2021. július 8., csütörtök

Honvágy (Próza)

 

Honvágy

Írta: Kovács L István

 

Ül a domboldalon, nézi a távoli Naplementét. Körötte gyümölcsfák virágai ontják illatukat, előtte a lejtőn végeláthatatlan szőlő terül el. Vágyta már a frisslevegőt, a csendet, az egyedüllétet. Szerette ezt az illatot, ahogy a frissen vágott fű illata keveredik az egy-kétnapja száradó széna illatával. Honvágya van!

Főleg itt ahol a terület nagyon emlékezteti az otthoni tájra. Bár, szőlő kevés volt azon a vidéken, de a hegyek, dombok, erdők felejthetetlenek.  Ott is kaszálták a domboldalakat, volt széna és frissen vágott fű illat. A sántyusi meredek domb, ahol télen szánkóztak, nyáron és ősszel a szamóca éréstől kezdve minden vadgyümölcs megtermett, őszidőben pedig gombák tömkelege kínálta magát, csipkebogyó, som, galagonya, vadkörte, feketeszeder. A patakban való fürdés emléke mellett elbújhat minden csillogó villogó fürdő hely az összes csúszdájával együtt.

Nagyot sóhajtott, lelke elérzékenyült.

Úgy tervezte, ott marad éjszakára, hátizsákjában hozott szalonnát, hogy arra alkalmas helyen majd nyársra húzza és megsüti, de elment a kedve tőle.  Följebb ment leült egy diófa tövében és tovább szőtte gondolatait. Igen azok a nyársalások. Ilyenkor már lehetett kukoricát csenni pár csövet, és a szalonna után azt is nyársra húzva szépen megpirítani. Finom csemege volt.  Úrrá lettek rajta az érzelmek, kicsit elhomályosult a szeme is.

Lent a faluban már este volt, de ő itt a magaslaton még látta azt a narancsszínű korongot, amely olyan lustán és puhán ment a hegyek mögé, mintha ezzel is vigasztalni akarná őt. Vagy neki sincs kedve elhagyni ezt a vidéket, kitudja, mi várja a túloldalon, de sajnos ő sem tehet azt, amit akar, a planétáknak is van egy működési rendjük, ha attól eltérnek, annak katasztrofális vonzata lenne.

Lassan rá esteledett. Nem evett, a honvágy elvette az étvágyát. Lefeküdt a fűben és nézte az egyre jobban láthatóvá váló csillagokat. Sokkal szebben ragyogtak így, hogy más, mesterséges fény nem zavart be a perifériás látásba. Itt látszik igazán, hogy a lenti fények legyenek bármily kedvesek az ember számára, mégis csak szennyezőleg hatnak a nagy egészre.  Otthon voltak ilyen szépek az esték, akkor még az utcai fények olyanok voltak, mint most ha gyertyát gyújtunk egy sötét helyiségben, nem nagyon zavartak be a csillagok ragyogásába.

A csend az csodálatos volt, már a madarak is nyugovóra tértek. Csak egy kis lágy esti szellő susogott a fák levelei között. Ivott egyet az ásványvizéből, és tovább töprengett. Ide nyaralni jött, mert a család ezt akarta. Pedig, mennyivel jobb lett volna a hazai környezet.  Nem akart lemenni a szállásra, még sokáig gyötörték az emlékek, végül ott aludt el a fa tövében. A Nap első sugaraival ébredt, visszament a szállásra, de senki nem vette észre, sem a hiányát, sem az érkezését. Elgondolkodott, mi is a honvágy? Miért oda vágyik az ember éppen ahová. Valami belső lelki vívódás, a régi emlékek, ahol még szabadon tehetett, amit, és amikor akart, hiszen gyerek volt. Nem tudta megmagyarázni magának, csak valami végtelen ürességet érzett, valamit, amiben nincs tartalom. Vagy talán az élete olyan, amelynek tartalma, vagy tartalmatlansága nem tudja kiszorítani, elnyomni azt a furcsa érzést, amit honvágynak nevezünk?  Azt hiszem, ezt a rejtélyt a tudósok sem igen tudják megfejteni, mert ahány ember annyi honvágy!

 

2021. 07. 08.

Tiszakécske

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése