Esti
patkolás
Írta: Kovács
L István
(Képhez írt
novella) Képet festette: Czeglédiné
Kenyeres Réka
Éppen alkonyodott már, hiszen október vége felé
járt az idő, hamar elbújt a nap. Bár még javában tombolt a vénasszonyok nyara.
A mester úr is egyedül tett, vett a műhelyben záráshoz készülődött.
Szerszámok
elpakolva, műhely felsöpörve, de még a kohóból vékony csíkban szállt a füst.
Nem baj, azt
nem szokták kioltani, a vasból készült tűzhely nem gyullad meg és nincs
körülötte gyúlékony anyag.
Jó kedve
lévén dúdolt is valami régi dalt.
Valami
zörgés szűrődött be az ajtón, és egy hang, amivel lovat állítanak meg: Hó ha,
lovacskám, hangzott a szó!
El is ment a
kedve a dalolástól nyomban.
Kit hozott már ide az ördög ilyenkor,
kérdezte csak úgy maga elé, de választ nem várt, gondolta úgyis bejön az illető
és kiderül, ki az és mit akar.
Úgy is lett.
-Adjon isten
mester uram, köszönt rá Jóska az alvégről.
Adjon neked is Jóska, mi járatban vagy ilyen
kései órán?
-Nagy a
bajom, illetve hát nem is az enyém, hanem a lóé.
Hogy, hogy?
-Hát leesett
egy patkó elől, egy meg lötyög, csattog a jobb hátsó lábán.
Jól van, menj haza szépen lassan, gyere
vissza reggel, megoldjuk.
-Nem jó
Sanyi bácsi, reggel négykor indulnék fuvarba, de így nem mehetek.
Aztán most mit csináljak vele? Nincs már tűz,
elmentek a segédek, meg hát este villanynál nem lehet patkolni gyerekem.
Mikor esett
le az a patkó, hogy csak most jöttél? Legalább üzentél volna.
-Délelőtt a városhatárban, ott voltam áruért, most
végeztem a lepakolással.
Tudja dolgoznom,
kell ott a négy gyerek, az ötödik épen útban van, oldja már meg valahogy Sanyi
bácsi, kérem.
Haszontalan kölyök vagy, még mindig, nem nő
be a fejed lágya soha.
Mutasd mi a
baj, szedd föl a lábait.
Az öreg
morgott, hümmögött egy sort, bement megnézte van e olyan patkó félkészen, ami a
hatalmas patájú keménykötésű murára alkalmas lesz.
Szerencséd
van öcsém, van patkó.
Na fogd ki, kösd oda a szín alá, ahhoz a
kampóhoz, oszt menj haza, nehogy téged is megpatkoljalak mérgemben. Ha készen
leszek, haza viszem neked, úgyis útba esik!
Persze Sanyi
az öreg mester egyedül patkolt, csak a melegítéshez és a ráveréshez kellett
neki segéd, úgy könnyebb volt dolgozni, na meg a mondás szerint „egy kovács nem
kovács”, de kettő meg minek?
Abból csak
vita lenne.
Felszította
a tüzet, míg újra parázs lett leszedte a patkókat, lekörmölte és kifaragta a
patákat.
Miközben tovább
morgolódott, vajon mi az ördögöt csináltatok, hogy leszakadt a patkó. Nehéz
volt a teher, nagyot kellett fogni? Nem
tudnak ezek a fiatalok vigyázni semmire.
Szépen
egyenként oda igazította a félkész fémcipőt a patákhoz, ahogyan kell. Néha
kicsit káromolta a teremtőt, (pedig, vasárnaponként járt a templomba), de hát a
villany kevés fényt ad, és időnként árnyékolt is magának. Viszont tévedni nem
lehet, mert tönkre teheti a lovat örökre.
Ráadásul a
sütéskor keletkezett körömfüstöt nem szerette a ló és kicsit húzogatta is a
lábát.
Ettől
függetlenül megoldotta a dolgot, mint már annyiszor. Mikor morgott a renitensek
is tudták, nem szabad visszaszólni, mert kicsit morog, de mindent megold az
öreg Sanyi.
Így hívta
mindenki pedig még hatvan sem volt, de ez inkább a tisztelet, mint a gúny jele
volt.
Ha néha
betévedt a kocsmába, (tényleg ritka alkalom), sosem kellett fizetnie, szinte az
egész falu adósának érezte magát, a jó szíve okán.
Addig, addig
dörmögött, míg azon kapta magát, hogy végzett.
Na milyen az új cipő, kérdezte kedélyesen és
megpaskolta a ló farát.
Elpakolt
hamar, a keletkezett köröm hulladékot csak sebtében az üllőtőke mellé söpörte,
majd holnap rendesen eltakarít, gondolta. Befogta a lovat, fölrakta a
kerékpárját a kocsiderékba, és már jó későn, de haza indult. Az új patkók olyan
szépen ütemesen kopogtak a kövön, hogy kedve kerekedet a dúdoláshoz és olyan jó
kedvűen ment hazáig, mint ahogy délután indult volna.
2017. június
25.
Tiszakécske
Kép: Czeglédiné Kenyeres Réka
