Megállt
az idő
Írta: Kovács L István
Madarak
röptükben halnak,
elmosódtak
színek és fények,
éget a
Nap, a homok lángot vet,
a Hold
fénytelen, szürke,
már fű
sem nő sehol, csak száll a por.
Volt
egyszer egy szép sárgolyó,
felhő,
eső, napsütés, szivárvány,
volt
erdő, mező, vadvirág, patak és folyó,
seregnyi
lény, azoknak még több faja,
és lett,
volt, van az ember…
Száguld,
homokkal üt arcul a szél,
füledbe
üvölt, úgy kérdez:
Ember
mond, mit tettél?
2018.
december 25.
Tiszakécske.
Éjszakai
séta II.
Írta: Kovács L István
A magányt
zsebre téve,
indulni
az éj sötétbe,
keresni a
csendet,
a napi
őrületből,
tenni egy
kis rendet.
Házak
árnyékában,
csendesen
lépkedve,
senki
észre ne vegye,
hogy
éppen kidobálom,
mi
elmémnek szemete.
Mélyen
levegőt szívok,
tüdőmbe
hasít éle,
nagy
sóhajjal fújom ki,
lelkem könnyebb
lesz tőle.
csak az
álom nem jön.
A Hold
már magasan jár,
ezüstje
túloldalon ragyog,
fal
árnyékából nézem a sok csillagot,
halvány
mosolyt küldök feléjük,
ahogy
jöttem csendesen haza indulok.
2019. 09.
08.
Tiszakécske
Vég
nélkül
Írta: Kovács L István
Valaha,
van tán ezer éve,
vagy csak
pár száz, nem tudom,
mag
sarjadt egy hajnalon.
Erőss
gyökerei tartották a földön,
hogy
hatalmas fává nőjön.
Nőtt is a
fa, lett sok, sok ága,
oly
terebélyes nem látni,
merre nő,
meddig terjed koronája.
Ebben a
koronában vagyok,
egy apró,
sárguló levél,
még
zizegek kicsit,
de tudom,
engem is elvisz a szél.
Velem még
nincs vége,
oldal
sarjak nőnek,
terebélyesedik,
nő a fa,
de sosem
ér föl az égig…
2019. 09.
05.
Tiszakécske
Mikor
hallgat a múzsa
Írta: Kovács L István
Hallgat a
múzsa, pihenni tért,
polcra
nyúlok egy könyvemért,
lapozgatom,
keresem a hangulatot,
de csak
verseket tartalmaznak a könyvlapok.
Aztán egy
hirtelen megállítja kezem,
a sorokat
már rója is szemem,
olvasom
az első strófát, megállok,
visszatérek
az első szóra.
Újrakezdem,
halkan mondom, tagolva,
ahogy még
iskolában tanultam, magolva,
fölnézek,
a költő mintha ott ülne szemben,
velem
mondja, ahogy nem lehet szebben.
A végén
együtt mosolygunk, s Ő,
mint köd
a szélben tova lebben,
én csak
ülök, a könyvel ölemben,
nem
lapozok, valahová megérkeztem.
2019. 09.
01.
Tiszakécske.
Hölgyek a
szénosztályozón
Írta: Kovács L István
A torony tetején pörögtek a hatalmas kerekek, egyik engedte, a másik húzta föl a kast. A bánya csillékben ontotta magából a szenet. Csörögve, csattogva lökdösték a csilléket, az üreset a kasba, a telit ki a kasból. A külszínen apró dízelmozdonyok, mint hosszú kígyókat tolták a csilléket az ürítőhelyre. Ott hatalmas tartályba ürítették a szenet, ahonnan a feladó állomás drótkötélen függő csilléibe adagolták a föld mélyéről érkező sötétbarna kincset. A csillék félautomaták voltak, kicsit meg kellett tolni, hogy a függősínen végig gurulva rátudjon fogni a vonókötélre, ami elvitte a néhány km-re lévő osztályozóra. A fogadó állomáson a kötélről ismét a függősínre futott, elengedte a vonó kötelet, ahol általában két nő fogadta és ürítette ismét egy adagolótartályba. Alul szállítószalag rohant és vitte az adagoló alól a szenet föl az osztályozó helyiségbe a rázórostára. A rázóasztalon több, kisebb, nagyobb lukméretű rostán peregtek át a megfelelő méretű szén darabok. Így nyertük ki a por, a dara, a dió, és a darabos szenet. A szállítószalagok két oldalán nők válogatták ki kézzel a meddőt és a kőszenet. Nehéz munka volt, nyolc órán át ott állni, figyelni a rohanó szalagot és leszedni azt, ami nem odavaló. A meddő vagy pala, ment a meddő hányóra, a kő pedig a zúzóba, abból porszén lett. Majd az osztályozott szenet vagonokban szállították a megrendelőkhöz.
Egy csillébe átlagban nyolc mázsa szén volt, azt tolták,
húzták a hölgyek és öntötték ki. Bizony, hogy átbillenjen nagyon bele kellett
kapaszkodni.
Most, a bányászok ünnepén, nem csak a föld alatt dolgozó
férfiakról emlékezzünk meg, hanem azokról a nőkről is, akik bár nem a mélyben,
hanem a külszínen végeztek hasonlóan kemény munkát. Tisztelet a bányászoknak és
a bányászt segítő asszonyoknak, lányoknak!
Kas=lift, ami alkalmas volt személy és teherszállításra
egyaránt.
2019. 08.
31.
Tiszakécske.
Koncert
Írta: Kovács L
István
A teremben csend, csak az
egymásba fonódott hangok csapódnak a kiváló akusztikát biztosító falnak. A
közönség mély áhítattal élvezi a mester játékát. A ritmust a fejek mozgása
követi, mintha egy nagy csoport pantomim játéka lenne. Néhányan maguk előtt,
hogy senkit ne zavarjanak a kezükkel diszkréten vezényelve, követik a ritmust.
A zene elhallgat, néma csend, a közönség még nem érzékeli a darab végét, az
utolsó hangok ott lebegnek a fejük felett, aztán hirtelen, mint a
marionettbábok a zsinóron egyszerre állnak föl, és a házat is megrengető
tapsvihar tör ki a teremből. A közönség sokáig ünnepeli a mestert. Ő többször
kijön, meghajol, majd leül a zongorához, és a befejező részt újra átadja a közönségnek.
2019. 08. 30.
Tiszakécske
acélszikrák
31.
Írta:
Kovács L István
Azt
mondja a fáma:
„Porból
lettünk, s porrá leszünk”.
Csak
gyertyaláng az életünk,
mennyivel
jobb volna,
embertől,
embernek lenni,
talán
nincs is titok, csak ennyi.
2019. 08.
30.
Tiszakécske
Ősz tipeg
Írta: Kovács L István
Még nem
nyílnak az őszirózsák,
még
szépeket hazudik a nyár,
de már
búcsúra gyűlik,
a gólya,
a fecskemadár.
A parton
még lányok kacaja cseng,
a fákon
itt, ott már sárga levél leng,
a
napraforgók, lehajtották fejüket,
az ősz
már a fűszálak között tipeg.
A virágok
szirma estére összezár,
már nem
nyitja meg hajnali napsugár,
hervadtan,
csörögve koppannak a földön,
talajt
táplálnak, hogy tavasszal új virág nőjön.
Tipeg az
ősz csendesen, jeleit szórva,
mögötte
elmarad egy- egy színes foltja,
sárga,
barna, vörös levél,
avarrá
hull és kavarja az őszi szél.
2019. 08.
20.
Tiszakécske.
Vagányok voltak a fiúk
Írta: Kovács
L István
… azok a fiúk ma is vagányok,
csak kicsit lassabban járnak,
szemüveggel olvassák a betűket,
nehezebben állnak fel, ha leültek,
a táncot is méltósággal járják,
ha egyáltalán elmennek a bálba,
de a szívük az ugyanúgy ég,
mint hajdanán,
mikor a nagymamák nem volt mások
mint kis leányok.
Lassan az évek elmúltak felettük,
voltak nehéz napok, de mindig kinevettük,
de mindig őszintén szerettünk.
A vázában sokszor volt friss virág,
így volt szép náluk a világ.
Az idő van egyedül ellenük,
de velük él a hűség és a szeretetük.
2019. 08. 20.
Tiszakécske
A szakma
ifjú mestere
Írta: Kovács L István
Danika
öt éves kisfiú volt, tanyán élt a szüleivel. Nem szegényen, de szerényen. Az
udvarban és az istállóban sokféle jószág volt. Szárnyasok, és lábasjószágok
egyaránt. Apró gyerekként is volt neki mivel foglalatoskodni, anyja, apja
mindig tudott biztosítani korának megfelelő elfoglaltságot. De jutott idő a
játékra is. Kedvenc szabadidő eltöltése a nem messze lévő, Tsz sertéstelep
látogatása volt.
Igaz
otthon is volt öt-hat sertés mindig. Eladásra és saját, családi fogyasztásra
is. De a telepen rengeteg kismalac születik, szinte naponta, és olyan jó nézni
őket. Volt a telepen egy bácsi, olyan nagyapaforma, aki délutántól reggelig
őrizte a telepet, hétvégén pedig egész nap ott volt. Olyankor a kis legény már ebéd
után átkérezkedett. A szülei is ismerték jól, Ürömi bácsinak szólították. Ott
járt el mindennap a tanyához vezető bekötő út előtt, mert pár tíz méterrel
távolabb volt a sertéstelep.
Ürömi bácsi magas, vékony ember volt,
mindig kerékpárral járt, és ha látta, hogy Danika kint van, oda kiáltott neki,
hogy „gyere, hoztam neked valamit”. A kisfiú pedig kiszaladt. Ürömi bácsi, hol
egy almát, barackot, szőlőt, vagy ha más nem akadt, egy Gránit kocka nevű
csokoládét adott neki. Legtöbbször, ha ott járt a fiúcska és az öreg nem a
malacokat ellenőrizte, kinn ült az épület előtt, és farigcsált valamit egy
darab fából. És beszélgetett a kisfiúval. Legalább addig sem volt egyedül, bár
úgy sem unatkozott.
Esténként pedig, ha jó idő volt, ült az
épület előtt, és szépen furulyázott.
Egy alkalommal, Danika megkérdezte tőle,
Ürömi bácsi szokott furulyázni? Igen, Danika! Tessék, mondani lehetne nekem is
olyan szépen szóló hangszerem?
Ilyen-e, vett elő a tarisznyájából egy
szép, cifra faragással díszített furulyát Ürömi bácsi.
Danikának a lélegzete is elállt. Hű ez
nagyon szép, ilyet még sosem láttam, mondta a kisfiú. Pedig a vásárba, ha
elvisz apu, sok kincset láthatok. Ha akarod, megtanítom, hogyan kell ilyet
csinálni, de előbb még nőni kell egy kicsit, na meg, kell hozzá egy jó éles,
két pengéjű bicska. Mond meg apukádnak, hogy nagyon szeretnél egy olyat, hátha
megveszi neked.
Ürömi bácsi van neked másik neved is? Van Danikám, de azt nem tudja senki, vagy
elfelejtették, vagy nem is tudták, Ürömi Dezső a becsületes nevem. Akkor én
Dezső bácsinak fogom hívni. Áll az alku,
nyújtotta a gyerek felé hatalmas kérges tenyerét az öreg, Danika pedig
legényesen belecsapott, mint egy kemény férfiember.
Otthon az apjának mondta párszor, hogy
szeretne egy bicskát, de ő bizony még kicsinek találta hozzá a gyereket. Hiába
nyaggatta, hogy a vásárban vannak szép kések, apja nem akart hozni neki.
Viszont Dezső bácsinál titokban már farigcsált, tanította az öreg a kés
használatára, a fa megmunkálására. Otthon is faragott mindig valamit, az anyja
örült neki, be kissé bosszantotta is, hogy a késeit vagy nem találja, vagy
életlenek, mert a fia farag vele. Ezért a következő vásárban vettek neki egy
nagyon szép, és jó, kétpengéjű bicskát. Nagy örömmel mutatta meg, Dezső
bácsinak. Lassan teltek múltak az évek,
Danika, már szépen tudott faragni. Iskola
mellett is eljárt, bár már hétköznapokon ritkábban, a tanulás miatt, de
hétvégén sokat ott volt a telepen, öreg barátjánál. Sokat beszéltek az élet
dolgairól, fúrtak, faragtak. Némely szerszámokat Dezső bácsi maga készítette el,
azt is megtanította Danival, hogy kell törött reszelőből, vagy acél drótból
szerszámot készíteni. Megtanulta Dani a furulya készítést, a széktámla, az asztal
díszítő faragását is.
Eljött az idő, az apja elé állt és elmondta
neki, hogy asztalos szeretne lenni. Szülei egy darabig ódzkodtak, de végül
ráálltak. Az apja ismert a vásárokból egy asztalos mestert, aki elvállalta
inasnak Danit.
Az iskolában az elméleti oktatásban kiváló
volt a fiú, de a mesterénél sokat szenvedett szegény. Egy borzalmas természetű
embert fogott ki az apja neki. Soha semmivel nem volt elégedett, szidta mindig
a szerény, de dolgos fiút. Dani meg csak tűrt, és Dezső bácsinak panaszolta el
a baját. Tűrj fiam, ha leakarsz vizsgázni, mert másik mester nincs a közelben, biztatta
az öregúr.
Otthon kérte az apját, hogy az egyik, éppen
üres istállóban hadd rendezzen be egy műhelyt magának, ahol dolgozhat. Megkapta
rá az engedélyt, és kisebb munkákat, ház körüli javításokat elvégezte. Néha a
rokonságnak is faragott, háztartási eszközöket. Az iskolában lehetett
jelentkezni a Szakma Ifjú Mestere versenyre. De az igazgató úr először nem
támogatta.
- Dániel, maga elméletből kitűnő, de a
mestere tele van panasszal, lusta naplopónak mondja, ha elmegyünk hozzá,
rendetlenség van, szét dobálva ragasztós és festékes dobozok, és azt mondja,
hogy a maga műve. Maga nem tesz rendet.
-Igazgató úr!
Tessék eljönni hozzánk, mutatok valamit, és
kérem, legalább egy esélyt adjon.
Beszélek az osztályfőnökével, és holnap
délután családlátogatás keretében bemutathatja, amit akar. Másnap az
igazgatónak és az osztályfőnöknek tátva maradt a szája. Daninál egy szép
tiszta, rendezett műhelyt találtak, ahol a szerszámok is állványon, és a falon
sorban lógta. Gyönyörű kész, és félkész faragások, voltak áttekinthető rendben.
Dani mehetett a versenyre. Sorban nyerte is
a területi, megyei és országos döntőket. Büszkék voltak rá szülei, tanárai is.
A címmel a szakmunkás bizonyítvány is kijárt, ezért korábban befejezte a
tanulmányokat. Az igazgató megkérdezte, mielőtt elbocsájtotta, hogy kitől
tanulta a mesterség fogásait, hiszen a mestere soha nem mondott jót róla.
Igazgató úr, nem fogja elhinni, már ötéves
koromban egy öreg, sertéstelepi éjjeliőr tanítgatott fúrni, faragni. A kapcsolatunkat sosem szakítottuk meg, bár
már nyugdíjas, de rendszeresen fölkeresem. Ezt a bizonyítványt is bemutatom
neki.
És mond, mi volt az eredeti foglalkozása,
mielőtt éjjeliőr lett?
Kanász ember volt világ életében, fiatalon
a pusztán őrizte a jószágot.
Hát fiam tiszteltetem a bácsit.
Ürömi Dezső bácsinak könnybe lábadt a
szeme, mikor Dani tisztelettel megköszönte neki, hogy nélküle nem lehetne
oklevele a „Szakma Ifjú Mestere” címről.
Pár év múlva Dániel, zsűriztetett
termékeivel kiérdemelte a Népművészet Mestere címet is.
2019. 08. 18.
Tiszakécske
