Ecsetvonások

 

Ecsetvonások

Írta: Királdi-Kovács István

 

Elnagyolt ecsetvonások az azúr kéken,

szürke ötszáz árnyalata kereng az égen,

a szél, mint láncát vesztett düh tépi őket,

rongyosan ballagva sírnak hideg esőket.

 

A felhők, nem dacoltak az erős széllel,

fütyül, s ők táncolnak egész nap, és éjjel,

lélek is háborog, birkózik önmagával,

nyugalmat keres, csendes békét a világgal.

 

Nem kergetne időt, ébren lenne veled,

másokra hagyná az álmokat, fogná a kezed,

hosszan beszélgetnétek, de a hallgatás is jó,

mert van, hogy akaratlanul is bánt a szó,

 

Elég, ha megtöri a mélyen ülő csendet,

szétszórja, mint törött üvegcserepet,

azt összeragasztani többé nem lehet,

kapaszkodó kell, leheletnyi figyelem…

 

Fáradt vagy, a perc megáll némán,

szemedet keresi, az távolba tekint mélán

lassan minden a távolság fátyla alá merül,

mint a nyár, mikor október a fákon ül.

 

Elnagyolt ecsetvonással teli az élet,

színekkel takarnánk a szürkeséget,

de jön valami, nem várt lelki vihar,

sebeket tép, és mindent összekavar…

 

2022. 02. 21.

Tiszakécske