Néma
lázadás
Írta: Királdi-Kovács István
.
Sok
minden nem voltam, nem vagyok,
talán
fura, méla bohóc még lehetek.
Arcom,
szemem régóta nem ragyog,
sokszor
könnyezve, kényszerből nevetek.
.
Pedig
a bohócnak nevettetni kéne,
erre
utal széles, festett piros szája.
Mégis
szomorúság ül fénytelen szemébe,
a
gömb sem rejti el, mit feltett az orrára.
.
Ha
nincs kedve színpadra menni, csak ül,
ő
a hős, aki némán lázadni mer, pedig fél.
Menjen,
ne menjen, néha kinéz a függöny mögűl,
ám
dörren a porondmester: Menj!
-nevettessél.
.
És
a bohóc megy, nagyokat lép a zenére,
integetve
nevet, pedig belül zokog a lelke.
A
közönség tapsol, neki könny szökik szemébe,
de
kit érdekel, hogy szíve búval, bánattal telve.
.
A
bohóc tükör, benne az élet fonákját látod,
míg
te felszabadultan, hahotázva nevetsz,
Mert
jól érezted magad nyugodt lesz az álmod,
Ő
sír, mert tudja, holnapra mindent elfeledsz.
.
Holnap
ti lesztek bohócok, jelmez nélkül, sírva,
tapsolni
nem fog senki, a porond mester dörög,
Tükörbe
nem nézitek, mi van arcotokra írva,
pedig
belül gyűlik a harag, ma még némán hörög…
.
2024.
09. 18.
Tiszakécske
