A
makkfa
Írta: Királdi-Kovács István
Egy
majdnem asztal simaságú rét, és a hegy találkozásánál, előbb csak olyan
szokásos bokrok, mint kökény, galagonya, csipkebokrok, és kecskerágók voltak a
jellemző növények. Azok takarásában, egy hirtelen meredek rézsűvel indult a
hegyoldal, mely körülbelül három-négy méter magas lehetett, ahol egy jó széles
erdei út törte meg a hegy lejtését, a fölött pedig kellemes sétával járható
emelkedéssel haladt a magasabb régiókba. Itt az útszélén állt a makkfa.
A
fa igazából egy hatalmas, matuzsálem volt, és a tölgyek családjába tartozott.
Senki nem tudja ki és mikor nevezte el makkfának, de a környéken mindenki így
emlegette. Főleg a gyerek banda, hiszen ha kérdezték otthon hová megyünk, vagy
hol voltunk a válasz akkor is ugyan az volt, ha nem ott jártunk, hogy a
makkfához, vagy makkfánál. Tény, hogy a fa nagyon sok makkot termett, szép,
nagy, kövér makkokat. Amelyik háznál tartottak malacokat, ott jó nagy zsákokat
szedtek tele makkal, amit élvezettel ropogtattak a disznók.
Nem
tudni, mennyi idős lehetett már a fa, de a törzsét négyen is alig értük át.
Volt ott az erdőben rengeteg tölgy, és bükk fa is, de termésük az öregéhez
képest elenyészőnek tűnt. De a lényeg nem is ez volt, hanem a fa helyének és
alakjának köszönhetően, igazán jó játszó helyet biztosított számunkra. Az erdei
út szélén nőtt, a magas rézsű tetején és egy jó vastag ág, szinte vízszintesen
nyúlt az, alig négyméternyi mélység fölé. Egy másik, kissé vékonyabb ág az
úttal párhuzamosan nőtt, amire hintát szereltünk és a kisebbek, vagy
bátortalanabbak, esetleg a lányok hintáztak ott.
A
nagyobb fiúk pedig a mélységbe, rengeteg avart hordtak, jó nagy kupacot
készítve belőle, ami ilyenkor a lombhullás idején elég könnyű és élvezetes
volt. Zsákban, vagy pokrócra gyűjtve hordtuk oda a sok levelet, hogy minél
puhább legyen, és a fölé nyúló vastag ágról ugráltunk bele.
Bár
a fa törzse igen vastag volt, de a kérgén olyan repedések, voltak, hogy
feltudtunk kapaszkodni az egy- másfélméternyi magasságba. Akinek nem ment annak
bakot álltunk, de mindenki feljutott, aki kiakarta próbálni, milyen onnan az
avarba ugrani. Néhány ugrás után visszarendeztük a kupacot, és élveztük tovább
a játékot.
Az én
generációm felnőtt annyira, hogy elkerültünk tanulni, ki kollégiumban élt, ki a
közelebbi városokba volt bejáró, de már a tanulás, és a társaság szétszóródása
miatt árván maradt a szép nagy tölgyfa, és egyáltalán az erdőre is ritkábban
jártunk, kivéve az őszi lombhullás idejét, mert akkor kezdődött a gombászási
szezon, és a nyáron elszáradt, letört ágakat, fákat is gyűjtöttük télére. De a
régi játékok elmaradtak, kinőtünk belőle, az utánunk következők pedig már mást
talált ki maguknak.
A kis bányásztelepülés már egyébként is
hanyatlóban volt, sokan elmentek onnan tanulni, és azok nem igen jöttek vissza.
Aztán mikor híre jött, hogy a bányát bezárják, rengeteg ember keresett szerte
az országban megélhetési lehetőséget magánk, ahogy végül én is. Hiányzott a
hely, a gyerekkorom emlékei visszahívtak, sokat gyötört a honvágy, ahogy még ma
is. Akkor még a szüleim ott éltek, és haza látogattam. Nagyon megdöbbentem,
mikor megláttam a majdnem kopasz hegyet, amin, mint borotválkozás után az arcon
a sörte elkezd nőni, olyan sörteként hajtottak ki a gyökerekről az új erdő
sarjai. Letarolták a hegyet, nem kímélve a mi makkfánkat sem. Sem a fűrésznek,
sem az azzal dolgozó embereknek nem bántotta a lelkét, hogy lepusztították,
lekopaszították az erdőt, a hegyet. Aztán magára hagyták, lesz, ami lesz
alapon. Hogy tud-e regenerálódni, vagy az erózió leviszi a rétre az egészet,
megváltoztatva a gyönyörű bükki tájnak egy szeletét? Nem tudom, de ma is, mikor
elfog a honvágy, eszembe jut az a nagy fa, és sokáig elmélázom, a régi időkön.
Szüleim testvéreim már régen nem ott élnek, mégis jó volna néha hazamenni. Ott
születtem, ott voltam gyermek, nekem ott a hazám, bár tudom nyugodni nem ott,
fogok, ahogy az öreg makkfának sem adatott meg, hogy ott állva érje a vég.
2022.
10. 23.
Tiszakécske.
Ui:
Vajon mi lesz a többi erdő sorsa, ma, amikor
gátlás nélkül adnak bizonyos embereknek engedélyt, természetvédelmi területeken
is tarvágásra. Ahol folyók, tavak mentén beépítenek olyan területeket, amit nem
volna szabad, nem csak az eddigi tilalom miatt, hanem az ökológiai sokféleség
felborítása miatt is. Emberek a pénz nem ehető, a föld klímája változik…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése