Apámat várom...

 

Apámat várom…

Írta: Királdi-Kovács István

 

Apámat várom olykor álmatlan éjeken,

de már nem jön, hiába várom,  kérlelem,

a csend tépi, marcangolja lelkemet.

 

Az életre tanított, de rossz tanuló lehettem,

sokszor arra gondolok, ő mit tenne a helyemben,

vajon gondolt-e ő, az apjára nehéz helyzetekben?

 

Lassan jöttem rá, nem az a dolgom,

hogy őt várjam, szüntelen, és főleg hiába,

nem arra tanított, hogy sírjak a világba.

 

Hanem tanítását, bölcsességét, tovább adjam,

várhatok rá, ítéletnapig, ő már sosem jön vissza,

de emléke tovább száll belőlem az unokába.

 

Míg világ a világ, míg van nemzetségéből akár egy is,

és tanítása az apáról nem csak a fiúra száll,

már megtettük a dolgunkat, amit apánk tőlünk vár.

 

Apámat várom, olykor álmatlan éjeken,

bűn, mert ha visszafelé nézek, s nem előre, orra esem,

és az utókor tanításáról megfeledkezem.

 

Néha elbizonytalanodunk, valami kapaszkodó kell,

hol érez biztos, erős támaszt, menedéket az ember,

ha nem az apja bölcsességében, féltő, óvó kezében.

 

2022. 07. 16.

Tiszakécske.