Karácsonyi
harangok
Írta: Kovács L. István
A
harang csak egyet kondult, azt is egy oldalon, félénken, mintha szégyenlős
volna, vagy nem akarna túl nagy zajt csapni. Aztán még egyet ugyanoda, majd a
túloldalra, mire belendült és kongása zúgott, messze míg a hegyeknek ütközve
vissza nem tért és betöltötte hangjával az egész völgyet.
De
valahogy most lágyabban szólt, mint szokott. Talán a köd puhította, vagy az
áhítat, mellyel a templomba siettek az emberek, de az is lehet, hogy ma
angyalok hintáztatták a hatalmas ércet.
Valahogy
az erdő zúgása is méltóság teljesebbnek tűnt.
Mint ha
még az élettelen tárgyak, mint a harang, is tudták volna, ma olyasmi történik,
amit tisztelettel, méltósággal kell fogadni, hirdetni.
A
templom előtt, mintha élőek lennének szépen meg volt formálva a Betlehemi
istálló képe, melyet gyertyák fénye világított meg. Jószágok, pásztorok,
királyok Mária és József valamint a jászol, benne a kis Jézussal.
Mindenki
megcsodálta, keresztet vetett, és a mellette elhelyezett asztalra lehetett
adományokat lerakni, mint ha a kis jövevénynek hoztak volna ajándékot.
De,
igazából a mise után összeszedve, kis csomagokat készítettek belőle a templomi
segítők és a rászorult családokhoz vitték őket. Volt ott gyümölcs, édesség,
apróbb játékok, még névre szóló dobozos csomag is, mert az adományozó titokban
akart maradni.
A
templom belseje szépen fel volt díszítve fenyőágakkal, fagyöngyökkel. Jó illat
szállt és halkan szólt a menyből az angyal.
A misét
ma, más hangsúllyal, magasztosabban mondta el a tisztelendő úr.
Most
még a kis árva szutykos Jóska is, akit tisztán tartani lehetetlen volt és a
szája sem állt be soha, ma valahogy erőt vett magán és csendben hallgatott.
Az anyjáról
nem tudott senki, egy nap elment dolgozni a szomszéd városba, azóta nem látta
senki. Ennek már van vagy négy éve. Apja alkalmi munkákból él fiával, de az a
baj, hogy keresetének nagyobb része a torkán folyik le.
De ma ő
sem itta le magát, ahogy szokta, mint ha változást éreztek volna a levegőben. De nem is lett volna illendő az ajándékcsomagot
ittasan fogadni. Mert azért szerették őket az emberek, lehetett rá számítani és
csak munka után ivott bánatában.
Igaz
mióta elment az asszony, próbált volna egy megözvegyült nőt, az alvégről
Piroskát, magához édesgetni, azonban férje gyászolására hivatkozva ő ellen
állt!
Néha
azért főtt ételt adott nekik, meg a kis Jóskát is próbálta gardírozni, de mivel
nem az igazi anyja volt, a kis ördögfióka keveset hallgatott rá.
Piroska
sorsa is nehéz volt egyedül, főleg a mai világban. Kevés a jövedelem, könnyen
elküldik az embert, és mi lesz a megélhetéssel.
Az idős
Atya is próbálta őket egymás felé terelni, bár konkrétan nem szólt bele, csak
célzásokat tett, hogy milyen jól kijöhetnének egymással.
Piroska
hajlott is már rá, de mindig az volt a kifogás, hogy Imre iszik. A gyászidő
letelt és szükség volna emberre, de az ital.
Így a
tisztelendő úr Imrét rábeszélte, hogy szabaduljon meg a pohártól, vagy legalább
ritkábban vegyen rajta erőt a szomjúsága.
Atyám,
ha egy jóravaló asszony kerülne, nem innék többet.
Így hát
mise végén a csomagok küldését úgy rendezte az atya, hogy Imrének és Jóskának
Piroska vigye el az ajándékot, hogy meg tudják beszélni a dolgot maguk között.
A
Jézuska közvetítésével két olyan embert hozott egymásnak, akik már vágyták a
másikat, de valahogy nem jött össze eddig.
A kis
szutykos Jóska tisztán járt, és lett egy húga, akit Piroska hozott, a felnőttek
pedig megtalálták örömüket egymásban.
És boldogságot
zengtek a harangok, hangjukkal betöltve a völgyet.
2016.
december 26.
Tiszakécske.
