Füst
szállt a szemembe
Írta: Királdi-Kovács István
Olyan
vad, tiszta, gyermeki, és igaz volt…
Vagy
csak az idő valahogy közbeszólt?
Megszépített
mindent, minden távolit,
mit
feledni jobb, olyanra nem bátorít.
Egy
csokor virág kókadozott a kezembe,
nem
tudom honnan, füst szállt a szemembe,
a
sínek ércesen zakatolták fülembe a hangot,
kitépték
szívem húrjait, lelkemből a lantot.
Soha
sem feledtem, csak eltettem mélyen,
de,
hogy miért most tört ki a vulkán éppen?
Annak
is úgy lett vége, elvitte őt is egy vonat,
a
kerekek kattogása megpecsételte sorsomat.
A
szívem érdes lett, semmi nem hatott meg,
elment,
szememből nem folytak a könnyek,
de
Te jöttél nem tudom honnan, itt vagy a jelenbe,
lelkemben
húr pendül, és füst száll a szemembe.
2022.
12. 06.
Tiszakécske.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése