Fatörzs

 

Fatörzs

Írta: Királdi-Kovács István

.

Ma, fatörzsnek piskótatekercset sütök,

hozzá hat tojást gyorsan fel is ütök,

fehérjét és a sárgáját szétválasztom ketté,

négy deka porcukrot a sárgához teszek,

amit hamarjában habosra föl is verek.

.

De csak módjával, ne legyen túl kemény,

nem lesz tekerhető a sütemény.

A fehérjéhez csipet sót, és hat deka cukrot adok,

amit, egy géppel jó kemény habbá verek,

végül két habot óvatosan, ne törjön, egyneművé teszek.

.

Ha a tojások habként újra egyesültek,

tíz deka liszttel szintén finoman elvegyültek,

kikent, vagy papírral bélelt tepsibe elsimítom,

százötven fokra előmelegített sütőbe rejtem,

ha a színe már aranyra hajaz, akkor ki is veszem.

.

Sütési időt nem írok, te tudod milyen az ízlésed,

s főleg milyen a sütőd, alsó, felső, légkeveréses,

elektromos, vagy egy öreg gázos, csak süljön meg szépen.

Ezt a műveletsort hamar megismétlem,

mert a fatörzshöz két tekercs kell nékem.

.

Ha kisült még melegen szépen föltekerem,

kihűlésig állni hagyom, aztán meg is kenem.

Krémnek húsz deka nutellát kavarok, nyolc deka vajjal,

megkenem a tekercseket kívül, belül krémmel,

majd az egyiket középen ferdén vágom széjjel.

.

A feleket, mint két ágat az egész oldalához teszem,

a kérget villával rajzolom, mint hullámot végig vezetem.

Tetézem a jót, meghintem némi csokoládéforgáccsal.

Szeletelem, s akinek szabad, ehet belőle jó étvággyal.

Ha szomjas leszel tőle, van, narancslé igyál belőle.

.

2024. 01. 31.

Tiszakécske.

Groteszk képek

 

Groteszk képek

Írta: Királdi-Kovács István

.

A nyúl villamossal megy a fára,

Kakas támad a rókára.

Pásztorkutya mélyen alszik a hátán,

A sötét éjben farkast űz a bárány.

.

Kutya ugat, nyála csorog, vadul tépi láncát,

Tyúkól előtt bokázva róka járja táncát,

Zenét a kakas telitorokból trombitálva fújja,

Tercel hozzá az udvar minden egyes tyúkja.

.

Egy kacsa idegen nyelven, gágogva szidta a libát,

A liba méltatlankodott, ki hallott még ilyet, na, háp!

A halak békanyelven brekegni tanultak,

A békák ettől ijedt tátogásba némultak.

.

Matador karddal támad a bikára,

Hogy egy szúrással küldje őt a halálba,

De a bika sem rest, előre tartja fegyverét,

Bőszen lendül és felfűzi rá az emberét.

.

Majd büszkén körbe sétál vele,

Vérben forog mind a két szeme.

A matador is vidáman integet,

Sosem kapott még ily átható sebet.

.

Magaslesről a vaddisznó óvatosan cserkel,

Azt lesi, honnan csörtet elő egy puskás ember.

Amíg a tájat onnan fentről figyelmesen kémleli,

Magát gombás, makkos menyországba képzeli.

.

Szarvasbikák kocsmapultnál bánatosan bőgnek,

Mert nyoma veszett minden egyes nőnek.

Míg a kocsmában egymást ugratva töltötték az időt,

Nem vették észre, hogy a szarvuk egyszer csak kinőtt.

.

2024. 01. 30.

Tiszakécske.

Te vagy minden gondolatom

 

Te vagy minden gondolatom

Írta: Királdi-Kovács István

.

Mint nyári vihar úgy toppantál az életembe,

Zajosan, izzón forgattál bele a félelembe.

Féltem, hogy elhagysz, megunod a vihart,

Hogy rövid idő lesz, az ameddig kitart.

.

Rád gondolok most is, arcod előttem lebeg,

Ahogy csalfa délibáb a pusztában remeg.

Vagy festett kép, mely szavakra késztet,

Vers a fülben, mely szavakkal fest képet.

.

Rád gondolok, ha arcomba havat vág a szél,

Ha a kályhából egy izzó hasáb dúdol, zenél.

Ha rügyet bont a Tavasz, s virágok illata száll,

Bennem élsz, hiába tudom, rád másfajta élet vár.

.

Menj, ha neked ez jó, ha így érzed jól magad,

Hogy rád gondoljak, azt azért meg ne tagadd.

Arra gondolok, olyan voltál, mint futó zápor,

Elkap, bőrigáztat, mégis jólesik érjen az bárhol.

.

Rád gondolok, vajon merre jársz, hol lehetsz,

Írsz-e, olvasol-e mostanság verseket?

Látod, szántom a papírt, a tollat, koptatom,

Írnék, de most is nálad jár minden gondolatom.

.

2024. 01. 28.

Tiszakécske.

Veszélyes vizeken

 

Veszélyes vizeken

Írta: Királdi-Kovács István

.

Szél tépi a vitorlát, hullám ostromolja a hajótestet,

nehéz a levegő, hullámoktarajára nyomja a fellegeket.

A komor parti sziklák közelsége túlontúl veszélyes,

de kell a szélárnyék, ha a tenger ilyen szeszélyes.

.

A vihart túl kell üvölteni, de nem lehet,

így szájról szájra adják tovább az emberek,

mindenki lódul serényen, posztján teszi a dolgát,

leeresztik a horgonyt, bevonják a vitorlát.

.

Kötelek feszülnek, nyög, nyikorog a hajó teste,

igen vészjóslóan köszön rájuk a csillagtalan este,

Pedig a csillagokra szüksége van a hajózó embernek,

míg e szeszélyes vízsivatagon, biztonsággal átkelnek.

.

A szél csak bömböl, villámok hálózzák be az eget,

rettegve imádkoznak Istenükhöz az emberek.

A kapitány erős ember, állja az elemek rohamát,

lelket önt az emberekbe, nem hagyja magát.

.

Hajnalodik, s ahol a víz, és az ég összeér,

felsejlik egy vörös csík, s a vihar lassan véget ér.

a hajót, mint anya a bölcsőt, lágyan ringatja a tenger,

és egy lenge szellővel útra kél a hajó, és az ember.

.

2024. 01. 25.

Tiszakécske.

Apró bűnöm

 

Apró bűnöm

Írta: Királdi-Kovács István

.

Búcsút intett a naplemente,

itt marad a sűrű, sötét este,

rossz álom, nyomasztó démon,

megszáll, sarokba szorít, szétnyom.

.

Bűn, mit nem mi követtünk el,

mégis nagyon súlyos ez a teher.

Millióan kiáltjuk együtt teli torokkal,

és példálózunk emberi jogokkal.

.

Nem akarják hallani, akiknek kell,

Elég a pusztításból! – el a kezekkel.

Hát hiába van sok világszervezet,

ha cselekedni nem tud, nem lehet?

.

Mennyi pusztulás kell, emberhalál,

mennyi bomba, mennyi házat talál?

Mikor lesz elég hadirokkant, és árva?

Mikor lesz elég a világ pusztítása?

.

Apró bűn az enyém, rosszat álmodom,

nem tehetek többet, ez a démonom.

Fegyvert fogjak én is? -Nem akarok!

Vannak termek, és hosszú asztalok.

.

Ott kell egyezkedni, minden ponton,

nem drága vért ontani, kinn a fronton.

Apák, anyák, feleségek, lányok és fiak,

életüket vesztik néhány ostoba ember miatt.

.

Nem tudnak, nem akarnak megegyezni,

ami a másé azt akarják megszerezni,

becstelenül, dicstelenül máséra fáj a foguk,

amihez semmi közük, és nincs is rá joguk.

.

Üléseznek, egyeztetnek, nem történik más,

valaki vétóz, ismét elmarad a szavazás.

És a golyók, a rakéták süvöltenek egyre,

és újabb áldozatok kerülnek a hullahegyre.

.

2024. 01. 22.

Tiszakécske.

A csend üzenete

 

A csend üzenete

Írta: Királdi-Kovács István

.

Hideg csendben harang kondul,

hívószó ez, üzenet, s a lélek mozdul.

A csend, a béke üzent vele,

itt megtalálod, amit keresel, gyere be.

.

Templom ajtó megnyikordul,

a sok panasz mind betódul,

Kapaszkodót, nyugtot keres,

ahol minden meghitt, csendes.

.

Itt magába száll minden lélek,

áhítattal fordul Istenéhez.

Összetett kézzel, térden állva,

így könyörög szegény árva.

.

Uram, Istenem védd meg kérlek,

gőgtől, haragtól, az emberséget.

Vedd élét a kevélységnek,

ne nyomorgassa már a népet.

.

Ahol a halál hasítja a levegőt,

kínt, szenvedést elviselni adjál erőt.

Adjál békét, lágyítsd meg annak szívét,

ki más népre, más emberre emeli a kezét.

.

Ámen!

.

2024. 01. 20.

Tiszakécske.

Anya egyedül is megoldja

 

Anya egyedül is megoldja

Írta: Királdi-Kovács István

.

Anya! - a világon a legszebb szó,

benne az ősi ösztön, ő az életadó.

Testében sarjad a mag, terem a lélek,

Isten is előtte hajt fejet, vagy térdet.

.

A fogantatás társas esemény,

szívét, lelkét átjárja egy szép remény.

Amikor áldott állapotának érzi jelét,

vállára ül súlya, Ő nem veszti el a fejét.

.

Egyedül is készen áll gyermekéért a harcra,

amikor a felelősségnek ő az egyetlen arca.

Nem tudom egyedül lenni mekkora küzdelem,

álmatlan éjeken mennyi a kétség, a sírás, a félelem.

.

Ha falakba ütközik, el akkor sem csügged soha,

felveszi a kesztyűt, legyen az élet bármily mostoha.

Megy és küzd, amíg bír, és tovább is töretlenül előre,

gyermeket bízott rá Isten, hogy ember neveljen belőle.

.

Ő végzi a dolgát, hittel, szeretettel, fáradhatatlanul,

néha, éjjel roskad össze, mikor a világ sötétbe borul.

Mikor lelke kicsit megtörik, párnának adja könnyeit,

de ő ahhoz is ért, hogy reggel, hogy legyen újra fitt.

.

Érzi, kéne egy erős kéz, amibe kapaszkodni tud,

sarjának is egy apafigura, de nekik csak Isten jut.

Ő, nem akar apa lenni, nem dolga, nem azt tanulta,

és ha mégis arra lenne szükség, hát, azt is megoldja.

.

2024. 01. 19.

Tiszakécske.

Furcsa szerzet

 

Furcsa szerzet

Írta: Királdi-Kovács István

.

Van valahol egy téli világ,

hol a fákon hóból nyílik virág,

ahol vastag fehér paplan fedi a mezőt,

a magoncot mely a földből éppen csak kinőtt.

.

A fák alatt köveken bukdácsoló patak szaladt,

vidám fecsegése, most hallgat a jégpáncél alatt.

Dideregve reménykedik, Tavasszal lesz még szava,

a fagyott világot beteríti ezerféle virág, bódító szaga.

.

Van valahol egy téli világ, a hóban szántalp hagy jelet,

csengő szó, és paták dobbanása veri fel a csendet.

Aszott fűcsomókban nyúl, és fácán rejtőzik némán,

faágról étket keresve egy bagoly leselkedik mélán.

.

Távolban róka kaffog, hideg hóban szagot keres orra,

jó lenne egy nyúlpecsenye, hogy ne éhezzen gyomra.

Bár most beérné egy pocokkal is, ha éppen az is lenne,

de a bagoly szeme élesebb, a pocokból csak ő enne.

.

A csengőszóra a bagoly méltatlankodva felel,

zavarják Isten madarát, nem elég, hogy nincs eledel.

A róka ember szagot érez, gyorsan vackára inal,

bizony, ha így megy tovább sora, nemzettsége kihal.

.

A csengőszó távolodik, itt-ott étel kupac marad utána.

a terített asztalhoz a vadak óvatosan jönnek vacsorára.

Meghívta őket, akitől félnek, mert van nála fegyver,

de most „asztalt” teríteni és nem terítékért jött az ember.

.

Van valahol egy téli világ, mely mindenkinek nehéz,

de túl kell élni, nekik is, nekünk is ennyi az egész.

Furcsa szerzet vagyunk, furcsa a világunk emberek,

egyik kezünkben gondoskodás, a másikban fegyverek.

.

2024. 01. 17.

Tiszakécske.

Nyári zápor

 

Nyári zápor

Írta: Királdi-Kovács István

.

Ha nem fedi el szürkeség, oly csodás a nyári ég,

de ha megtöri, és átfut rajta egy kis semmiség,

egy párapamacs, egy véletlen kósza felhő,

és hull egy kis zápor, az még elviselhető.

.

Szeretem az esőt, a langyos nyári záport,

végig fut a testemen, mint a zuhany, ápol,

felszabadít, frissíti az elmém, lágyítja a bőröm,

és a világgal egy kis időre nem törődöm.

.

Fejemen is kopoghat az éltető isteni áldás,

flaszterről is lemossa a port, ha ázik a szántás,

erdőben és mezőn megélénkül tőle a zöld,

hol aszott, repedezett, ott is életre kel a föld.

.

Szeretem az esőt, a nyári futó záport,

semmihez nem hasonlító pillanatnyi mámort.

Kitárt karral fordulok pár tánclépést az esőben,

nevetem, ahogy kitérnek az emberek előlem.

.

Esernyőt nyitnak, futva eresz alá állnak,

nem örülnek az ég ilyen áldásának.

Baj, ha nincs, szomjazzuk, s baj, ha túl sok esik,

Örülök, és elfogadom, ahogy az égiek rendelik.

.

2024. 01. 15.

Tiszakécske.

 

Ott legyél virág

 

Ott legyél virág

Írta: Királdi-Kovács István

.

Véráztatta csatamezőn pipacs nyíljon,

Édesanya, árva gyerek sose sírjon.

S ha majd a puskacsőben őszirózsa terem,

Légy te is virág, hogy a földön béke legyen.

.

Hol árvalányhaj, szarkaláb, búzavirág él,

Ormokon, hol havasi gyopárt, lenget a szél,

Közöttük fáradt vándor keres menedéket,

Ott legyél te is virág, hadd lásson ő is szépet.

.

Öreg néne kertjében, hol gaz terem buján,

Reszkető keze, már nem kap a munka után,

Hogy barázdált arcán mosoly fakadjon,

Legyél ott virág, hogy az arca felragyogjon.

.

Lugas mélyén, két ifjú ölelkezik puhán,

Még csak próbálják a szerelmet, kicsit sután,

Nem értik még a Tavaszt, csak hogy jó nagyon,

Ott legyél te is virág, ontsd feléjük illatod.

.

Legyél virág, hol szárba szökken a szerelem,

Hol az összetartozás karikája csillan a kezeken,

Ott legyél virág, ahol új élet születik,

Legyél ott is, koszorúba fonva, ahol majd temetik.

.

Legyél virág, mindenütt, ahová szépség kell,

Ahol a pompát illatok és színek emelik fel,

De legszebb legyél árokok partján, a kertek alatt,

Ahol koldus, és vándor lát, és érzi az illatodat.

.

2024. 01. 14.

Tiszakécske.

Talán megjön

 

Talán megjön

Írta: Királdi-Kovács István

.

A távolság lebeg közöttünk régóta már,

nem tudta áthidalni a tavasz, sem a nyár.

Zord széllel, faggyal megjött, itt van a tél.

A szív ebben a közegben, ugyan mit remél?

.

A sétányt, hol csak vágyaink jártak, belepte a hó,

a part menti jéghártyák között, párát lehel a tó.

Nem ül rá senki, így a pad dermedten hiába vár,

míg e zord idő ott téblábol, arra senki sem jár.

.

Csak a képzelet, a meg nem történt emlékek élnek,

melyek agyunk és szívünk mélyén vágyként égnek.

Nekünk mást rendelt a sors, s mi nem ellenkezünk,

de azért van, amit el már soha nem engedünk.

.

Az örökzöld fenyő ágain vakítóan csillog a fehérség,

Nap felé tör, de elérhetetlen neki is az a messzeség.

A szív ebben a közegben, ugyan mit remél?

Hogy egyszer talán megjön a Tavasz, és elmúlik a tél.

.

2024. 01. 11.

Tiszakécske.

Csend és kiáltás

 

Csend és kiáltás

Írta: Királdi-Kovács István

.

Csend van, vészjósló, kínos csend,

pedig a lélek forr, mélyen ott bent.

a mellben érzelmek, indulatok dübörögnek,

a szájak némák, nem szólnak, nem köhögnek.

.

Néhányan félénken, szólnak, jeleznek,

baj van, figyeljetek már emberek!

Hiába hall a fül, nem emelkedik a fej,

talán oda a remény, vagy nincs a szónak hitel.

.

Nem akarok kiáltani, nem kell hangzavar,

az elszáll a messzeségbe, ki tudja, mit akar.

Míg a hangzavar a pusztában kereng,

a csendes szó nem hagy nyugtot, izgat, feszeng.

.

Ma, még néhányan csendesen szólunk,

még van esély kezünkbe venni sorsunk.

Holnap talán már nem segít kiáltás, sem ima,

átgázol rajtunk, a sors, messzire sodor, mint a lavina.

.

Csend van, már a néma biccentés is elmarad,

szemekben félelem, legyőzve minden akarat.

De kérlek, szedd össze magad még egyszer utoljára,

ne magadra gondolj a gyerekre, az unokára.

.

Az unokára, a jövőre, hol nekünk már nincs hely,

de amit nem tettünk meg, azért majd kifelel.

Hogy nézünk tükörbe, majd az utolsó órában,

akkor már hiába zokogunk a könny tócsában.

.

2024. 01. 08.

Tiszakécske.

Ami feledhetetlen

 

Ami feledhetetlen

Írta: Királdi-Kovács István

.

A szem lát, a szív dobban,

és benn valami lángra lobban.

A tűz éget, majd elemészt,

a test remeg, s megáll az ész.

.

A száj dadog, a szem beszél,

többet mond, mint, amit remél.

Kicsit harmatosan csillog, vibrál,

két kéz magától egymásra talál.

.

Aludni nem tud, csak forog,

a gondolat mindig nála topog.

Saját lelkével vív ádáz harcot,

nem lát mást, csak azt, az arcot.

.

Ha kinn tombol is a tél, és hó esik,

nála kikelet van, bimbó és virág feslik.

Míg kéz a kézben andalog, vagy csókra forr a száj,

megszűnik a világ, nincs semmi, ami fáj.

.

Pedig az elsőbe hányszor belehalunk,

elég, ha egy nap nem találkozunk.

Jöhet utána másik, Isten tudja mennyi,

de az elsőt sírig nem lehet elfeledni.

.

2024. 01. 06.

Tiszakécske.