Advent van újra

 

Advent van újra 

Írta: Kovács L István

 

Advent van újra,

s én felnézek az úrra,

kérdezem, hová e nagy sietség,

miért telik ily gyorsan évre – év?

 

Igazán még nem is tudtunk élni,

kebeledre máris vissza kell térni?

A várakozás nem erről szól, Jó uram,

Te jössz el, s együtt élünk boldogan.

 

Az évek csak rakódnak a vállra,

van még kinek bírja a háta.

De egyre több, ki remeg a súly alatt,

bár igyekezett, valahol mégis elmaradt.

 

Nevedben szív vért a kufár,

ki kereszténynek vallja magát.

Szemezget, megmondja ki a keresztény,

kit érjen Mária ölében az üdvözlégy.

 

Advent van újra,

s én felnézek az úrra,

Jó uram, meddig még, kérdezem,

s feléd nyújtom két kezem.

 

Feléd nyújtom két kezem,

Könyörgök, de nem magamért teszem.

Hiszen tiedhez képest az enyém semmiség,

de miért a bűnteleneké a büntetés?

 

Nézd, mennyi bűnös ki ujjal mutatva vádol,

sokat mélybe taszít, s nem emel fel a sárból.

Advent van újra,

kérdőn, várakozva nézek az úrra.

 

2021. 11. 29.

Tiszakécske.

A vendég

 

A vendég

Írta: Kovács L István

 

Három hete vendégem Tüdőéktől a Gyuszi gyerek,

s hiába űzöm, hajtom nem hatnak rá a patikaszerek.

A doktor is bűvölte már többször is telefonon,

de ő nem ad levegőt, itt ül, fojtogat a mellkasomon.

 

Hőhullámok jönnek - mennek, izzadva fázom,

tanácstalan vagyok, éjjel helyem nem találom.

Bolyongok a lakásban hol kapnék levegőt,

fuldoklásaim között  meglátom a temetőt.

 

Aztán valami felszakad, könnyebb lesz egy percre,

nagy levegőt vennék, de újra lefog szorosan ölelve.

Zsebkendő is elfogyott már pár száz a kukában landolt,

nekik is elegük van már ebből az őrült kalandból.

 

Van még patikaszerem egy egész hétre való,

túl hosszúra nyúlt az itt léted, kéne a búcsúszó.

Menj, Gyuszi, kellemetlen vagy, nem kell ilyen vendég,

az ajándékod légszomj, nélküle sokkal jobban lennék.

 

 

2021. 11. 25.

Tiszakécske.

Acélszikrák 41. Tört szív

 

acélszikrák  41.

 

Tört szív

Írta: Kovács L István

 

Darabokra tört a szív,

romokban hever a lélek,

nincs hibás, nincs felelős,

nem szórok átkot, tücsköt , bogarat,

van még kis büszkeség, akarat,

az ember olyannak teremtetett,

hidd el, fájni csendben, méltósággal is lehet.

 

2021. 11. 21.

Tiszakécske

Nézem a szemed

 

Nézem a szemed

Írta: Kovács L István

 

Nézem a szemed, benne az életed,

barna, meleg, mint az őszi fák levelei.

de, nem fénytelen, nem megtört,

inkább fáradtan szomorú,

tompafényű, mint egy opál izzó.

 

Nézem a szemed, belemerülök mélyen,

találgatom milyenek lehettek a gyermekévek.

Ült-e válladon az ifjúság kékmadara,

akartál-e világot váltani, a magad szerénységével,

vagy türelmesen, apró léptekkel haladtál az úton?

 

Nézem a szemed és kérdezek, de csak némán,

inkább magamnak feltéve a kérdéseket,

nem tudhatom a választ, hogy is tudhatnám,

de a gondolatok csak úgy jönnek, hívatlanul,

vagy nem is én kérdezek? A szemed kérdez?

 

Nézem a szemed, elrévedek, nem azon,

hogy mi lett volna ha…. Annak már nincs jelentősége.

Hanem azon, hogy vajon miért nem?

Buta kérdések, melyekre buta válaszok sincsenek,

mégis jó volt veled, jó volt nézni a szemed.

 

2021. 11. 17.

Tiszakécske.

Párában

 

Párában

Írta: Kovács L István

 

Fürdőszoba párás tükrére újjal írod a dühöd,

fájó ököllel csapsz a falra, de csak a kezedet töröd.

A gőzzel, párával lassan ölő mérget szívsz magadba,

s ha felírva látod,  be tömködöd az agyadba.

Nem kell! Ne gyűlölj, s ne tápláld haragod,

keress magadnak egy kis boldogság adagot.

Menj sétálj, élvezd a jóidőt, nézd az őszi tájat,

csodáld meg a kacskaringósan ívelő kopasz fákat.

Hallgasd, hogy muzsikál közöttük a szél, s ha hagyod,

s talán belőled is kifújja a gyűlöletmagot.

 

2021. 11. 11.

Tiszakécske.

Egymással szemben (Próza)

 

Egymással szemben

Írta: Kovács L István

 

Ülünk a földön egymással szemben, törökülésben. Nem tudom miért a földön, mert kicsit hideg a parketta. Körülöttünk beszélgetések zaja, zene, füst és whisky íze, szaga, hangja keveredik egy különleges masszává.

Cseppet sem zavar bennünket, már nagyon rég találkoztunk, és nem tudjuk, hogy is kezdjük a beszélgetést, mintha feszültek lennénk, pedig finom kis mosolyok húzódnak meg szánk csücskeiben. Nézlek, ma is titokzatos vagy, mint mindig, és mind a mellett egy különleges szépség, nem olyan, mint a versenyek szépségkirálynői, attól sokkal prózaibb, és sugárzóbb, pedig ha jól látom ebben a félhomályban semmilyen smink nincs rajtad, nem is szeretted soha. Mindig önmagadat mutattad meg, mint a verseidben is. Itt jutott eszembe, és megszólaltam, kéne megint írni valamit, közösen. Mindegy mit, csak valami lazát. Most nem jó, -mondtad-, még mindig rossz passzban vagy nem menne. Szerettél dobolni, de azt is olyan régen csináltad már. Érdekes, hogy sok barátod volt és van, mégis tudsz távolságot tartani, senkit nem avatsz be a magánéletedbe, mert akiket eddig közel engedtél, azok nagy csalódást okoztak. Sajnáltalak akkoriban, nem azt érdemelted, de némelyek nem tudják mikor, kinél, hol a határ. Túl sok a sebed, némelyik nagyon mély. A három zenész, most valami improvizációt játszik, elég dinamikusak, egy gitár, egy szaxofon, és egy dob, rákérdezek, nem megyünk e közelebb? Nincs hozzá kedved, de szívesen innál egy kortyot. Elmegyek, hozok két kis Whiskyt, mosolyogsz, koccintunk, kicsit megnyaljuk az italt, te rágyújtasz, én már régóta nem dohányzom, fejünket a falnak döntjük, mintha a plafonon valami érdekes lenne, figyelünk, de egyikünk sem tudja, mire gondol a másik. Túl sokáig és túl nagy volt a távolság. Hogy is kezdődött? Te gyászoltál, elvesztettél egy számodra nagyon fontos embert, közben megérkezett ez a vírus őrület, nehéz lesz újra felvenni a fonalat, és újra egymás mellett, vagy éppen szemben ülni, meghallgatni egymást. Azért én nem adom fel, várom, hogy egyszer úgy igazán visszatérj.

 

2021. 11. 07.

Tiszakécske