Tavaszi zsongás

 

Tavaszi zsongás

Írta: Kovács L István

 

Színek és árnyalatok,

bíbor színű hajnalon,

bársonyrügy ölelése pattan,

a virágszirom kinyílik lassan.

 

Zöld csészelevélből bújva ébred,

vidám a reggel, neki szól a madár ének,

dalolva ugrál, keresi a helyet,

mely ágtorkon rakhatna fészket.

 

Méhek zsibongása öleli körül,

kék pillangó szárnyát lebbentve röpül.

Ezer színben és illatban, pompázó kert és mező,

langyos szellőhátán úszik habfehér felhő.

 

Éjszakai harmat milliónyi gyöngye csillan,

benne megtört fény, kis szivárvány villan.

Csillagok az égen nyugodni térnek,

eltűnik a bíbor, helyet ad az aranyló fénynek.

 

2019. május 18.

Tiszakécske

 

Putnok - Királd - Eger vasút

 

Putnok- Királd-Eger vasút

Írta: Kovács L István

 

Romos állomás, sehová tartó sínek,

még állják az időt, de már minek?

Messze futott egykor, szép tájakon járt,

Putnoktól, Egerig néha meg-megállt,

Hegyen-völgyön pöfögött,

az utas a tájban gyönyörködött.

 

Rég utaztam rajta, lehúztam az ablakot,

kihajolva néztem az erdőt, patakot,

itt-ott érintettem egy ágat, oly közel hajolt,

a kis vonat alattuk, közöttük zakatolt.

Voltak utasok, iskolások, munkások, turisták,

okos emberek egy vonallal áthúzták. 

 

Tán sosem volt értelem,

a semmibe fut életünk,

mint vonat nélküli sínek,

melyek nem találkoznak,

mert nincs az a végtelen,

hol egymásra lel ész és értelem.

 

A sínek csak futnak tovább,

közöttük akác nő és vadvirág,

nem tudja senki honnan, hová tart,

túllépte a kor, az idő foga belemart,

a vasat is megeszi az enyészet,

lassan győz felette a természet.

 

2019. május 16.

Tiszakécske

Hová lett az erdő

 

Hová lett az erdő

Írta: Kovács L István

 

Bánatosan nézem a hegyoldalt,

bokrok, cserjék, aljnövényzet,

összekapaszkodott kuszasága,

sehol egy csapás, vagy ösvény.

 

Csend, körben csak mély hallgatás,

nem zeng a kakukk, fenyőrigó sem pityeg,

harkály nem vizsgálódik, a nincs fa oldalán,

zászlósfarkú mókus is kitudja, merre jár.

 

Egykor óriás szálfenyők, tölgyek,

bükkök és gyertyánok álltak büszkén,

szerető öleléssel tekintettek a völgyre,

és összesúgtak az alattuk sétálók fölött.

 

Ma nincs erdő, hová lettek a büszke óriások?

Láncfűrészek hada bömbölve, mart a törzsbe,

repült a forgács, ők nagy robajjal dőltek a földre,

pusztult az erdő, meghaltak a fák.

 

Mikor a kopaszra nyírt fejre sörte nő,

most úgy néz ki az oldal, a hegytető.

Szomorúan nézem a kedves tájat,

vajon mikor kapja vissza a fákat.

 

Mikor lesz a cserjékből újra erdő,

hány évtized, míg a kuszaságból felnő.

Mint én, látja e még valaki olyan szépnek,

lesz e benne, egyszer, valamikor élet?

 

Hová lett a szeretett erdő, a büszke fák,

együtt nőttünk, de veletek halt az ifjúság.

Gyászolok, meghalt a lelkem egy darabja,

ez a pusztítás az értelmet meghaladja.

 

2019. május 14.

Tiszakécske

Pillanat

 

Pillanat

Írta: Kovács L István

 

Pilleszárnyon jön halkan,

észre sem veszed, elillan,

mire eszmélsz, messze jár,

ő az, ki soha senkire nem vár.

 

Nem kér, nem zord, nem vidám,

nem szólít le, csak egyet kíván,

ha ott van, s éppen valamit ad,

lásd meg, vedd észre Te magad.

 

Mert, mint sóhaj elszáll a pillanat,

kevés, ami emléknek marad,

őrizd, mint préselt virágot,

lesz benne örömöd, meglátod.

 

2019. május 9.

Tiszakécske

Óh, egy kis csók

 

Óh, egy kis csók

Írta: Kovács L István

 

Csak egy puszi volt,

Te adtad nekem,

így kezdődött,

óvoda végére kifejlődött…

 

…már ifjúi a hév,

buzogva forr a vér.

Éget a vágy,

kívánom a szád.

 

Óh, egy kis csók!?

Esdeklőn szól az óhaj,

már nyílik a szánk,

egymásba ér a sóhaj.

 

Ajkunk forró érintése,

karjaink lágy ölelése.

A szívben apró parázs izzik,

kezemben virágcsokor nyílik…

 

…lassan elcsendesedik minden,

forró vágy ,lobogótűz nincsen,

nem lüktet oly hevesen a vér,

csókot adni, kérni még ér.

 

Rózsát már nem veszek,

ne szúrja tövise a kezed.

Helyette frézia csokor jár,

csókként egy puszit ad a száj…

 

2019. április 28.

Tiszakécske

Bozontos női fej

 

Bozontos női fej

Írta: Kovács L István

 

Hajnali ébredés, bozontos fejjel áll,

kicsit összegyűrte az álma, és az ágy,

gondolataiba mélyed.  Valamit néz.

 

Talán foszladozó álmát fejti éppen,

lehunyt szemmel gondolkodva mélyen,

idézi az éjszaka mozaikos képeit.

 

Egy-egy kocka már köd mögé rejtezett,

ettől nehezen áll össze a fejezet,

nem szomorú, valami szép lehetett.

 

Szája sarkán enyhe mosoly bujkál,

haja sem csapzottan kócos,

vidám tincsként csiklandozza szép ívű nyakát.

 

Jó nézni e reggeli képet, csak úgy titokban,

mozdulatait, kutatni érzelmeit, arcán a mimikát,

          ahogy készít magának egy frissítő teát.

 

2019. április 26.

Tiszakécske

 

Padlás-zene

 

Padlás-zene

Írta: Kovács L István

 

Sötét az éj, gyertyaláng ég.

Vadul támad a szél,

kotta lapokat visz szerteszét.

 

Kis fiú kezében hegedű dacol az éjjel,

halkan szóló zenével,

sötét démonokat kerget széjjel.

 

A kis hegedűs álma:

áll a világot jelentő deszkákon,

hogy zenét igazi közönségnek játsszon.

 

Ma még sok limlom, megunt játék,

figyel mint csendes közönség,

de egyszer eljön a nap,

az igazi közönség, a fénylő színpad.

 

2019. április 22.

Tiszakécske

Feltámadás okán

 

Feltámadás okán

Írta: Kovács L István

 

Kereszten halni,

talán röpke fájdalom,

a szenvedésért,

feltámadás a jutalom.

De mondd, ó Isten,

meddig e kereszt súlya,

az anyai szíven?

 

Ha a feltámadt fiút,

magad mellé vetted Atya,

az anyaszíven,

miért hagytál keresztet?

Hogy elvesztett fiát sirassa?

A feltámadás öröme,

és az anyai bánat,

kéz a kézben járnak.

Dicsőség Istennek,

a mindenek urának.

 

2019. április 21.

Tiszakécske

Vetés

 

Vetés

Írta: Kovács L István

 

Nem vagyok egyedül,

velem van a csend, a könyv,

egy vén eperfa, a kezemen pihenő lepke,

utazom, a könyv elvisz messze- messze.

 

A betűk hullámain ringatózva,

közelebb jön a messzeség,

bennem egyre tágul a világ,

ahogy szirmait bontja hajamban a virág.

 

Mint a földbe vetett magból

kikelő kalászban érik a termés,

sorok között gyűlik sok apró öröm,

magamban e sorokat kévébe kötöm.

 

Ősszel az arató elteszi a termést,

bezárom könyvem, újat kezdek,

hogy arathasson a gazda is újra vet,

éhes elmém talajába, én is újat vetek.

 

2019. április 17.

Tiszakécske

Háromsoros versek 36.

 

Háromsoros versek 36.

 

Üres lapok

Írta: Kovács L István

 

 

Üres lapra írj

nagyot szóljon, de vigyázz

bírja a papír

 

Üres lapra írt

egyetlen aprócska jel

halkan szól, figyelj

 

Lapod nem üres

bár elfogytak a szavak

egy könnycsepp beszél

 

Keserűbb szavak

nincsenek, mint üresen

elküldött levél

 

 

2019. április 17.

Tiszakécske

Hintán

 

Hintán

Írta: Kovács L István

 

Tavasz van, szállok a széllel,

egy lettem a virágos réttel,

az öreg fa árnyékával,

lomb között játszó napsugárral.

 

Kacajom vékonyka hang,

csilingel, mint ezüst harang,

száll messze, messze,

föl, föl a habos fellegekbe.

 

2019. április 15.

Tiszakécske

Ha ismernél

 

Ha ismernél

Írta: Kovács L István

 

Ha ismernél,

meghallanád, amit mondok,

éreznéd azt, amit érzek,

félnél attól, amitől én is félek,

meglátnád, ami bennem kép,

velem örülnél annak,  ami szép?

 

De ha ismernél,

vajon akarnád-e hallani szavam,

talán zavarnának érzelmeim,

kinevetnéd apró félelmeim,

másként látnád azt a  képet,

és Te, mást találná szépnek?

 

Mit tegyek, hogy ismerj,

ha szólok, halld meg hangom,

miként érintsem a lelked,

hogy neked ne legyen félelmed,

azt lásd, mit mutatni akarok.

Mondd, merre menjek, ha indulok?

 

Ha ismernél jönnél-e velem,

a rögös úton fognád-e kezem,

lenne hozzám halk, becéző szód,

Megsúgnád-e szívedhez mi a kód?

Ülök egy képpel elmélkedem,

ha ismernél, jó lenne neked s nekem.

 

2019. április 13.

Tiszakécske

Felhők mögül

 

Felhők mögül

Írta: Kovács L István

 

Fut veled az út, nincs vége soha,

elkísér a fény, Isten mosolya.

Nézd mennyi szépség, fű, fa virág,

lásd meg milyen szép  a világ.

 

Ha gyűlik is néha fekete felhő,

vihartól jajongva zúg az erdő,

ha lelkedben a  kétség sajog,

a Nap akkor is fölötted ragyog.

 

Az út fut, de a lábad már fáradt,

leülsz nekiveted hátad egy fának,

elmélyedsz egy percig a múltba,

majd reménnyel tekintesz  az útra.

 

Kémleled a végtelen láthatárt,

hol a felhők rózsaszínben játszva,

pajkosan kergetőzve fürdenek,

az éppen lemenő nap fényében.

 

Telt kebellel indulsz tovább,

érzed valami vár még reád.

Nem marasztal az útnak széle,

itt nem lehet semminek vége.

 

2019. március 3.

Tiszakécske

 

Szeretet palota

 

Szeretet palota

Írta: Kovács L István

 

Lassan emészti az idő,

reped, hullik a vakolat,

a kerítést marja a rozsda,

mégis ez a legszebb palota.

 

A kaput vén körtefa őrzi,

dédapám ültette száz éve már,

lassan száradó törzse jelzi,

ágain mászott néhány korosztály.

 

Terebélyes lombjával,

kecskelábú asztalt rejtett,

mellette pad, rajta jó bor,

vendégszerető embereket sejtet.

 

Itt született nagyapám, apám,

először itt sírtam föl én is.

Ma már más idők járnak,

se híre, se hamva a nagycsaládnak.

 

Kecskelábú asztalt hányan ülték körbe,

nem is tudom megszámolni,

pedig vendég most nem is jött be.

Csak mi voltunk ott négyen.

 

Nagypapák, apák, fiúk, és unoka,

nagymamák, anyák, menyek,

és kitudja hány rokon gyerek.

itt ölelés várta őket és szeretet.

 

Ez volt a kincsük, a palota az élet,

de most legnagyobb úr az enyészet.

Szétrepült a család, kitudja hova,

enyészik a szeretet, s vele a palota.

 

Elhagyott szülők, elidegenedett testvérek,

unokák nem ismerik a nagymamát.

A kemence kihűlt nem sül benne kalács,

nem ültet senki  a dédunokának körtefát.

 

2019. február 12.

Tiszakécske

Kávéfüggő

 

Kávéfüggő

Írta: Kovács L István

 

Ébresztő hajnali dallam,

fejedben iszonyú zaj van.

Kócos a hajad, a lelked,

szédelegsz, keres valamit a kezed.

Rátalálsz a gáz gombra,

meg is gyújtod nyomban.

Pár pillanat s jön a mennyei muzsika,

körül leng a kávé illata.

Forró de nem számít,

feszültségeden kicsit lágyít.

Fölteszed a másik adagot,

a fürdőszobát gyorsan lefoglalod.

Pár perc kész vagy, máris élvezed,

az újabb kávé készletet.

Lassan kortyolod,

míg fölébredsz végre,

alkalmas vagy a munkakezdésre.

Még lefolyik pár csésze,

néha habbal, vagy a nélkül,

de a nap véget ér végül.

Senki nem számolja mennyi volt,

mi végül ereidben áramolt,

és hozta számodra az éltető erőt,

a mindet túlélő érzést, a felemelőt.

Kibírtad ismét a napot,

dicséred, ki az embernek kávét adott.

 

2019. február 8.

Tiszakécske

Ember, vagy Isten

 

Ember, vagy Isten

Írta: Kovács L István

 

Magányomban rajzolt szomorú kép,

remete lelkemnek nincs menedék,

hiába bújnék a föld alá is magam elől,

mikor jön a szembesítés tetteimről.

 

Nem voltam sem jó, sem gonosz soha,

éltem mint, ki nem bölcs, de nem is ostoba.

bírám volt, van, s lesz még éppen elég.

Hitem ingott mindig, mint a hintaszék,

 

mert erősebb az emberben, mint Isten felé.

Vagy, csak nem ültették elég mélyen belém?

Tudom, hogy van valahol, egy felsőbb erő,

de, az embernek a keze, szíve is elérhető.

 

Nem mítoszok után nyúl, ki embert szeret,

néha van harag, de soha nincs bennem gyűlölet,

ha hibázom, és olykor vétek is talán,

bírám a tükör, mérgesen néz rám a szobafalán…

 

2019. február 1.

Tiszakécske.