Az idő egy szám

 

Az idő egy szám

Írta: Királdi-Kovács István

.

Volt rá hetven évem hogy elfogjam,

de ő ment tovább az útján, csak ment.

Ment, ahogy keringő, körbe a teremben,

önmaga körül is forogva szüntelen.

.

Nem sietett, nem várt, csak ment előre,

kevés volt, mindig csak kicsi hiányzott belőle.

Pillanatnyi, ölelésnyi, kézfogásnyi, csóknyi,

gondolatnyi. Ő halad nem lehet rajta lógni.

.

Kitudja mikor, honnan indult, hová ér,

csak kisebb-nagyobb szám, valamit mér.

Valami távoli, meg és fel nem fogható,

súlya nincs, múlása mégis nyomasztó.

.

Hogy volt, látom a tükörben, testemben érzem,

Hogy lesz, ott ragyog az unokám szemében,

Az idő halad új távlatok, járatlan utak felé visz,

a Nap újra felkel, s a Tavasz virágokat nyit.

.

2025. 09. 07.

Tiszakécske.

Nehéz idők

 

Nehéz idők

Írta: Királdi-Kovács István

.

Hol világos, hol sötétebb szürkén háborog az ég,

itt-ott fehér foltok villannak, de sehol nem kék.

Mint tompa fényű szemek, melyben nincs béke, nyugalom,

nem tudni hol, miért hever elérhetetlenül parlagon.

.

Hogy hiányzik a sok szín, a nyugalom, a béke,

fehér, zöld, vörös, sárga, mind belehajlik a kékbe.

Lám, a szivárvány ívébe a kevertszín is belefér,

mert a természet nem fekete és nem is fehér.

.

Tiszta fehér nincs más, csak a frissen hullott hó,

igazi fekete is csak kéményben látható.

Nézem az emberi arcokat, mily változatos a kép,

sima, ráncos, színük változó, s mégis mind milyen szép.

.

A szemük valami más, már régen nem úgy ragyog,

ahogy sötét égen a messziről ide fénylő csillagok.

A szívük is kemény, de hiszem él még bennük a remény,

Talán nincs veszve minden, lesz gyógyír a lélek sebén.

.

2025. 09. 03.

Tiszakécske.