Mindent gyógyító orvosság (Próza)

 

Mindent gyógyító orvosság

Írta: Kovács L István

 

Ilyen varázsszere, amiről most mesélni fogok, még Óz-nak, a legnagyobb varázslónak sem volt. Sőt erre a leghíresebb Petibohóc sem volt képes.

 

Egyszer volt, hol nem volt, élt egy kisfiú, aki csak most kezdett el járni, de menni nem is igazán tud, inkább szaladni, viszi előre a lendülete. Anya kiálthat, amit és amennyit akar, a kis energiabomba nem is hallja. Egyszer csak, zsupsz, kiszalad alóla az út, és a kicsi térdről és könyökéről, viszi a bőrt, komoly fájdalmat okozva. Anya odaszalad, felkapja, leporolja a kis üvöltő csemetéjét, de hiába minden vigasztaló szó, az apróság vigasztalhatatlanul üvöltve, hullajtja a hatalmas könnyeket. A mama már messziről hallja, hogy baj van, ki áll, várja a kicsi unokáját. Aggódva kérdezi mi történt? A kicsi eltorzult arccal mutatja sebeit, de már nem sír annyira. A mama látványa már fájdalomcsillapító hatású volt. Közben ruhát nedvesít a mama, óvatosan, nagy sziszegések közepette letisztítja a sebet és mielőtt bármilyen kenőccsel bekenné, előveszi a legerősebb és mindenre jótékonyan ható orvosságát, a puszikat. Szépen körbe puszilja a sebeket, a kis arcocskát, mely a könnyektől kissé még maszatos, de nem számít, az ráér. A sebek fontosabbak. A puszik után megkapja a megfelelő kenőcsöt, s míg mama az arcocskát is rendbe hozza, anya hoz egy Dörmi szeletet, és mintha mi sem történt volna, ragyog a kis arcocska. De azért a papának is megmutatja sebeit, s mivel szókincse még nem elég terjedelmes, kézjelzésekkel, hümmögésekkel kéri rá a puszit.

A mama varázsszere nagyon hatásosan gyógyítja az asztalsarkával, szekrénnyel és más egyéb útakadályokkal való találkozás okozta kemény koppanásokat, dudorokat is.

 

2021. 06. 11.

Tiszakécske

Ne zavarj

 

Ne zavarj

Írta: Kovács L István

 

Hallgass!

Most ne mondj semmit,

jó ez a csend.

 

Itt az ősz,

a víz felett pára,

a vízben színes levelek.

 

Álmatlan éjek,

kihűlt hajnalok,

hosszú séták egyedül.

 

Hajnali fény,

elmosódnak a csillagok,

a pára mögötti fák.

 

A lábam csak andalog,

avar nem neszez, léptem alatt,

te se dübörögj itt belül.

 

Fátyolfelhő vonul,

szitálni kezd az eső,

nem zavar.

 

Hallgass!

Most ne zavarj,

oly meghitt ez a csend…

 

2021. 06. 09.

Tiszakécske

Vágta

 

Vágta

Írta: Kovács L István

 

Száguld a ménes, döng a föld alatta,

szikes talajon sűrű porfelhőt kavarva.

A csikós nagyokat kurjant, egyre hajtja,

ne maradjon kint egy se, a készülő viharba.

 

Kút mellet is elhajt, nem itat az mostan,

mögötte már dörög, jó nagyokat csattan.

Versenyt futnak zúgó, tomboló széllel,

zászlóként lobogó farokkal, tépázott sörénnyel.

 

2021. 06. 03.

Tiszakécske

Körök

 

Körök

Írta: Kovács L István

 

Az idő megy, a mutató forog körbe-körbe,

én meg csak rohanok hol utána, hol előtte,

azt hiszem szellemem még friss, üde nem öregszem,

pedig testem roggyan, ettől lelkem összerezzen.

 

Elhalnak bennünk atomok, molekulák, sejtek,

alkotó elemeink szám nélkül jönnek, mennek,

észre sem vesszük, naponta születünk, meghalunk,

életünk véges, a körforgás részei vagyunk.

 

Ahogy a falevele, és virágszirma hullik,

úgy minden földi élet véges, lassan elmúlik,

a csillagok is meghalnak a létük nem örök,

egyszer majd újra születnek, zárulnak a körök.

 

Ezért nem siratom, min változtatni nem lehet,

a jövő, hogy boldogabb legyen, mindent megteszek.

Az idő megy a mutató forog körbe- körbe,

én már csak ballagok, hol előtte, hol mögötte.

 

2021. 06. 01.

Tiszakécske.

Becserkelt hajnal

 

Becserkelt hajnal

Írta: Kovács L István

 

Ablak mögül keresem sötétárnyak tűnő képeit,

nézem az éj repedésén ébredő hajnal fényeit,

ezernyi színnel festi meg a szürke felhők széleit.

 

Az éjszaka súlyos álomárnyai rongyosra tépve,

lassan eltűnik mögötte a Hold, s a csillagok fénye,

a Nap, aranysugarakat fon az ég kék köpenyébe.

 

Madár fuvolája metszi félbe a hajnali csendet,

dallamára, harmatos rózsaág táncol vele egyet,

és a távolból, egy öreg kakas érces hangja zengett.

 

Macska jött óvatosan, a madárban reggelit látott,

egy fűszál épp csak rezzent, s a madár gyorsan tova szállott,

így vadászunk egy becserkészett éticsigával játszott.

 

Pillanatnyi csend lett, majd szép lassan elindult az élet,

kertkapu nyikorgással sóhajok szálltak fel az égnek,

az ajkakról jó reggelt kívánva, szóltak köszöntések.

 

2021. 05. 26.

Tiszakécske

Tranzit

 

Tranzit

Írta: Kovács L István

 

Az élet egy nagy utazás,

hosszú az út, sok az állomás,

tájak, városok emberek,

alkotják a földi fedélzetet.

 

Örök mozgásban élünk,

megállókból emléket viszünk,

képeslapot, zászlót, vagy valami mást,

szélvédőn mellettük látjuk az új kihívást.

 

Nem tudnom holnap hogyan utazom,

Hajón, repülőn, vonaton,

autóban, vagy gyalog, bármivel megyek,

egyszerű tranzitutas leszek.

 

Az utazás üzleti, vagy passzió,

a megálló szálloda, vagy panzió,

de alhat kazal tövén a zarándok,

lényeg, amit élek, amit látok.

 

A megállókban gyűlnek a látványelemek,

közülük néhányat meg is vehetek,

kitűzőt, képet, apró zászlót, csecsebecsét,

az út végén egy nagy montázs a kép.

 

2021. 05. 24.

Tiszakécske

Mozdony (Próza)

 

Mozdony

Írta: Kovács L István

 

Gyerekkorom óta kötődöm a lovakhoz.

Akkor a bányánál a szénjárandóságot lovaskocsival hozták, és amíg a kocsis lerakodta a szenet, felülhettünk a ló hátára.

Mozdony!  Hmm. Belátom furcsa név ez egy lónak, de hiába, ez volt a neve.

Színe sárga, de úgy nézett ki, mint egy négyhuszonnégyes mozdony, ami lelépett a sínekről. Tsz-ben húzta az igát, a fogatban társa egy jó erős sodrott volt, mégis úgy néztek ki egymás mellett, mint féléves csikó és az anyja. Marmagassága száznyolcvan centiméter lehetett, pár centivel volt magasabb, mint én, rettentő széles háttal és farral látta el a teremtő. Mintha valamely őse egy hamisítatlan belga hidegvérű óriás lett volna. Különbség talán annyi, hogy a csüdjéről nem lógott hosszú szőr a patájára. A fejét olyan magasan tartotta, hogy mikor le akartam takarni, két-három próbálkozás kellett, mert nem értem fel. Igen le kellett teríteni a fejét, hogy patkolni lehessen. Nagyon szerethető, kedves, szelíd volt, de két nagyon rossz szokását nem bírta levetkőzni. Nem szerette a szagot, amit a patkó felsütésekor érzett, és e miatt kaloda kellett neki. Kalodába pedig nem ment be, ha nem takartuk le a fejét. Mivel én voltam a legmagasabb ez a feladat mindig az enyém volt.

Szerettük egymást, sokszor tette vállamra a fejét, én simogattam hatalmas homlokát, becéztem. Nem csak őt, a többi lovat is, amikor jöttek patkoltatni. Nekem olyanok a lovak, mint más embernek a kutya, vagy macska.

A családom, fél tőlük, ezért sosem volt saját lovam.

Visszatérve mozdonyhoz, akkora talpakon élt, hogy a félkészen vásárolható legnagyobb patkó is kicsi volt rá. Neki mindig külön kellett „cipőt” készíteni. Míg más lovaknak harminckét centis vasból hajtottunk patkót, nála, mintha leveses tányért akartunk volna körbe szegni, negyvenhat-negyvennyolc centi hosszú vas kellett. Ez attól függött, hogy saját anyagából csináltuk a sarkát vagy menetes sarok került rá.

A körmölést, patatisztítást szépen állta, a patkó próbája is simán meg volt, viszont mikor sütöttük fel a vasat, a körömnek az égő szagát annyira nem bírta, hogy komoly dolog volt fogni úgy, hogy arra is figyelni kellett, nehogy felborítsa a kalodát, ott pusztult volna el, kivenni soha nem tudtuk volna belőle. Ha elszállt a köröm füstje, szaga, megnyugodott, a felszegelést már szépen tűrte. Nem sokáig volt meg a Tsz-ben, mert a kocsisok alacsony idősebb emberek voltak és nehezen tudták felszerszámozni, befogni őt. ezért hamar eladósorba került.

 

Ebben biztos lenne vitám emberekkel, de én intelligensebbnek, nevelhetőbbnek tartom, mint a kutyát. Azt elismerem, hogy mind a két állat a maga nemében másra lehet tanítani és tud kiszámíthatatlan is lenni. A lovat nem lehet pl: elfogásra kiképezni, de ha idegen közelít, azt tudja jelezni. Lakásban tartani viszont a lovat nem lehet, még a pónit sem, legalábbis nem az általános méretű családiházakban.

 

2021. 05. 22.

Tiszakécske

Angyalbohóc

 

Angyalbohóc

Írta: Kovács L István

 

Bohóc ő vagy Angyal nem is tudom,

ahol megjelenik mosoly lesz az arcokon,

lehet, hogy belül sír, csak a sminkje nevet,

de csak a külsőt láthatják az emberek.

 

Lehet, hogy Bohóc vagy talán egy doktor,

ki kórházba szökött a cirkuszi porondról,

ilyesmi nincs, senkinek a homlokára írva,

csak végzi a dolgát, de sohasem sírva.

 

Bohóc-e az Angyalok között,

vagy Angyal a Bohócoknál?

Nem tudom.

Lényeg, hogy amerre jár mosoly lesz az arcokon.

 

2021. 05. 20.

Tiszakécske

 

Vidd magaddal a világot

 

Vidd magaddal a világot

Írta: Kovács L István

 

Emelkedj!

Emelkedj magasan a sor fölé, mert te más vagy.

Más, mint a többi, aki csak vár.

Mint tegnap, úgy várja, hogy jöjjön a semmi,

és holnap is ezt fogja tenni.

Eleinte furcsán néznek rád,

talán meg is szólnak, de lesz, aki követ.

Követ, de nem a hite hajtja, a kíváncsiság,

a káröröme, ha buknál, és irigység, ha nyersz.

S ha nyersz, majd sokasodnak mögötted,

egy másik, egy új sor alakul,

mely előbb-utóbb tespedésbe fúl.

Akkor újra magasodj föl, lépj egyet előre,

hogy új emberek gyűlhessenek köréd.

Így vidd magaddal a világot, vidd előre!

 

2021. 05. 19.

Tiszakécske.

Cloude Monett

 

Claude Monet: Impresszió (benyomás, hatás)

Írta: Kovács L István

Árnyak és fények, látás és lélek,

nincsen kontúr, eltűntek az élek,

napfény, színek és remegő szféra,

összeáll, mint kazalban a széna.

 

Elmosódó kép, hajnali látvány,

egy vörös kör, ringó híd a vásznán,

szokott kép, hajók, emberek, házak,

az ecsetvonások kicsit másak.

 

Fény- színfoltok lazán odavetve,

amit agy, szemtől küld az ecsetre,

úgy vibrál képpein a levegő,

mint kinn árnyék és az árnyat vető.

 

Az első benyomást festette meg,

pillanatot, mitől a térd remeg.

Elvon, láttatva titkol, élményt ad,

állsz előtte, úgy érzed része vagy.

 

Művészek, kik keresték az újat,

követte sok, e járatlan utat.

Kritikusok nemtetszése nyomán,

lett belőle követendő irány.

 

Az irány elterjedt sokra hatott,

több műfaj emelt neki kalapot,

irodalom, szobrászat és zene,

befogadó otthont talált benne.

 

2021. 05. 18.

Tiszakécske.

acélszikrák 40.

 

acélszikrák  40.

Írta: Kovács L István

 

Az, aki sokaknak akar megfelelni,

jóval kevesebb emberhez jut el,

mint az, aki elvárásokkal ellentétben önmagát adja.

Az első előbb- utóbb ellenszenves lesz,

míg a másikat egyre többen tisztelik.

 

2021. 05. 18.

Tiszakécske

Tükör (Próza)

 

Tükör

Írta: Kovács L István (KIL)

 

Vasárnap van, mégis ugyanolyan korán kelt, mint szokott. Igen szokott, mert már nem dolgozik nyugdíjas és valójában semmi dolga nincs, egyhangúan telnek napjai. De amikor még dolgozott több mint negyven éven át megszokta a korai kelést. Csak üldögél a teraszon, bámulja a szomszéd ház hátulját, vagy a kertet, rossz idő esetén az ablakból nézi a felhőket, és az ablakon lecsorgó esőcseppek által rajzolt mintákat. Jobb napjain elmegy sétálni, csak úgy céltalanul a mozgás kedvéért.

Ma valamiért a szokottnál is korábban ébredt és morcosabb is volt, de oka előtte is homályba burkolózott. A fürdőszobában a tükör előtt állt, nézegette magát, simogatta a többnapos borostát az arcán az egyre sűrűsödő ráncokat, és morgolódott miattuk. Volt már szakálla, de nem volt jó, mert viszketett és kipattogzott tőle a bőre, viszont a borotváért sem rajongott. Azért ha kelletlenül is bepamacsolta magát, és vitába kezdett a tükörrel.

 -Valamikor szerettelek, tudod? Most viszont nagyon utállak. Fiatalon pattogtál a szó jó értelmében, dolgoztál, másod, harmad állásod is volt, szervezkedtél, tanfolyamokra, iskolába jártál. És most? Most nézz magadra, morgolódó vénember vagy. Nem jársz sehova, kiégtél, mint egy villanykörte. Legalább havonta egyszer a könyvtárba elmehetnél, vagy a nyugdíjas klubba.

Na, persze de akkor fiatal voltam, szétvetett az energia. Tudásvágyam eléglett volna egy egész egyetemi karnak, csak az elágazás, az rohadt elágazás, az ne lett volna. A választási lehetőségnél eltévesztettem az irányt, mert már akkor bűntudatom volt.

 -Ezt meg hogy érted, hogy már akkor bűntudatod volt?

A zöldfülűségem miatt. Bár tudtam, hogy nem szabad, mégis arra hallgattam, akire semmiképen nem kellett volna. Pont az csapott be legelőször, akinek soha nem lett volna szabad, de ezt ne feszegessük tovább.

Ó, hogy az ördög vinne el, most megvágtam magam. Miért nem tudsz legalább most békén hagyni?

Egyáltalán ki vagy, hogy kérdezgetsz?

 -Nem én akartam jönni, te hívtál! Különben is jobban csodálkozom magunkon, mint te.

Miért?

 -Annyi minden lehettél volna, de mindig megakartál felelni valakinek, mindig hátrább tetted a saját érdekedet, hogy segíteni tudj, vagy elkerüld a konfliktusokat.

Tudod mit, hagyjuk. Hagyjuk, mert elkezdek másokra mutogatni, annak pedig nincs értelme. Ők csak alternatívát kínáltak, érveltek, de én döntöttem, már tudom, hogy mikor és hol hibáztam. Késő bánkódni rajta.

 -Akkor legalább menj emberek közé.

Mondd meg minek. Minek menjek oda, ahol ismét csak javasolnak valamit és ismét rosszul döntök. Vagy hallgathatom mások panaszát. Tudod hová mennék szívesen egy erdei vityillóba, remetének.

Jól van megint megvágtam magam. Ha nem jöttél volna, már rég kész lennék a borotválkozással.

 

 -Nem én jöttem, te hoztál magaddal, álmodban is velem beszélgettél, ahelyett, hogy aludtál volna.

Akkor ma, hogy ne legyen elszúrva a nap, valamit csinálnom kell, hogy ne egymással foglalkozzunk, mert estére becsavarodom. Na, végre, készen vagyok! Szevasz.

És ezzel a tükörre dobta a törölközőt.

2021. 05. 16.

Tiszakécske.

 

Útközben

 

Útközben

Írta: Kovács L István

 

Szeretem a learatott búzamezők illatát,

a levegőhöz jutott föld leheletét, sóhaját,

az óriásfenyők gyanta illatú évszázadát,

az enyésző, gombát nevelő avar savanyát.

 

A kukorica levelei között suttogó szelet,

a vihart, mely megrenget földet és eget.

Megkönnyezem a földet mely tikkadva reped,

az ágat, mit a vihar könyörtelenül levet.

 

De ne kérd, válasszak erdő és mező között,

a szívembe mind a kettő régen beköltözött,

de a róna nyitott, elveszek a délibábok mögött,

így álmokat, dombok művelt lankáiról szövök.

 

Elkószált álmaimat hegyekről, fákról dédelem,

kelő Nappal, mégis szalmakazal tövén ébredem,

de hosszú az út kitudja, mit tartogat a végtelen,

lassú léptekkel haladok, de egyszer én is érkezem.

 

2021. 05. 15.

Tiszakécske.

Virágok világa

 

Virágok világa

Írta: Kovács L István

 

Virágok, soha nem nyílnak értelmetlenül,

életük rövid, hamar hullanak szirmaik,

míg nyílnak az emberek  örömüket lelik.

 

A lélek is örül, másként érez legbelül.

fénylik a szem, melegszik a jég ölelte szív,

széles örömmel, egy cseppnyi boldogságra hív.

 

Kertek, erdők, mezők virágai, gyümölcsfák,

pitypang és gesztenyefa egy sem nyílt hiába,

színt festettek Tavasztól, Őszig a világba,

 

Mikor pirkad, s a hajnal fénye égre terül,

mintha a rigó hangja ércesebben szólna,

nyílásukra dallá lesz a bús gerle nóta.

 

Ha szirmuk lehull, jönnek bús szürke estek,

jön a szomorú, színtelenre fordult világ,

sápadt fény és szorongva nyíló magány virág.

 

2021. 05. 15.

Tiszakécske.

Estétől- hajnalig

 

Estétől- hajnalig

Írta: Kovács L István

 

Összefüggő szürke takarja a kéket,

itt-ott sötét, közötte még sötétebb,

tombol a vihar zúg, csattog, dörögve,

egyben nyelné le a világot örökre…

 

… a szél, mintha karmester intené le,

megáll, az égiáldás csendesül vele,

sérült bőrként, reped meg szürkesége,

rajta mint vér üt át a Nap vörös fénye.

 

Lassan szakadozik akár egy elnyűtt rongy,

tovaszáll s vakítón néz ránk a Napkorong,

már csak néhány foszlány úszik az égen,

ahogy elszabadult csónak ring a vízben.

 

Letisztult a por, felfrissült a levegő,

vidám madárcsapat nagy zajjal jön elő.

Hm. Vajon a viharban szállást ki, hol kapott?

Nem tudni, de harsányan üdvözlik a Napot.

 

2021. 05. 14.

Tiszakécske

Gondolatok egy képről

 

Gondolatok egy képről

Írta Kovács L István

 

Ím, lovak patája, s madarak szárny versenyez,

alant port kavar, fenn hasítja a kék eget.

De nem, mégsem verseny ez, ez komoly játék,

a szabadság játéka fenn az égen és lenn a földön,

nem veszik tudomásul, hogy a karám, és a kalit börtön.

 

Kimondott szóért hány, és hány ember sínylődött rabságban,

kiknek teste megtört, de lelke szállt csillagok magasában,

kinek ceruza csonkja volt csak, mégis is szántotta a fehér lapot,

az utókornak a vérpadról is üzent legalább egyetlen gondolatot.

Az utókor, mintha félne, szava halk, erőtlen maga sem bízik benne.

 

Pedig a karámba zárt csikó is neki iramodik, egy kicsit vágtáz,

hátsó lába nagyot csattan, ahogy megrúgja karámja fáját.

A madár is kitörne, szárnyát próbálgatja, csapong, repdes,

hátha egyszer megnyílik az ajtó, s szabad lesz a ketrec…

 

2021. 05. 10.

Tiszakécske

 

Szentélyi nyugalom

 

Szentélyi nyugalom

Írta: Kovács L István

 

Fiatal erdő sűrű párát lehel,

szentélyi csendje, nyugalomra nevel,

a lombokon összegyűlik a pára,

zuhanyként hull a sétáló nyakába.

 

A hajam, kabátom ázott, nem zavar,

léptem alatt, nyálkás, csúszós az avar,

nedves ág halk neszezéssel roppan el,

bokorból riadt madárka röppen fel.

 

Vékony, fiatal fák törnek magasba,

tarvágásból tuskó korhad alatta,

erős az erdő, hamar újra éled,

így rendelik ismeretlen törvények.

 

Hamis kép az ember alkotta világ,

beton alatt is él, kihajt a virág,

hiába szánt, és vág tarra az ember,

mind csak szélmalomharc a természettel.

 

A napsugarak, áttörnek a lombon,

bimbóból virágot nyitnak egy bokron,

bogár zümmögés, zengő madárének,

nincs itt helye semmilyen emberkéznek.

 

Egyedül épül, szépül a természet,

magasfák alatt bokrok is elférnek,

nyílik benne milliom fajta virág,

oly megnyugtató ez a csendes világ.

 

Látod, csatakos lett térdig a lábam,

de sétámból egy percet meg nem bántam,

búcsúként megsimítottam néhány fát,

átvettem tőlük a szentély nyugalmát.

 

2021. 05. 09.

Tiszakécske