2017. június 28., szerda

Van ez így...



Van ez így…
Írta: Kovács L István

Amint szirmát hullatja a tépett virág,
ha gyökerétől csak úgy, szakítják el,
hogy nem kapja senki, összedőlt egy világ,
eldobva fonnyad, vázát sem érdemel.

Úgy bolyong a fájó lélek céltalan, értelmetlenül,
ahogy a hervadó szirmokat szórja, viszi a szél,
nincs bársonyos kebel, ahová dísznek kerül,
és hant sincs, ahol esti fénynél fájdalomról mesél.

Ha az ember virágot letépi, messzire veti sorsa,
nyílni a világon a legszebb vázába kerül,
asztalán kenyér is terem nem csak morzsa,
de lelke lebeg, mint hervadó szirom gyökértelenül.

2017. június 28.
Tiszakécske

2017. június 26., hétfő

Fiókba hullva



Fiókba hullva
Írta: Kovács L István

Hosszan elnyújtva nagyokat hallgatunk,
csak néha száll egy, egy csendes sóhajunk,
értjük egymás csendjét, mintha beszélne,
belelátunk így is egymás  szívébe.

Rám gondolsz, írsz, én rád gondolok, írok,
homályos szemmel, elmosódnak sorok,
és, ha a lapra rezgő gyöngyszem cseppen,
nem töröljük, hagyjuk száradni csendben.

Addig nem sercenhet sem toll, sem papír.
Múlik az idő a perc már órát ír,
napok csendes hetekké lesznek újra,
már száz levél van a fiókba hullva.

2017. június 26.
Tiszakécske

2017. június 25., vasárnap

Kihívások



Kihívások
Írta: Kovács L István

Míg éveid száma gyarapodott,
viselkedésed tőle elmaradott.
A fruskaság már nem áll jól neked,
humorod megtartva,
jobb, ha magadat komolyan veszed.
Ha időközben megérted az anyaságot,
tartsd távol magadtól a banyaságot,
(nem áll jól neked).

Ha már itt-ott fáj, ne törődj vele,
reggel a tükörbe bátran nézz bele.
Egy kávéval dobd föl magad,
jó kedvvel indulj a munkába,
mert sokan lesznek azon,
hogy kedvedet dob be egy kukába.
Ne panaszkodj, ha a napnak vége,
adj hálát és mondd, hogy megérte.

Ha a természet szeszélyből megtréfált,
és férfinak születtél, tartsd magad annak,
ez nem érdem, kihívás a legjobbaknak.

2017. június 26.
Tiszakécske

Esti patkolás



Esti patkolás
Írta: Kovács L István
(Képhez írt novella)  Képet festette: Czeglédiné Kenyeres Réka

    Éppen alkonyodott már, hiszen október vége felé járt az idő, hamar elbújt a nap. Bár még javában tombolt a vénasszonyok nyara. A mester úr is egyedül tett, vett a műhelyben záráshoz készülődött.
Szerszámok elpakolva, műhely felsöpörve, de még a kohóból vékony csíkban szállt a füst.
Nem baj, azt nem szokták kioltani, a vasból készült tűzhely nem gyullad meg és nincs körülötte gyúlékony anyag.
Jó kedve lévén dúdolt is valami régi dalt.
Valami zörgés szűrődött be az ajtón, és egy hang, amivel lovat állítanak meg: Hó ha, lovacskám, hangzott a szó!
El is ment a kedve a dalolástól nyomban.
  Kit hozott már ide az ördög ilyenkor, kérdezte csak úgy maga elé, de választ nem várt, gondolta úgyis bejön az illető és kiderül, ki az és mit akar.
Úgy is lett.
-Adjon isten mester uram, köszönt rá Jóska az alvégről.
  Adjon neked is Jóska, mi járatban vagy ilyen kései órán?
-Nagy a bajom, illetve hát nem is az enyém, hanem a lóé.
  Hogy, hogy?
-Hát leesett egy patkó elől, egy meg lötyög, csattog a jobb hátsó lábán.
  Jól van, menj haza szépen lassan, gyere vissza reggel, megoldjuk.
-Nem jó Sanyi bácsi, reggel négykor indulnék fuvarba, de így nem mehetek.
  Aztán most mit csináljak vele? Nincs már tűz, elmentek a segédek, meg hát este villanynál nem lehet patkolni gyerekem.
Mikor esett le az a patkó, hogy csak most jöttél? Legalább üzentél volna.
-Délelőtt  a városhatárban, ott voltam áruért, most végeztem a lepakolással.
Tudja dolgoznom, kell ott a négy gyerek, az ötödik épen útban van, oldja már meg valahogy Sanyi bácsi, kérem.
  Haszontalan kölyök vagy, még mindig, nem nő be a fejed lágya soha.
Mutasd mi a baj, szedd föl a lábait.
Az öreg morgott, hümmögött egy sort, bement megnézte van e olyan patkó félkészen, ami a hatalmas patájú keménykötésű murára alkalmas lesz.
   Szerencséd van öcsém, van patkó.
 Na fogd ki, kösd oda a szín alá, ahhoz a kampóhoz, oszt menj haza, nehogy téged is megpatkoljalak mérgemben. Ha készen leszek, haza viszem neked, úgyis útba esik!
Persze Sanyi az öreg mester egyedül patkolt, csak a melegítéshez és a ráveréshez kellett neki segéd, úgy könnyebb volt dolgozni, na meg a mondás szerint „egy kovács nem kovács”, de kettő meg minek?
Abból csak vita lenne.
Felszította a tüzet, míg újra parázs lett leszedte a patkókat, lekörmölte és kifaragta a patákat.
Miközben tovább morgolódott, vajon mi az ördögöt csináltatok, hogy leszakadt a patkó. Nehéz volt a teher, nagyot kellett fogni?  Nem tudnak ezek a fiatalok vigyázni semmire.

Szépen egyenként oda igazította a félkész fémcipőt a patákhoz, ahogyan kell. Néha kicsit káromolta a teremtőt, (pedig, vasárnaponként járt a templomba), de hát a villany kevés fényt ad, és időnként árnyékolt is magának. Viszont tévedni nem lehet, mert tönkre teheti a lovat örökre.
Ráadásul a sütéskor keletkezett körömfüstöt nem szerette a ló és kicsit húzogatta is a lábát.
Ettől függetlenül megoldotta a dolgot, mint már annyiszor. Mikor morgott a renitensek is tudták, nem szabad visszaszólni, mert kicsit morog, de mindent megold az öreg Sanyi.
Így hívta mindenki pedig még hatvan sem volt, de ez inkább a tisztelet, mint a gúny jele volt.
Ha néha betévedt a kocsmába, (tényleg ritka alkalom), sosem kellett fizetnie, szinte az egész falu adósának érezte magát, a jó szíve okán.
Addig, addig dörmögött, míg azon kapta magát, hogy végzett.
  Na milyen az új cipő, kérdezte kedélyesen és megpaskolta a ló farát.
Elpakolt hamar, a keletkezett köröm hulladékot csak sebtében az üllőtőke mellé söpörte, majd holnap rendesen eltakarít, gondolta. Befogta a lovat, fölrakta a kerékpárját a kocsiderékba, és már jó későn, de haza indult. Az új patkók olyan szépen ütemesen kopogtak a kövön, hogy kedve kerekedet a dúdoláshoz és olyan jó kedvűen ment hazáig, mint ahogy délután indult volna.

2017. június 25.
Tiszakécske

Kép: Czeglédiné Kenyeres Réka 

Elmélyülve



Elmélyülve
Írta: Kovács L István

Megfáradt ember, sorsán mérlegel,
gyengülő vállát nyomja az életteher.
Már szívesen letenné, de nem lehet,
az ember a földre tűrni teremtetett.

Születéskor sorsa valahol meg van írva,
és nem kap olyan terhet, amit ki ne bírna.
Lehet, hogy görnyed alatta és vére serken,
de kibírja, ha nem állva, akkor térden.

Isten úgy teremtette, hogy erős a váza,
görcsölhet az izom, remeghet a lába,
a hitében konok,  a lelkében erős,
és ha néha roppan is, de kibír és legyőz.

Most elmélyülve életén, összeszedi magát,
nincs megállás, ég a gyertya menni kell tovább…

2017. június 25.
Tiszakécske