Ismeretlen katona

Ismeretlen katona

Írta: Kovács L István

Idegen földön hullott a vére,

kinek itt, kinek ott,

nincs és nem volt válasz a miértre.

Egyszerű emberből lett katona,

kit elragadott a történelem vihara.

Pedig neki, is mint másnak volt neve,

de elmosta az idő és a harc heve.

Hol elesett ellenség volt, le kellett lőni,

nem a neve után érdeklődni.

Apák voltak, férjek, fiak, testvérek.

Ma? 

Ma már egy oszlopon emlékek.

Szobor áll a téren egy katona int felém,

sugárzó arccal fenn az obeliszk tetején.

Az oszlop négy oldalán hosszú a névsor,

ki tűnt el a harcok mezején akkor,

s a legvégén „és még sokan mások”,

kiket nem leltek föl a kutatások.

Bár keresték nem találták meg soha,

így lett a neve: „Ismeretlen katona”.

2018. május 27.

Tiszakécske

Szigetvár 2018

Szigetvár 2018

Írta: Kovács L István

Szigetvár történelmi város,

földje hősök,vérétől volt sáros.

Itt megannyi náció védett várat, hazát,

vállalva Zrínyivel a biztos halált.

A hősök létét, tettét ma senki sem vitatja,

ma új, méltó hősök lépnek a nyomukba,

hétköznapi, dolgos emberek,

kezükben nincsenek fegyverek.

Szívük szeretete a legjobb fegyver,

csatát vívnak, de csak szeretettel,

őszintén összekötni szeretnék,

mit háborúk, béketárgyalások szedtek szét.

Dunaharaszti, Körösladány,

Székelyföld és Bácska,

ma nagy ünnepre gyűltek,

a szép Szigetvárba.

Jó baráti körben egy asztalhoz ülnek,

mint kerék küllői, ha tengelyre kerülnek,

aki Székelyföldön és Szerbiában is magyar,

velünk egy keréken, egy tengelyen egy sorsot akar.

2018. május 27.

Tiszakécske.

Mire a lomb lehull

Mire a lomb lehull

Írta: Kovács L István

Behívót küldött Ferenc Jóska nekem,

hazát védeni háborúba kellett mennem,

háborúba mentem idegen országba,

puskával lőni egy más nemzet fiára.

A behívó megjött egy szép, tavaszi napon,

masíroztunk, lőttünk minden gyakorlaton.

Ki vonaton, ki gyalog elindultunk végre,

mire a lomb lehull, de legkésőbb itthon leszünk télre.

A csatamezőn, hol eddig csak virág nyílott,

most jajszó és tátongó sebből piros vér hullott,

a jajszó nem csak az ellenség soraiból hallik,

a mi soraink is egyre jobban bomlik.

Az, az ember sosem látott nem is bántott engem,

miért is kell ő reá fegyvert fölemelnem?

Közben a lomb megsárgult, lehullott már régen,

még mindig dörögnek fegyverek a valaha volt réten.

Lövészárok mélyén hasal néhány ember,

gránát süvít, nekik már hazamenni nem kell.

Mire negyedszerre is lehullt a lomb,  

alatta némán rejtőzött tizenötmillió domb…

2018. május 26.

Tiszakécske.

Kép: Makray János

Falióra

Falióra

Írta: Kovács L István

Felesel a falióra,

önmagával vitáz,

balra mondja tik,

jobbról felel tak,

és soha sem hibáz.

Mindig ugyan az a nóta,

ezt hajtja, amióta,

meglökte valaki az ingát,

egykedvűen perlekedik,

ráérős nyugalommal hintáz.

Vitázik, mint egy agg,

ki magával beszéli meg,

a nap dolgait, vagy éji álmát.

Megállítani nem lehet.

Ha nem ketyeg,

harsog, dübörög a csend.

Hiányát érzem, zavar,

ha nem ketyeg.

Tán nem is magával vitáz,

nem a bal a jobbal felesel,

csak a bántó csendet űzi el.

Egykedvűen, andalítón,

tik- tak, tik-tak.

2018. május 22.

Tiszakécske.

Kép: Hainrichffy Kata