Ha leül a por

Ha, leül a por

Írta: Kovács István

A föld mozdult, s mi alant volt szakadt,

ontva magából, gázt és olajat,

szikrázva hullt alá egy vezeték,

robbant a gáz, az egész város ég.

Nincs hová menekülj, itt van a vég,

fojtó, füst és porfelhő terült szét,

nincsenek árnyak, nincsenek fények,

szürke lett minden, eltűnt az élet.

Hagyaték, mi az égés után maradt,

felszakadt utak, romba dőlt falak,

törött ablakok, lógó vezeték,

ha, leül a por, ez lesz a városkép.

Nyomasztó a csönd, nincsen levegő,

olyan a város, mint egy temető,

az idő, lassan bukdácsol rajta,

orvos ő, gyógyítani akarja.

Ha, leül a por, s újra süt a nap,

tiszta a levegő, új életet ad,

gyógyító fűvel, fával befedi,

a torzót, mi emléknek itt marad.

2015-07-31

Tiszakécske.

Búcsú nélkül

Búcsú nélkül

Írta: Kovács István

Boldogan siettem haza,

de, már nem voltál sehol,

az asztalon egy üveg bor,

mellette, félig töltött pohár,

másik, üresen, elfektetve,

és egy hervadó rózsaszál.

Elmentél, búcsú nélkül,

érzem, szívem hiába is vár,

nem jössz vissza már.

Nagy volt a szerelem,

égetett, perzselt itt belül,

most, szívemre mégis bánat feszül.

Szemeimből könny patak,

gyöngyözve csorog,

de, nem téged siratlak,

te, csak menj, ha menned kell,

az érzéseket, mit adtam,

azokat locsolom könnyeimmel.

Elmentél, magamra hagytál,

hát élj boldogan,

ne bánd, hogy törött a szívem,

tudom, hogy mindennek ára van,

mit, rám rótt az élet, megfizetem,

a cserepeket összeszedem.

De, egyszer, ha nem lesz ott, akit vársz,

búcsú nélkül megy el,

szobád asztalán sem lesz más,

csak egy üveg bor, egy félig telt pohár,

 mellette másik, üresen, elfektetve,

és egy hervadó rózsaszál,

tudd, eljött az idő, fizetned kell,

hosszú éjszakákon át,

a könnyeiddel.

2015-07-30

Tiszakécske.

Tánc az esőben

Tánc az esőben

Írta: Kovács István

Kihalt utcán sétálok,

langyos eső esik,

lassan, rám esteledik.

Nézem a csillogó macskaköveket,

a vizes kövön ringó esti fényeket.

Egy kapu alatt, verkli nyekereg,

kopott, öreg szerszám,

már a hangja is remeg.

Régi a nóta is,

mit játszana rajta a mester.

Gyakorol, szerenádot ad,

nem lehet tudni,

vagy, csak a kintornás,

nem tud aludni.

Hirtelen csend, elhallgat kicsit,

majd rázendít újra,

mintha nem is az a verkli volna,

vagy, talán más lett a mester,

egy szép keringőt kezd el.

És száll a dal az éjszakába’,

kinyílik sok ablaktábla,

mint ha a dal, oda szólna,

mintha az utca boldog volna,

az ablakban, mindenki a dalt dúdolja.

És szépen szól a dal,

s én táncolok az esőben,

karomban álmaimmal.

2015-07-30

Tiszakécske.

Fel fogok állni

Fel fogok állni

Írta: Kovács István

Testemben, lelkemben összetörten,

kórházi ágyon gépek között fekszem,

komoly a baj, nehéz a küzdelem,

itt kéne maradnom, ebben az életben.

Orvosok, nővérek, ápoló személyzet,

mindent meg tett értem,

fegyvert adtak,

de, küzdeni nem tudnak helyettem.

A lelket a család tartja bennem,

férjem, hűséges társam, itt áll mellettem,

fogja a kezem, támogatja harcom,

kicsi gyermekem, simogatja arcom.

Fel fogok állni.

Mert föl kell állnom,

nem hagyhatom árván a családom,

én, velük, még boldogságra vágyom.

Szeretnék büszke anyja lenni,

drága gyermekemnek,

szerető felesége, imádott férjemnek.

Fel fogok állni.

Van hozzá hitem,

kérlek, erőt adj hozzá, édes Istenem.

2015-07-27

Tiszakécske.