Természet és költészet

 

Természet és költészet

Írta: Királdi-Kovács István

.

A költő természet megfejtő sétára indul,

zsebében, ceruza, és notesz lapul.

Hagyja, hogy megölelje a természet,

hátha ad valamit ez a cserkészet.

.

Körül néz, mint a vadász, ha vadat űz,

mikor jön, a pillant, mitől fellobban a tűz.

Mikor szól rá, az utca zaja, egy ember arca,

fű, virág, fák, vagy egy patak csobogása.

.

Mit mond, neki a föld, mikor ekétől fordul,

mit az ég, ha a felhőből éppen eső csordul.

Mit tudat vele az égen suhanó madarak dala,

gyümölcsöskertek ölén a méhek zsibongása.

.

A költő hallgat, ezt is azt is, nézelődik,

leül, egy kicsit a fűben fészkelődik.

Fejben már ír, szavakká rendezi a betűket,

előkerül zsebéből a notesz, ír, betűzget.

.

Rakja ide-oda, keresi a helyét melyik hová való,

oly nehezen alakul az a keresett szó.

Végül megtalálja, kis füzetébe beírja mindet,

Hogy el ne vesszen, őrzi, mint a kincset.

.

Hiszen egyebe nincsen, ez a gazdagsága,

a beszédes, szép természet az a palotája.

Ő a múzsa, tőle jön a legszebb érzelem,

ő a legértékesebb földi kincs, az értelem.

.

És a megnyugtató csend, ami csupa zaj,

patakcsobogás, az erdősuttogás, a madárdal.

De nélkülük talán már írni sem tudna,

hiába lapul zsebében a füzete, és tolla.

.

2023. 12. 26.

Tiszakécske.

Másképpen dobog

 

Másképpen dobog

Írta: Királdi-Kovács István

.

Kinn hull a hó, hideg, sötét az est,

bent gyertya ég, s egy gyerek nevet.

A kályha meleg, benne tűz lobog,

ma a szív kicsit másképpen dobog.

.

Egy fenyő körül emberek áhítatosan állnak,

kezüket összetéve, valamire várnak.

Mégsem, hisz egyszerre mozog a szájuk,

halkan morajlik, közös, imájuk.

.

A mai nap valamiért egészen más,

valami, valaki jött, s nem volt kopogás.

Itt van, körbe lengi a szobát, a szíveket,

és kicsit másabbak lettek tőle az emberek.

.

A fenyőn girland, gömbök, ezüst tobozok,

alatta színespapírban többféle dobozok.

A pillanat emelkedett, mélyen megható,

a szemekben boldog csillogás látható.

.

Ölelnek, mosolyognak fesztelenül,

milyen szép, hogy tudnak emberül.

Kinn hull a hó, hideg, sötét az est,

bent gyertya ég, talán boldogok az emberek.

.

2023. 12. 26.

Tiszakécske.

Üres kézzel

 

Üres kézzel

Írta: Királdi-Kovács István

.

Üres kézzel jöttünk, erősen markolva

a semmit, amit magunkkal hoztunk.

De, ha volt is valami ősi tudás bennünk,

útközben valahol mindent elvesztettük.

.

Szívemben, valahol nagyon mélyen,

teljesen mást, sokkal jobbat reméltem.

Hittem, az élet talaján szilárdan állunk,

terheinket könnyedén cipeli vállunk.

.

Hittem azt is, amit teszünk, adunk,

a világ javára válik, és gyarapszunk.

Bölcsebbek, bátrabbak, jobbak leszünk,

hogy egymásnak keresztbe nem teszünk.

.

Ember, milliónyi embert „zabál”,

emberkéztől vicsorít ránk a halál.

Mindenki békéről, szeretetről beszél,

Imára buzdít, hogy kérjük Istennél.

.

Isten meghallgat, de hiába minden,

nem ő a bűnös, és ráhatása sincsen.

Az embert kinek keze véresen int,

nem hatja meg semmi, lövet megint.

.

Becsülni kéne az életet, tisztelni mindenkit,

a történelem, példáiból nem tanultunk semmit.

Pedig eltöltünk e Földön hosszú-hosszú éveket,

amit látok abban keresnék, de nem lelek értelmet.

.

Üres kézzel jöttem, markolva a semmit,

nem tudom, hagyok e hátra néhány fecnit.

ha itt az idő, menni kell, leteszem a zsákot,

üres kézzel hagyom el ezt a szomorú világot.

.

2023. 12. 22.

Tiszakécske.

Negyedik gyertya

 

Negyedik gyertya

Írta: Királdi-Kovács István

.

Íme, eljött advent negyedik vasárnapja,

fellobban az utolsó, a negyedik gyertya lángja.

Reménnyel telt szíved örömmel kitárod,

megtisztult lelked, bűneidet megbánod.

.

Közeleg az idő, hogy beteljesül az ígéret,

Isten megváltó messiást küld a népének,

elvetette bennük a reménynek magját,

belőlük és nekik adja egyetlen fiát.

.

Mária bizonyult legméltóbbnak a feladatra,

hogy szíve alatt legyen az Úrnak magzatja.

Ő hozza el nekünk az örömöt a földre,

az Istentől való kegyelmet mindörökre.

.

Eljött, felvirradt a negyedik vasárnap,

elmondtad csendben a reggeli imádat,

és az imbolygó, sercegő gyertyafénynél,

bűneidet megbántad, bocsánatot kértél.

.

2020. 11. 29.

Tiszakécske.

Új évet várva

 

Új évet várva

Írta: Királdi-Kovács István

.

Búcsúzni jöttünk, s köszönteni valami újat,

egy éjszakára elfeledni mind azt, ami bút ad.

Reménykedve várni egy szebbet, és talán jobbat,

változást, amit csak az új hozhat.

.

Még soha sem láttalak, de már hiányzol nagyon,

itt sétálsz a kertben, hogy bekopogj az ablakon,

én már fáradt vagyok, és most veszem a kalapom,

búcsúzom, végleg elmegyek, helyemet átadom.

.

Közeleg az éj, találkozzunk kinn a kapunál,

fölismersz, mert kezemben lesz egy búcsúpohár,

koccintunk majd egyet, és talán puszit is adunk,

az sem baj, ha egy kicsit részegek vagyunk.

.

Mikor közeleg az idő, majd visszaszámolunk,

akkor tűzijáték robban, s fölcsendül Himnuszunk,

Isten hozott Új év, lépj be, már tárva van kapunk,

szívből köszöntünk, s rád emeljük pezsgős poharunk.

.

A jó Isten áldja meg, mind azt, ami itt marad,

azt kívánom néked, hogy viseld nagyon jól magad,

remélem, hoztál magaddal mindenből eleget,

egy szebb világot és egy sokkal szebb életet.

.

Ahol a jó szó győz, nem a fegyverek,

öklöt nem, de kezet nyújtanak az emberek,

amikor hidakat építenek az árok helyett,

és majd újra traktorok szántják a földeket.

.

Boldog 2024. évet kívánok mindenkinek!

.

2023. 12. 17.

Tiszakécske.

Késő, őszi szerelem

 

Késő, őszi szerelem

Írta: Királdi-Kovács István

.

Csoszogva sétálunk az őszi napsütésben,

mint egykor, szorosan kéz a kézben.

Ó boldog ifjúság, hogy forrt a vérünk,

hogy soha, és örökké, ilyeneket ígértünk.

.

Emlékszem, hogy tiltott anyád és anyám,

mégis eltöltöttünk már két emberöltőt talán.

Mindig előre néztünk, sohasem hátra,

így értünk el idáig, egymás mellett járva.

.

Ma már kicsit mást jelent a szerelem,

vérünk nem buzog oly forrón, hevesen,

De itt bent mélyebb, tisztább az érzés,

ha eddig nem volt, ma már nem lehet kérdés.

.

Csoszogva sétálunk az őszi napsütésben,

mint egykor, szorosan kéz a kézben.

Néha meg-megállunk, fárad már a lábunk,

vagy leülünk egy padra, és mindent megcsodálunk.

.

Ezerszer láttuk, és mégis minden nap más,

az emberek, a séta, a park, a Nap lenyugvás.

Reszkető kezedet fogja reszkető kezem.

Mennyivel másabb ez a késő, őszi szerelem.

.

2023. 12. 17.

Tiszakécske.

Kamra

 

Kamra

Írta: Királdi-Kovács István

.

Ászokfán pihen fűzvesszővel font demizsonok sora,

Immár nem is száll fel a gazduram veséjének pora.

Mennyezetről madzagon lóg alá a füstölt sonka,

Szalonna, kolbász, szalámi, májas, oldalas, és körmök,

A hátsósorban megbújva két hatalmas sajtolt gömböc.

.

Széles a stelázsi gyümölcsbefőttel roskadásig rakva,

Savanyúlében ott sorjáz a cékla, csalamádé, kisdinnye,

Zöldparadicsom, és az elmaradhatatlan uborka is rajta.

Más üvegekben zöldbab, borsó színesítik ezt az állványt,

Fejtett tarkabab, mák és dió, formás kis vászonzsák szám.

.

Falipolcon díszüvegben szárított fűszerek, kapor, zeller,

Petrezselyemzöld, kakukkfű, csombor, zsálya, várnak,

Hogy szüksége legyen rájuk a ház asszonyának,

Nem maradhat el, a babérlevél, majoránna,

Mert a konyha mindennapon a kellettjét látja.

.

Jöhet a tél, hóval, faggyal, éhen halni nem fogunk,

Van sok finomsággal telikamránk, ételünk és italunk,

Tavasz óta folyt a munka, görnyedeztünk rendesen,

Megtérülni látszik az egész évi kemény munka, szorgalom,

Hosszú téli estéken, ünnepeken ránk fér majd a vigalom.

.

2023. 12. 15.

Tiszakécske.

Stratégia, játék, vagy az élet maga

 

Stratégia, játék, vagy az élet maga

Írta: Királdi-Kovács István

.

Parasztként, kapával, kaszával indult a csatába,

De stratégiai gyalogként került a táblára.

A védhetetlen védelmében ő a feláldozható.

Irtja az ellen, parancsokkal hajszolja a futó.

.

Lován közöttük lohol a huszár.

Odaát is sok a gyalog, irtani őket muszáj.

Néha kiugrik a sorból, és oldalt vágtat,

mikor úgy látja, az ellenségből levág párat.

.

Áldozattá válik a futó, és a huszár,

Elesett a vezér, védtelen már maga a király.

Elveszett a csata, elbújik a bástya mögött,

A veszteség felhői gyűlnek a feje fölött.

.

Próbálkozik még néhány apró csellel,

Kétségbeesett, félrevezető művelettel.

Legyőzték, dobozban, vagy mellette várakozhat.

Győzelmes új csatáról, csak álmodozhat.

.

Hogy ki a gyalog, a huszár, futó, vagy a vezér,

Az talán egy másik, külön misét megér,

A sakkban adott, a bábu szépen faragott,

Az életben a gyalog, sok faragatlan vezetőt kapott.

.

2023. 12. 13.

Tiszakécske.

Köszönöm, hogy itt vagy

 

Köszönöm, hogy itt vagy

Írta: Királdi-Kovács István

.

Köszönöm, hogy itt vagy a világnak, s nekem.

Magadtól jöttél, vagy küldtek? - titkon ezt kérdezem.  

Valahogy meg kéne tudni, mi volt a cél, és mi a feladat,

ahhoz, hogy ki, és megismerjem magamat.

.

Milyen buta az ember, mindig választ, miértet keres,

sokszor becsapták, már nem ismeri fel azt, mi nemes.

Pedig bízni kell, hinni, hogy mindenkiben van jóság,

csak egy apró figyelem, egy mosoly kell, ez a valóság.

.

Köszönöm, hogy itt vagy, mélyen szemedbe nézhetek,

látom, nem kell mondanom semmit, nem is kérdezek.

Mert soha nem az a lényeg kiküldött, miért jöttél,

sokkal fontosabb az, hogy végre itt vagy, megérkeztél.

.

2023. 12. 13.

Tiszakécske.

 

Tenger, mint hű szerető

 

Tenger, mint hű szerető

Írta: Királdi-Kovács István

.

Szeretek időt tölteni a tengerre nézve,

Whiskyt inni, ringatózva egy hintaszékbe,

Bámulni az örökké mozgó hullámokat,

A magasból halakra lecsapó sirályokat.

.

Szeretek a mélyen benyúló mólón sétálni,

A tenger ezerarcúságán hosszan mélázni.

Mikor duzzadva árad, majd apad elbújva.

Hová lesz a sok víz, és honnan jön elő újra.

.

Most egy szikla ormáról csodálva nézem,

Ahogy egy nagy hullám felém rohan éppen,

Ott lent, nagyot csattan, mert a szikla kemény,

S milliárnyi apró cseppé törik szegény.

.

Szeretek időt tölteni a tengerre nézve,

Olyankor átjár a végtelen szabadság érzése,

Egyé válunk, megszűnik minden tér, és idő,

Lelkem úgy simogatja, mint egy hű szerető.

.

2023. 12. 13.

Tiszakécske.

Szeretem a tengert

 

Szeretem a tengert

Írta Királdi-Kovács István

.

Szeretem a tengert nézni,

homokos partján elidőzni.

A nyugalmát mikor szellő sem rebben,

ő a partig jön, hogy nekem fecsegjen.

.

Ahogy apró fodrai a sziklát mossák,

és hátukon imbolyognak színes vitorlák.

Szeretem mikor zúg, bömböl, és tombol,

nem haragszom, ha erejét mutatva rombol.

.

A természet játéka, a mindenség része,

az üde sós levegőn megszáll a béke.

Szeretem a tengert hosszan nézni,

régmúlt idők emlékeit felidézni.

.

Szeretem, ahogy le és föl mozog,

az ár-apály mit vitt, és mi az, amit hozott.

A partmenti sekély kéket, a mélyet ahol zöld,

nélküle nem lenne élet, és más lenne a Föld.

.

2023. 12. 12.

Tiszakécske.

A száj hazudhat

 

A száj hazudhat

Írta: Királdi-Kovács István

.

Az ki hallgat, nem beszél,

csendje mégis, beszédesebb mindennél.

Hallatszik az őrlődés, a kétségbe esett kétely,

a világ ma nem támasz, inkább métely.

.

Sokan keresik az Istenhez vezető utat,

imájukban kérik, hívják az Urat.

Ő, már kőbe véste a parancsolatot,

de a gyarló, mindig megszegi az akaratot.

.

Imáját úgy zárja, „legyen akaratod szerint”,

feláll, térdét leporolja és vétkezik megint.

Majd gyónni megy, a zsámolyon ül vagy térdel,

nem szól, de ott az őrlődés, a kétség, a kétely.

.

Az, ki hallgat, hiába kulcsolja imára kezét,

ha mélyre hajtja fejét, és lehunyja szemét,

nem néz fel Istenére, őszintesége nem nyitott,

ha ő nem is, de lehet, hogy a lelke halott.

.

Nem kell templomba menned, ha nem akarsz,

nem ott lakom. Térdelned sem kell, nem vagy szolga.

De ha velem beszélsz, bátran emeld fel a fejed,

olyankor nem akarok mást, csak látni a szemed.

.

A száj hazudhat, de a szemeben látszik minden,

az őrlődés, a kétely, a kétségbe esett félelem,

és, hogy a szívedben van-e hely énnekem.

.

2023. 12. 11.

Tiszakécske.

Folyó születik

 

Folyó születik

Írta: Királdi-Kovács István

.

Fenn a magas hegy oldalában öles törzsű fenyők közül, habzó zuhatagként, hideg permetet szórva szakadt alá a víz, egy maga alkotta tóba. Fentről erősen harsogó zubogással, dübörgéssel ért le a mederbe, és csapott messzire fodrozódó köröket a tó vizébe. Onnan szikladarabok, és más kövek között bukdácsolva folytatta útját, egy sekély meder partjai között, ahol a kisebb kövek fölött csak átsiklott, de a nagyobbaknak olyan dühvel ment neki, mintha szét akarná zúzni, hogy magával vigye valamennyit.

Ahol ütközött a kővel, ott feltarajosodva, mint egy harcikakas, erőlködött, majd sikertelenségében kétoldalt kerülve habzó sietséggel, mint aki ott sem volt, úgy rohant tovább, hiszen sürgős dolga akadt.

     Még néhány helyen, kisebb szakadékok miatt, alkotott egy-egy vízesést, de semmi különös, éppen csak lebukott a keményebb sziklákról, amit nem bírt eltolni maga elől. Olyankor kicsit hangosabban csobogott, mintha pörölt volna az akadály miatt, de ez a méltatlankodás nem volt komoly. Szép tiszta volt, és friss, akár a tavaszi szellő, így ért le a hegy lábához, ahol nem kellett köveken átgázolnia. Már nem is rohant, inkább csak sietett, mert nagy munka várta. Itt a meder is mélyebb, és szélesebb lett, kényelmesen elfért benne. Már lakója is akadt, hal, rák, és béka, valamint néhány növény telepedett meg benne, mint a sás, káka, és bambusz is. Emberek is jártak hozzá, pecáztak, gyerekek kis facsónakot úsztattak rajta, s ő boldogan vette a hátára valamennyit.

     Egy helyen, ahol kicsit összeszűkült a meder, még egy hatalmas kereket is forgattattak vele. Úgy mondták az emberek, hogy vízimalom. Ő nem tudta, de, ha már rábízták azt a kereket, akkor bizony szorgalmasan forgatta. Örült, hogy segíthetett az erejével. Így folydogált faluról falura, szép vadvirágos dombok ölelte völgyekben, míg egyszer egy nagyon sík területre ért, ahol annyira kitágult a tér, és úgy lelassult a folyása, hogy majdnem megindult visszafelé. Itt találkozott egy másik hasonló folyású vízzel, ami sokkal nagyobb volt, mint ő. A meder nagyon széles és mély volt, bele is szédült, tölcsért formálva pörgött, forgott bele a másik vízbe. Onnan már együtt folytatták útjukat tovább. Felcseperedett, új nevet kapott, folyónak hívták, és kisebb, nagyobb hajókat, uszályokat is cipelt. A folyása inkább andalgás lett, az erdei rohanáshoz mérten, de jó ez is, szeret sétálni. Lassan kényelmesen, mindet jól megnézett magának, igaz a magas partok miatt nem sokat látott a városból, de élete sokkal izgalmasabbá vált. Dolgozhatott!

    Néhol van kijelölt partszakasz ahol emberek, és kutyák is fürödhetnek benne. A halászás is sokkal változatosabban történt, nem csak bottal, hálóval is, csónakból. Szóval jólérezte magát.

.

2023. 12. 07.

Tiszakécske.

Szeress. tanulj, tanits

 

Szeress, tanulj, taníts

Írta: Királdi-Kovács István

.

Ha kivetne a világ, hova is lennék,

talán egy hosszú vándorútra mennék,

mint a zarándok, kinek az a célja,

hogy önmagával találkozzon néha.

.

Áldanám nevét, de Istenhez nem mennék,

van neki elég dolga, és ő nem is menedék.

erdőket, mezőket, falvakat keresnék fel,

próbálnék őszintén beszélni emberekkel.

.

Ha nem járnék sikerrel, van még reményem,

egy hely, ahol békében élném remeteségem.

Mondanék jövendőt, egyszerű szavakkal,

terjedne a hír, él itt egy bölcs igaz ajakkal.

.

Nagy látnok, nem hazudott tán még soha,

ott él fenn a hegyen, barlang az otthona.

Tanácsért jönnének emberek, befogadna a világ,

engem a kitaszítottat, jöjjetek, lássatok csodát.

.

Esténként volna min gondolkodni, nevetni,

ó, jaj, világ ezért kellett kebledből kivetni?

Most lábam előtt heversz, tanácsomat kéred,

mondd hová lett hatalmas büszkeséged.

.

Látod, én maradtam, aki mindig is voltam,

sok mindent láttam, míg vándoroltam,

nagyszerű emberektől tanultam az igazságot,

melyet kellő alázattal, mély tisztelettel fogadtam:

Élj békében, szeress, tanulj, és tanítsd a világot.

.

2023. 12. 07.

Tiszakécske.