Tévelygés

Tévelygés

Írta: Kovács L István

Belegabalyodtam saját agytekervényeim útvesztőibe.

Fogalmam sincs, hol vagyok, mit akarok, és azt miért.

Lassan bogozom a szálakat, néha egész szépen jön,

míg egy újabb bog, vagy csomó hirtelen rám köszön.

Egy darabig tétovázom, késsel a kézben, hogy átvágom.

De mégsem, csak bogozom tovább, hátha megtalálom,

azt a pontot, hol megértem az embert, ki marcangol,

mindenben hibát talál, másokat meg-,le-, be- szól.

Én csak bukdácsolok az értelmetlen kuszaságon át,

oly kevés a megértő, a jó szó, az önzetlen barát.

Tegnap tisztelt, talán szeretett, legalább is így mondta,

ma sokakat hátba szúrt, mint ha nem lenne más gondja.

Belegabalyodtam, mint egy hálóba, mely nem enged el,

átvágni nem lehet, nem szabad, tele van emberekkel,

csak bogozni, türelmesen, féltőn, óvatos mozdulattal,

ezt adhatom, így tartozom nekik önmagammal.

2019. január 29.

Tiszakécske.

Ropog a hó

Ropog a hó

Írta: Kovács L István

Léptem alatt ropog a hó,

rég átázott a hótaposó,

de fogva tart az erdő,

az égre nyúló kopasz fák,

a halkan összekoccanó ág.

Arcomba harsány illatot lehel,

a fák, az avar fanyar párája ölel,

a hó alatt lélegző anyaföld,

hullt levélből humuszt érlel,

így viaskodik a faggyal, a téllel.

Egy ágról kis hó a nyakamba hull,

kósza napsugár lökte le bátortalanul,

kicsit gyenge még ép, hogy világít,

próbálja melegének van-e ereje,

hívogatja a hóvirág apró feje.

Szürkül az ég, esteledik,

lassan- lassan haza ballagok,

néhányszor  még beszívom mélyen,

az erdőt, annak fanyar illatát,

s léptem alatt ropog a hó.

2019. január 27.

Tiszakécske

Ezüstcsipke

Ezüst csipke

Írta: Kovács L István

Jégkristály a levél szélén,

csillogó, ezüst csipke ölelés,

mint halál glóriát viseli díszül,

szép legyen, ki menni készül.

Fölkel a Nap olvad a szép kaláris,

a cseppekben ott az élet és a halál is.

elengedi az ág, lassan alá hull a levél,

de helyén parányi rügy , új élet kél.  

2019. január 22.

Tiszakécske

Kép: Google  

Függöny nélkül

Függöny nélkül

Írta: Kovács L István

A játéknak vége.

Játék volt, vagy mégse?

Nem tudjuk mi sem.

Hullik könnyed s könnyem,

bár titkolni igyekszünk,

hittük jó színészek, vagyunk.

Tévedtünk.

A függöny nem ment le teljesen,

félúton elakadt,

mint rossz szónok, keresem a szavakat,

valamit mondani kéne,

de csak állok, meghajolva,

pedig a jelenetnek nincs közönsége.

Elengedted a zsinórokat,

lazák, a lelkem törött,

mint olcsó kis ripacs,

vesztem el a nagy művek között.

Vége, felállni már nem tudok,

nélküled egy összerogyott,

Marionett báb vagyok.

2019. január 17.

Tiszakécske

Kép: Pixabay   

Tavalyi ősz

Tavalyi ősz

Írta: Kovács L István

Megcsal  a januári idő,

föl-föl süt a Nap s melegít, olvad,

múlik a fehér takaró tisztasága,

mely, mindent oly szépnek mutatott,

most alóla előbújik a tavalyi ősz.

Rőt füvek holtan heverő csomói,

fák, bokrok le nem hullott lombja,

fázóan reszketnek a szélben,

mintha ősz lenne megint,

teret nyer a méla bú.

Fátylat von a derült, jó kedvre,

akár ha ködben úszna lassan,

álomszerű messzeségnek látja,

nem bízik még a tavaszban,

és a szél zúg egyre hangosabban.

Valahol elhagyta a palettát,

melyen szép színeket kevert,

messze még a természet ébredése,

hisz a hóvirág sem dugta ki apró fejét,

de, valahol készül az új paletta, keverik színét.

hogy átfesse a tavalyi ősz utolsó, leheletét.

2019. január 15.

Tiszakécske

Kép: Kivés Ilona