ezt nem
én csinálom, nem tudom kontrollálni,
remélem, abbamarad. Abbamaradt, megmérték a lázát hónaljban 38,8 volt,
gyerekkora óta nem volt ilyen lázas, izzadt alig kapott levegőt. Hát éjjel jött
a gyáva. A kórházba nem tudott bemenni, hiába is ment volna, ilyen lázasan nem
csinálnak még kis műtétet sem. De legalább van igazi tünet, mehet a
háziorvoshoz. Értesítette a kórházat,
hogy nem tud bemenni, magas a láza, nagyon beteg.
A lánya hazaért az éjszakai munkából és
bevitte a háziorvoshoz.
Míg elmondta a tüneteit az orvosnak, szakadt róla a víz,
mint az eső, kicsit reszketeg volt a hangja is. Vizsgálat után ellátták gyógyszerekkel,
tanácsokkal, a család haza vitte. Sok C-vitamindús folyadékot javasolt a doki,
narancslé és hasonló vitaminos italokat, nincs is ezekkel semmi baj, de ha
sokat iszik belőle gyomorsav túltengés a vége, a másik, hogy mind hozzáadott
cukrot tartalmaz, ami pedig az amúgy is kényes cukorszintet borítja föl. Tehát
itt az ideje a kulcsot a postaládába dobni.
De
semmi sem ilyen egyszerű. Közben elérkezett lassan a szerda este, még mindig
üres gyomorral indult fürdeni, és aludni. Éjjel, fél tizenegy tájban belülről
szólongatta valami, valaki, „egyél valamit, mert ha nem, reggelre érted jövök”,
majd újra, és újra. Fölült az ágyszélére és megkérdezte tőle, „mit engedsz
lenyelni te rohadék”? Ő csak mantrázott. Kiment elővett egy üveg
barackbefőttet, jó szirupos lével, az első cikket tényleg nagyon nehezen
engedte le, de a többi a sűrű sziruppal lecsúszott. Azt hitte nyugodtan alhat,
de nem. Kis idő múlva jött „szilárdabbat egyél, vagy elviszlek” …. elmondta
néhányszor, hát fölkelt. De, hogy a nejét ne zavarja a paplanjával átment a
másik szobába. Mi legyen a szilárdabb, keksz, ha van is itthon a sok más egyéb
zacskók között nem biztos, hogy megtalálja. Talált egy félig szikkadt zsömlét a
polcon, nem lesz, egyszerű mutatvány taplószáraz szájjal szikkadt zsömlét
rágcsálni, de ha ez a parancs legyen. Mint egy tízen öt-húsz perc alatt győzte
le, közben érezte, hogy a láza megint emelkedik, gyorsan bevett két Algopirint,
ivott egy kis vizet és egy pillanat alatt elaludt. Hajnali negyed ötkor arra
ébredt, hogy a póló és a paplan olyan, mint akit kancsó vízzel ébresztettek, de
mintha az előző napok kínjai nem is lettek volna. Nem akarta elhinni, hogy
ilyen létezik. Éjszaka támadta meg, és éjjel tűnt el, mint a besurranó tolvajok.
A kulcs egyelőre maradt a nyakában, de erejének, energiájának visszaszerzése
még hosszú folyamat lesz.
2018.
október 18.
Tiszakécske
