Mikulás leszek

Mikulás leszek

Írta: Kovács L István

Jó meleg lakásban kalács sül éppen,

s egy gyermek izgatottan ül a széken,

föl-föl ugrik, hogy kinézzen, ablakhoz szalad,

de  az ablak párás, semmit nem mutat.

Széket húz, kicsi keze letörli a párát,

várja, hogy rénszarvas húzza-e a Mikulás szánját,

de csak azt látja, hogy óriás pelyhek hullnak,

fák, bokrok közé és az eresz alá is bújnak.

A hótakaró csak nő, egyre vastagabb,

már nem látszik az út, tán a Mikulás is elmarad,

kesereg a gyermek, a széken el is szendereg,

akkor a csendet  csengő ritmusa rázza meg.

Fölriad a gyermek, orrát az ablakhoz nyomja,

amit lát az utcai fényben, az anyjának mondja:

nézd rénszarvas fut, a havon szán siklik utána,

piros ruhás bácsi ül a bakon hófehér a szakálla.

Megáll a szán, nem szól a csengő, ajtó előtt láb topog,

valaki szeretne bejönni, az ajtón erősen kopog,

a gyermek ilyet még nem érzett, szíve a torkában lüktet,

ajándékot hoz, a Mikulás, vagy virgáccsal büntet.

Aki az ajtón belép, mosolyog, nincs neki virgácsa,

csak mesekönyv, játék és csokoládé fért a zsákjába,

amíg a puttonyába nyúl és óvatosan matat,

a gyermek selypesen egy kis dalra fakad.

„Téjapó itt van, hó a subája, jég a cipője, jeng a szakájja…”

Ügyes vagy dicsérte a Mikulás, megsimogatta fejét,

és ajándékkal elhalmozta, telerakta a gyermek kezét.

Anyuka kínálja kakaóval, kaláccsal, de nem akar enni,

siet, sok a dolga ma este még ezerfelé kell menni.

Dobbannak, a lábak tovazeng a csengő,

csillogva kavarog utánuk a porhófelhő,

a gyermek nézi, orrát az ablakhoz nyomva,

egyszer Mikulás leszek én is; anyjának ezt mondja.

2018. november 30.

Tiszakécske