2021. március 29., hétfő

Tavaszi napsugarak

 

Tavaszi napsugarak

Írta Kovács L István

 

Öregfának hámló kérge fürdik tavaszi napsütésben,

életerőt szív magába, itt-ott kihajt zsenge ága,

rügye pattan, szirmot bont a szép virága,

az illatfelhőben részegült méhraj zsibong,

a napsütésben bakfis lánykák hada visong.

 

Kerthelységben urak beszélgetnek, borozgatnak,

esélyt adnak a szerencsének, hódolnak a kártyalapnak.

Bókra éhes hölgyek unottan sétálnak a korzón,

dekoltázs villan, de az arc pirul, ha ifjú odatekint forrón.

 

Óh Tavasz, pezsdülő vér, forró szerelem,

az öregszív is most kicsit vadabbul ver,

ahogy a méh zsongja körül a virágot,

úgy vet a szív ilyenkor hamu alól fellobogó lángot.

 

De hol van a fogsor, sűrű sötét fürtök a délceg ifjú évek,

cserben hagytak, elhulltak, mint öregfáról a kéreg,

Tavasz van, körül pezseg, zsong, forr és zubog az élet,

mint virágszirmok bakfis lányok egymásba karolva nevetgélnek.

 

2020. 03. 19.

Tiszakécske.

Otthonom vagy

 

Otthonom vagy

Írta: Kovács L István

 

Sziget voltál nekem,

sziget a viharos tengeren,

hol árral szemben kellett úsznom,

erőm már vergődéshez is kevés volt,

fuldokoltam, levegőt alig, alig vettem,

Te lehajoltál, kinyújtottad kezed, partra húztad,

hullámok dobálta, összetört, ziháló, testem.

 

Sziget voltál, a béke szigete,

testi sebeim hamar begyógyultak, hegük sem maradt,

de lelkem még sokáig rongyosra tépve,

sötétben gubbasztva úszott könnyekkel kevert vérben,

Te mellém ültél a sötétben, ott voltál velem,

nem hagytál eltévedni, fogtad a kezem,

nem húztál, nem toltál együtt léptél velem úgy vezettél,

 

Sziget voltál, kikötőm lettél,

úszni tanítottál, felszínen maradni,

már téphet bármily vihar, dobálhatja testem,

nálad, benned biztos, stabil horgonyra leltem,

a lelkem is egyben van, bár néha még sajog,

nem magamért, mert, ahogy te értem, én érted vagyok,

sziget voltál, kikötőm lettél, de már otthonom vagy.

 

2020. 03. 14.

Tiszakécske.

Hírfolyam

 

Hírfolyam

Írta: Kovács L István

 

Lassan görgetem a hírfolyamot,

verseket olvasok,

van amit kétszer, mert sok bölcsesség,

esetleg megérintő érzelem van benne.

Aztán tovább forgatom az egér gombját,

nem sietve, hisz ráérek,

egy vers alatt, mit nőkről, nőknek írt Nőnapra,

a  szerző képe.

Ahogy egyre feljebb kúszik a fotó,

egyre többet mutat magából,

a sötétszőkéből világosbarnába hajló rövid haj,

néhány szál huncutul homlokába lóg,

szép keretbe foglalja a napbarnított arcot,

amit más, más mélységű és hosszúságú barázdák tarkítanak, 

(valami élet nevű eke húzhatta oda őket),

s a legmélyebb ráncból kivillan egy hibátlan fogsor,

szeme, szája úgy mosolyog, úgy érzed, megszólít:

Szervusz, hogy vagy, tetszett, amit olvastál?

Igen, tetszett, meg is jegyeztelek,

akkor is jövök,  ha nem hoz a hírfolyam.

 

2020. 03. 11.

Tiszakécske.

Leírom

 

Leírom

Írta: Kovács L István

 

Muszáj leírnom, mert hiába mondom el,

hiába mondom el százszor, ezerszer…,

Nem miattad, magam miatt,

mert még ma sem hiszem el,

nem hiszem el, hogy ilyen is van,

hogy így is lehet.

 

Fogom a kezed, hozzád hajolok,

de kétséget ébresztve,

fejemben motoszkálnak a démonok:

elég vagyok, méltó hozzád, kérdések hada.

Pedig már száz jelét adtad,

mégis úgy érzem nem a maximumot kaptad.

 

Megannyi gondolat, mint vadvíz zúg a fejemben,

szép szóval, gyöngédséggel ápolod bajom,

hajam elsimítod homlokomról, mert jólesik, hagyom,

a pókhálót is leszedik, mégis, reggelre újra ott lóg a falon.

S Te takarítasz rendületlenül, mégis,

újra sző, és homlokomba hull a rakoncátlan fürt. 

 

Néha, mikor már minden hiába,

olyankor nekem van szükségem valamire,

egy apróságra, ajándékra, virágra.

Szükségem van rá, hogy adhassam, s Te elfogadd,

mert magamnak hiába mondom el százszor, ezerszer,

muszáj leírni, hogy soha, soha ne felejtsem el…

 

2020. 03. 09.

Tiszakécske.

 

Egy préselt virág (Próza)

 

EGY PRÉSELT VIRÁG

Írta: Kovács L István

 

Vili csak nyolcéves volt, amikor elköltöztek a faluból, ahol született.
Fájó szívvel gondolt arra, hogy el kell hagynia a tarka mezőt, ahol olyan sokat futkározott a pillangók után, csodálta a szebbnél szebb mezei virágokat, de még nagyobb szomorúság ült a szívében Fanni elvesztése miatt, akivel minden szabadidejét együtt töltötte, s akivel legféltettebb titkait is megoszthatta.

A kislány indulás előtt odalépett hozzá, és átadott neki egy szép máriatövist. Ez volt az ő kettejük kedvenc virága. Hogy ne szúrja a fiú kezét, egy mintás zsebkendőbe csavarta. Vili átvette a búcsúajándékot, és némán nézte a kislányt, aki egy darabig állta a tekintetét, majd - mielőtt kibuggyant volna a könnye -, hirtelen az anyukája után futott. A családot egy nagy teherautó vitte egy messzi városba, ahol Vili édesapja új munkát kapott.

Hosszú évekig nem találkoztak, iskolába jártak, tanultak. Vili egyetemet végzett, Fanni főiskolára járt.

Az élet kiszámíthatatlan. Sok-sok év után a munkájuk révén ugyanahhoz a vállalathoz kerültek, egy hatalmas, modern irodaházba. Fanni a számvitelen dolgozott, mint könyvelő, Vili az igazgatási osztályon kapott állást menedzseri diplomájával.

Amikor először futottak össze az épület egyik emeletén, a lány nem ismerte föl Vilit, de a fiú szinte azonnal tudta, hogy az ő kedves barátnője az a gyönyörű, csinos fiatal lány.

Dolgoztak, néha beszélgettek, amikor a munkájuk megengedte. A lány azonban kissé tartózkodó volt. Nagyon kevés embert engedett magához közel. Még mindig várta azt a fiút, akire kislánykora óta szeretettel gondolt, és a távolság sem akadályozta meg abban a hitében, hogy egyszer újra összehozza őket a sors.

Akárhányszor találkoztak, Vilinek majd kiugrott a szíve, és bizony nehezére esett, hogy ne fedje fel titkát a lány előtt. Egy különleges alkalomra várt. Tudta, hogy hamarosan nőnapi összejövetel lesz a vállalatnál, s az azt követő napon ünnepli Fanni a névnapját is.

Úgy fogja intézni - gondolta - hogy amikor a férfiak köszöntik a hölgyeket, ő Fanninak adhassa a virágot, de nem csak azt...

Eljött a nap, március nyolcadika. Nagyon izgatott volt, amikor az ünnepi beszéd után megkapták a jelet a virágok átadására. Egy szál vörös rózsát nyújtott át a lánynak, majd a zsebébe nyúlt, elővett egy vászondarabot, miközben Fanni elé térdelt. Az összehajtogatott kendőt a lány felé nyújtva megkérte a kezét.
Minden szem rájuk irányult, s a kollégák kíváncsian várták a folytatást. Fanni kibontotta a kendőt, amelyben az a lepréselt máriatövis volt, amit egykor ő adott Vilinek emlékül. Boldogan és meghatódva mondott igent, hiszen őt várta titokban, rá gondolt minden szabad percében.

Óriási ováció és tapsvihar közepette történt meg a várva várt ölelés, majd hamarosan megtartották az esküvőt is.

A vőlegény gomblyukában, rendhagyó módon egy szál máriatövis díszelgett.

 

2020. 03. 06.

Tiszakécske.

 

A vén fa

 

A vén fa

Írta: Kovács L István

 

Vén fa áll a Tisza partján, korhadt üreges a közepe,

de kérge alatt eleven, még kihajt néhány levele.

Sok szép időt megélt, lombja alatt dúlt a szerelem,

volt ki kérgébe véste nevét,

és akadt, aki maradt inkább névtelen.

És azok az ágból, fűből font bölcsők,

melyeket ágain ringatott,

és cserébe érte madárdalt hallhatott.

De az évek azok a rútak, felette százával múltak,

már nem rak rá fészket senki,

csak egy vén bagoly jön éjjelente rajta megpihenni,

Együtt emlékeznek milyen volt a régi korok bája,

és a bagoly belehuhog a csendes éjszakába.

 

2020. 03. 05.

Tiszakécske

Keserűség marja lelkemet

 

Keserűség marja lelkemet

Írta: Kovács L István

 

Láttam a gyermek szemén, még engem akar,

nem volt már időm, hiába nyúlt utánam a két pici kar,

muszáj volt menni várt a munka, a kötelesség,

s valahol mélyen a szívben elszakadt egy hajszálgyökér.

 

Napra nap így folyt az élet, teljesíteni kellett az elvártat,

a kötelességet, mert enni kellett és lakni,

és ingyen nem lehetett semmit kapni, (ma sem),

fájt mikor túlfeszítetthúrszerű pattanást éreztem.

 

Ez így ment éveken át, pedig ott voltam mikor lehetett,

de mégsem annyit, soha nem eleget,

és a gyökér alant és belül szakadt és szakad,

amíg végül hideggé vált, ápolatlan felület maradt.

 

Ismerjük egymást, mégsem tudjuk, kik vagyunk,

örülünk ha egyszer egy évben rövid időre találkozunk,

most ő siet, neki is élni kell lakni, gyermekének enni, adni,

és a kerék egyre forog, változatlanul szakadnak a gyökerek…

 

Kérdezem hová lettek az oly áhított gyerekek, az álmok,

most lenne időm rátok, de késő a bánatom ölelném apámat, fiamat,

de a távolságot nem éri át karom, apám régóta odaát pihen,

idegen honban keres boldogulást gyermekem.

 

Vajon hol romlott el, vagy ilyen volt mindig,

csak álmokat kergettünk, hogy nekünk, vagy nekik,

majd jobb, könnyebb, szebb lesz az élet?

A keserűség egyre csak marja lelkemet.

 

2020. 03. 05.

Tiszakécske

Homár

 

Homár

Írta: Kovács L István

 

Na, nézz oda már,

hogy lakmároz a homár,

eszik sügért, pontyot, lazacot,

zöldségből is néhány falatot,

spárgát, retket, karfiolt és répát,

ha éhes nem ismer ő tréfát.

Étek után megszomjazott,

nem kíván ő vizet rája,

ha pezsgő gyöngyöz a pohárba,

jóllakottan elalélva,

pihen éppen egy fazékban.

Mielőtt még észre térne,

zöldségekből készül körítése,

fehér tányér ravatalon,

felszolgálva az asztalon.

Így lett vége a homárnak,

megették őt vacsorának,

végül pezsgőfürdő lett része,

szegény homár, így lett vége.

 

2020. 03. 03.

Tiszakécske

Isten háza

 

Isten háza

Írta: Kovács L István

 

Csak egy templom?

Vagy több annál?

Hited van, vagy vallásod?

Mit érzel, ha betérsz egy templomba,

mi visz be oda?

A kíváncsiság vagy a szellemiség, meghittségét akarod átérezni?

Nem kell vallásosnak lenni, hogy néha betérjünk megnézni egy templom belsejét. Főleg, ha valami régi stílusú építmény, melyben a freskók is csodálatos művei az adott kornak és mesternek! Még imádkozni sem kell, csak átérezni a hely szellemiségét, és a lélek térdre borul.

 

2020. 02. 28.

Tiszakécske

Utolsó gyöngy

 

Utolsó gyöngy

Írta Kovács L István

 

Majd ha ellobban a láng,

mi életünk gyertyáján égett,

idáig vezetett e sápadt fény,

még inog, fel-fellobban egy kicsit,

egy sercenés, sóhaj több esély nincs,

kilépünk az elgyötört testből,

a küszöbről hátra pillantva,

lezárt szemhéj alól egy utolsó gyöngy,

mely az itt maradottakért csillan,

és a lélek elindul az ismeretlenbe.

 

2020. 02. 24.

Tiszakécske

acélszikrák 36.

 

acélszikrák  36.

Írta: Kovács L István

 

Nem a hallgatás művészetét kell megtanulni,

(bár az sem árt)

hanem azt, mikor és hogyan kell szólni.

(A némának senki sem érti a szavát)

Jó barátom

 

Jó barátom…

Írta: Kovács L István

 

… csendesen kérdezem,

rég találkoztunk, hogy vagy kedvesem,

hogy telnek magányos napjaid,

szántják-e sorok hófehér lapjaid?

 

Lát-e festéket, ecsetet, vásznad,

vagy kimosva, szárazon sorukra várnak?

És mondd, rendben van-e az egészséged,

láz, fájdalom vajon gyötör-e téged?

 

Egyensúlyban van-e nálad test és lélek,

nem nehéz a teher mit rád mért az élet?

És hogy vannak gyermekeid, a család,

látogatnak, nyitnak ajtót néha-néha rád?

 

Milyenek az emberek, ebben a nagy zajban,

van-e tisztelet, megértés, kézfogás a bajban?

Mesélj arról, milyen idők járnak felétek,

van-e kára a nagy tavaszi szélnek?

 

Látod, csak kérdezek, járatom a számat,

ha rosszkor jöttem, zavartalak, bocsánat.

Most éjjel van, elhagytam a szobát,

az esti séta átszűri a nap minden baját.

 

Ha olvasod, adj egy apró jelet,

célba ért, megtalált az üzenet.

S túl, minden más egyében,

küldöm szeretetem, ölelésem.

 

2020. 02. 02.

Tiszakécske

2021. március 27., szombat

Kincses láda

 

Kincsesláda

Írta: Kovács L István

 

Ósdi kincsesláda,

szoba sarkába téve,

kicsit matt, nem látszik régi fénye,

benne ezernyi forgács, szilánk,

mit életünkből rejtettünk bele,

de túl gyakran nyílik a fedele,

így az emlékekkel a por is hull bele.

Belehull, fátyolként fedi,

néha csak véletlen, ha az ember megleli,

esetleg egy szomorú,  magányos este,

mikor az ember magát keresi,

Magát keresi, mert elveszni látszik,

ha az élet vele mostohán játszik…

 

2020. 01. 17.

Tiszakécske

 

Egy titkos nap I.

 

Egy titkos nap I.

Írta: Kovács L István

 

„Minden napunk, még ha előre megtervezett is,

tele van titkokkal. Nem tudhatjuk, mi történik velünk

a következő percben, órában, napban,

de, estére minden kiderül.”

  (én)

 

 

Kicsit nyűgösen ébredt, a tegnapi nap nem a várakozásainak megfelelően sikerült, és mikor a gépét bekapcsolta, ott is olyan üzenet várta, amitől még rosszabb lett a kedve.

Úgy döntött, most előbb a kávéját issza meg, csak utána megy a zuhany alá. A forró kávé ott gőzölgött a kis asztalon a panoráma ablak előtt, ő pedig a kertet nézte illetve a tájat, mely a hófehérre zúzmarásodott fák különböző formájú csipkefüggöny zuhatagot mutattak. Hosszan nézte az elé táruló képet, majd a telefonjáért nyúlt és készített néhány fotót a látványról. A kávéról majdnem meg is feledkezett, még meleg volt, de már nem forró, szép lassan megitta, miközben vetkőzött a zuhanyozáshoz.

   Beállt a tusoló alá, megnyitotta a meleg vizet, mely lágyan folyt végig gyönyörű, még mindig feszes testén. A tusfürdővel finoman és mégis szégyellősen simogatta végig magát. Szerette volna, ha egyszer valaki más tenné meg ugyan ezt, és nem neki kéne, feszélyezte az önsimogatás, pedig tudta jól, hogy a tisztálkodás ezzel jár. Igyekezett is hamar befejezni, a meleg vizet addig folyatta, míg a habot le nem vitte, majd hideget engedett, hogy a bőre rugalmas maradjon.  Nagy frottírtörülközőt csavart maga köré és leült, kinyitotta a gépét, megnézte üzeneteit, most semmi fontos nem volt. Felállt testápoló krémmel bekente magát és felöltözött. Úgy döntött elmegy sétálni, és közben vásárol valami ennivalót is. Hideg volt, meglátszott a lehelet, ahogy az emberek a lélegzetüket kifújták. A forgalom még gyér, kevesen jöttek- mentek az utcán. Jólesett neki az andalgás, megszokta már, régóta egyedül volt, de most is arra gondolt milyen jó lenne valakivel osztozni a szépségen, a reggeli kávén, a sétán. Aztán elhessegette ezeket a gondolatokat, mert csak szomorú lenne tőle, inkább eltereli a figyelmét mindenféle más munkával. Gyorsan bevásárolt és hazafelé már szaporábban lépkedett.  Otthon evett párfalatot, amit reggelinek mondott, pedig máshol a macska többet eszik, mint ő, lefőzött még egy kávét, és öntött magának egy narancslevet is, úgy ült a gépe elé. Gyorsan lerendezte a tegnapi kellemetlen ügyet, már nem könyörgött senkinek, belefáradt a kérlelésbe, meggyőzésbe. Utána a saját dolgaival foglalkozott, olvasgatott, anyagokat gyűjtött, rendszerezett, s karbantartotta azokat a kapcsolatait, amik a munkában segítették.

 

Dél körül éhesnek érezte magát, készített egy könnyű ebédet, megsütött egy csirkemell filét, volt egy kis maradék krumplisalátája és megebédelt. Kicsit ismét az ablak elé állt és nézte a gyönyörű zimankós tájat, valahová a távolba meredt, talán édesanyját idézte meg magában, vagy valami egyéb emléket, nem tudni. Egy sóhajjal visszaült a gépéhez, megnyitott egy új lapot és írni kezdett, csak rótta a sorokat rendületlenül. Az üres lapok, mint éhes gyomor órákon át nyelték a betűket, már alkonyodott mire az utolsó pont is a helyére került.  Hogy mit írt nem tudni, a lapokat egy mappába tette és azt lakattal őrzött, jelszóval biztosított, páncélszekrény ikonnal jelzett helyen rejtette el.  Mikor végzett, mosolyogva, elégedetten állt fel. Újra az ablak előtt állt, majd hirtelen magára öltötte kabátját, csizmát húzott és lement sétálni. Most úgy tűnt, mintha elégedettebb lenne, mint reggel volt. Az utca már csendes, kihalt, léptei halkan koppantak az aszfalttal borított járdán, és az utcai lámpák sápadtan kísérték, hol elé, hol mögé vetítve árnyékát. A reggeli sétájával ellentétben most néha elmosolyodott, mintha valami szépet idézett volna fel magának.

 

2020. 01. 15.

Tiszakécske

Egy titkos nap II.

 

Egy titkos nap II.

Írta: Kovács L István

 

Szokásához híven, forró kávéval a kezében megállt a panoráma ablak előtt. Nézi a gyönyörű hajnali képet, bár nincs rajta kívül senki a lakásban, azért egy hangos jó reggelt köszön, csak úgy bele az ablakba. Talán a világnak, vagy az ébredező napnak, mely a felhőfoszlányokat különböző színűekre festi. Mint elnagyolt ecsetvonások egy világoskék feszített vászonra kenve, az izzó szélű piszkos fehértől, a sötétebb tónusig most minden ott van kisebb - nagyobb alaktalan foltokban. Óvatosan kortyolgatja a kávét, az utolsó kortyig, mintha nem is lennének gondolatai, még nem indultak be a reflexek, vagy csak gyönyörködött a látványban nem tudni, mert a kávéscsésze emelésén kívül semmilyen mozdulatot nem tett, talán még pislogni is elfelejtett.

    A kávé után gyors mozdulattal fordult el az ablaktól, letette a csészét a kis asztalra és leült a gép elé. Bekapcsolta, és míg bejött a képernyőre a szokásos nyitókép, elgondolkodott:- megint itt ül, holott lehetne értelmesebb dolgokkal is foglalkozni, mint napjai nagy részében a billentyűket püfölni. De hát író, ismereterjesztő, muszáj írni, kutakodni ismereteket szerezni. Csak mostanában olyan nehezen jönnek a szavak, és alig van olyan dolog, ami megérinti, írásra sarkallja. Valahogy ellaposodott minden, nincsenek jó cikkek, publikációk, nagyon sok helyen csak az egyre keserűbb közéletről van szó, durva dolgokra, durva reagálások, egymást gyalázó hozzászólások, sehol egy kis elmélyült csend, vagy felemelő vers, novella. A tudományos cikkek alá is olyanok írnak kommenteket, akiknek fogalmuk nincs az egészről, de valahol hallottak valamit és fújják, mint a forró levest. Őt is elborította, lehangolta ez a világ, nem tudott miről írni és ez bosszantotta.

    Könyökölt a gép előtt, nézte a monitort, és arra gondolt, francba az egésszel. El kell mennie szabadságra, valahová kikapcsolódni élményt gyűjteni, hús-vér emberekkel találkozni. A bevásárlás és a napi séta olyan rutin, hogy szinte észre sem veszi, merre jár, kivel találkozik. Néha ha ráköszön valaki, bár visszaköszön, de hátra kell néznie ki is volt az tulajdonképen. Megállapította ez így nem mehet tovább. Elkezdte böngészni a lehetőségeket, keresni valami újat, olyat, ami kicsit kizökkenti a rutinból, de első nekifutásra nem talált semmit. Feltett még egy kávét és készített magának egy szelet pirítóst szamócalekvárral. A kávéjába most egy kis tejet öntött, és visszaült a géphez evés közben böngészni, de nem talált semmit. Úgy döntött elmegy sétálni, de most nem a megszokott utat választotta. Megszomjazott, bement egy boltba ásványvizet venni, nézelődött kicsit és egy beszélgetésre figyelt föl. Egy bírósági ügyről volt szó, valami gyermek elhelyezési ügy.

Az az ötlete támadt, hogy benéz, hogy milyen is lehet egy tárgyalás, egy per. Ezen a téren nem volt semmilyen tapasztalata, és ha megtetszik neki akár bűnügyi regényeket is írhat, vagy valamelyik újságban tudósítóként írhat cikkeket.

  Az épületben tájékozódott, megnézte milyen ügyeket és hol tárgyalnak, hányas számú teremben.

Egy gyermek elhelyezési perre figyelt föl, lehet, hogy pont erről hallott a boltban. Mivel nyilvános volt a tárgyalás leült egy hátsó sori székre és figyelt.

Arról volt szó, hogy a szülők rengeteg veszekedés után elváltak külön családot alapítottak, csak éppen a közös, már tizenhat éves lányuknak nem volt sehol hely. Ingázott a szülők között, de mindkettő kiakarta magának sajátítani, pedig igazán egyiküknek sem kellett. A lány pedig nem is nagyon igyekezett beilleszkedni sem ide sem oda, mert úgy érezte, hogy most ő az oka annak, hogy egymást marják a szülei, pedig már békében is élhetnének a saját új családjukkal. A tárgyalás több napig tartott, Ő végig ott volt és figyelte az ügy alakulását. Végül a bíró furcsa ítéletet hozott. Nem változtatta meg a közös felügyeletet, és a lányt zárt intézeti nevelés terápiára utalta.

Úgy döntött, figyelemmel kíséri a lány és a két család életének alakulását. És kanyarít belőle egy jó könyvet.

 

folyt. köv.

 

2020. 03. 02.

Tiszakécske

Egy titkos nap. III.

 

Egy titkos nap III.

Írta: Kovács L István


Míg a tárgyalás tartott, végig jegyzetelt és figyelte a felek, és a lány, Johanna reakcióit. Szegény gyermekben mintha kést forgattak volna azok, akiknek a legjobban kellett volna vigyázni rá. Korábbi munkája során tapasztalatokat szerzett nehéz sorsú, lecsúszott fiatalokkal kapcsolatban és nem véletlenül adta föl azt a munkát. Nem a fiatalok miatt, hanem a rendszer borzalmai miatt, amin nem is tudott változtatni. Ötleteit jobb esetben rendre elutasították, de sokszor ki is nevették, a basáskodó, helyzetükkel visszaélő magasságok.

Végül a bírói határozat értelmében Johannát elvitte a gyámügyes a meghatározott intézménybe három hónapra, és a lejárat után újra a bíróság elé kell járulniuk, a szülőkkel együtt, hogy döntsenek a lány elhelyezéséről. Addig a szülőknek meg kell egyezniük.

 

A jó könyv tervet kicsit hátrább tolta magában, új tervet kezdett el szövögetni. Osztálytársaitól érdeklődött volna, hogy milyen lány és mit szeretett csinálni, de pont becsengettek, így nagyon kevés információhoz jutott. Az igazgatóval is beszélni akart, de nem tudott, későbbre kapott időpontot. Az ítéletben megvolt hová utalták a lányt, bár tudta a zárt intézménybe nem lehet látogatni, de azért elment annak az intézménynek az igazgatójával beszélni, hátha ad nekik párpercet. Vett a lánynak egy vázlatfüzetet, hozzá színes ceruza készletet, és egy vastagabb füzetet naplónak és hozzá tollat is. A füzet első lapjára írt egy üzenetet.

 

  Kedves Johanna!

Nem ismersz, de a tárgyalásodon többször láttalak. Figyelemmel kísérem a sorsod alakulását, és ha ki jössz, az intézményből szeretnék találkozni veled. Tudom, hogy szeretsz rajzolni és naplót írni, ezért hoztam neked ezeket az eszközöket. Ha lesz időd és alkalmad írj le mindent és/ vagy rajzolj bármit, amihez kedvet érzel.  Kérlek, bírd ki ezt az időt, és akard a változást magadért. Ha kijössz várni, fogok rád. Üdvözlettel: Kornélia”

 

Elment az intézménybe. Bemutatkozott, elmondta mi járatban van és kért ötpercnyi beszélgetési lehetőséget, de ahogy sejtette, nem beszélhetett Johannával.  A csomagot viszont átvették tőle, megnézték nincs e benne tiltott holmi, és egy nevelő már el is vitte a lánynak.

   Johanna nagyon meglepődött, hogy van ember, akit érdekel, értéket lát benne és bár nem ismeri ad is neki valamit. Nagyon nehezen viselte a rámért büntetést, pár éjszakát átsírt, de végül beletörődött. Mindennap voltak foglalkozások, reggel nyolctól délután ötig, délben egy óra ebédidő. Este pedig szabad foglalkozások. Volt könyvtár, lehetett olvasni, írni, rajzolni. Egyet nem szabad volt, bántani egymást. Soha nem voltak felügyelet nélkül. A naplóba egy hétig nem írt semmit, de a füzetbe rajzolgatott. Nonfiguratív képeket alkotott, melyeken itt- ott látszottak a könnyek nyomai is, ahogy kicseppent és megpróbálta a papírról letörölni, kissé elmaszatolva a képet. Egy hét elteltével nyúlt a füzethez és választ írt az adakozónak.

 

„Kedves Kornélia!

Tényleg nem tudom ki vagy, és hogy egyáltalán tegezhetlek e, de a törődésed jólesik, köszönöm szépen. Próbálok változni, nem tudom fog-e sikerülni, ha igen mikor és milyen irányban. Tizenhat éves vagyok, sajnos eddig nem sok jóval kecsegtetett az élet, de főleg a szüleim, remélem, valamelyikük befogad, bár, hogy őszinte legyek egyikükhöz sem megyek szívesen. Várom a veled való találkozást. Üdvözlettel: Johanna.”

 

Elküldeni nem tudta, hiszen sem cím sem teljes név nem volt megadva, de hiába is lett volna, nem lehetett levelezni senkivel.

 

2020. 03. 07.

Tiszakécske.

Egy titkos nap IV.

 

Egy titkos nap IV.

Írta: Kovács L István

 

A reggeli rituálékról nem mondott le, kora reggel amúgy sem tudott mit csinálni, míg kávézott, de minden reggel Johannára gondolt, nagyon megérintette a lány sorsa.

Jelentkezett a gyámügynél is ahonnan a gondnokot küldték a tárgyalásra, hogy elvigye a lányt az intézetbe. Ott ismerték a nevét, hiszen korábban dolgozott már fiatalokkal, és azt is tudták miért hagyta el a pályát, nagy híre volt, az egész rendszeren végig söpört a rendszerkritika miatti távozása.

A hivatalvezetőt kereste, de minden ismerőshöz volt pár jó szava, az újak pedig irigységgel, vegyes érzelmekkel, félszegen néztek rá, hogy vajon mit akarhat ott. Remélték nem akar visszatérni és felforgatni a rendszert.

Nem akart.

A vezető Tulya Szilvia fogadta, akit még a gimnáziumból ismert, és a kölcsönös tiszteletkörök után rátért a lényegre, hogy szeretne az Erdőaljai Johanna gyámja lenni, ha a szülők nem tudnak megegyezni, de egyébként sem látja biztosítottnak a lány nyugalmát abban a családban. Szilvia tudta, hogy Kornéliának igaza van, de az nem teljesen így megy, hogy az utcáról bejön valaki, hogy gyám szeretne lenni. El is mondta neki, hogy feltételei vannak a dolgoknak, de Kornélia közbe szólt: -tudod nagyon jól, hogy meg van minden iskolám. Azóta mióta elhagytam a pályát, szociálpszichológiát is tanultam és két nyelvből van C típusú nyelvvizsgám.  Mi kell még, hogy nevelőszülő, lehessek?-

A vezető elébe tett egy papírhalmot, hogy töltse ki őket, adja be a jelentkezést minden iratáról másolatot és majd elbírálják, de számítson rá, hogy neve okán nem lesz könnyű menet.

Kornélia jelezte, hogy nem nagyon érdeklik a nehézségek, és foggal, körömmel harcolni fog a lányért, - neked csak annyit kell tenned, hogy a bíróságon, ha gyámot jelölnek ki, akkor engem javasolj, ez a lány nem mehet intézetbe-. Nem értette miért ragaszkodik ennyire a lányhoz, de nem firtatta, ismerte Kornéliát és tudta nem tréfál.

 

    Innen az iskolához vette az irányt, az igazgatóhoz ment és gondolta, ha tud, beszél még pár gyerekkel Johannáról és megszerzi a szülők címét is.

 

Ahogy Kornélia kilépett a gyámhivatal ajtaján, többen is érdeklődtek Szilviától, főleg akik nem ismerték, hogy ki ez a nő és miért volt ott. Ő elmesélte munkatársainak, hogy a gimnáziumban, bár nem egy osztályba jártak, mindenki ismerte, igazságérzetét és az azért való harcosságát. Még az igazgatósággal, és ha kellett a szülői munkaközösséggel szemben is kiállt bárkiért, bármilyen ügyben. A hat év alatt, mert hatosztályos gímibe jártunk, volt miért kiállnia, elég sok renitens diák járt oda, Ő pedig mindet megakarta óvni, mindenkinek adni még egy esélyt. Nemzetközi porondon nagy békeharcos lehetne. Most azért volt itt, mert nevelőszülő, vagy gyám szeretne lenni. Mindenesetre a papírokat befogja hozni, lehet, hogy már holnap, de az sincs kizárva, hogy még ma, mielőtt végeznek, visszaér. Nem kell megijedni, nem itt akar dolgozni, de valamiért nagyon ragaszkodik az Erdőaljai Johannához. Azt hiszem, neki adjuk, úgy érzem, sok bajtól megkímélhet bennünket.

 

 Kornélia megérkezett az iskolába, és először az osztályfőnököt kereste, aki kicsit feszengve a személyiségi jogokra hivatkozva nem akart információkat adni. Ám ilyen könnyen nem lehet őt lerázni, és csak általánosságban kért pár szót Johanna tanulmányi eredményeiről, viselkedéséről a közösséggel szemben, lassan de felszabadult a tanárnő és elmondott néhány dolgot, amit nem is szeretett volna. Azért annyit megtudott, hogy túl sok a problémája nem nagyon tud figyelni, nem működik együtt a közösséggel, tanulmányi eredménye gyenge. A szülők címét akarta még megtudakolni, de azt már végkép nem kapta meg. Az igazgató úr is fogadta, de ott semmit nem tudott meg, mert a gyámügyi megbízólevelet kérte, és mivel ez még nem volt, ő is személyiségi jogokra hivatkozva nem adott ki információt.  Így kénytelen volt cselhez folyamodni, és az osztálytársaknál érdeklődni. Sajnos azonban pont becsöngettek, de azért egy lány oda súgta neki, hogy ha tudni akar valamit fél háromra legyen az iskola előtti parkban. Addigra végez és beszélhetnek.

 

folyt. köv.

 

2020. 03. 09.

Tiszakécske.