Kávéházban

 

Kávéházban

Írta: Királdi-Kovács István

 

Egy könnyű francia krémes, mellé egy kávé talán,

egy kocka fehércsoki, tányéron, a csésze oldalán,

s ha nem nehéz, egy apró mosoly a szebbikből,

amitől olvad a szív, s a férfi saját kardjába dől.

 

Apró kis flört, udvarlás, megfogom a kezét,

kutatva nézem, keresem arcát és a szemét,

szégyenlősen lehajtott fejéről a haj arcába hull,

óvatosan elsimítom, a mozdulattól ő elpirul.

 

Miért kerestél leányom, hisz öreg vagyok már,

kevés az időm belém a lélek is hálni jár.

Óh, kedves mester, látja arcomon pír,

tanulni szeretnék, mindent, amit elbír a papír.

 

Szavak kellenek, szépíráshoz díszes betű,

szókincs és nyelvezet, olyan meseszerű.

Díszes betű? –az kalligráfia gyermekem.

Nem!  Nekem olyan kell, ami fest, mesterem.

 

Mért tőlem kéred kedvesem, hisz iskolába jársz,

bármit megtanulhatsz, mindent, amire vágysz.

Mert az ön szavai nyílnak, mint a réti virág,

könyveiben, verseiben egész más a világ.

 

Nekem tiszta, csobogó forrás, melyből iszom,

az irodalomórán pedig egyre csak szomjazom.

Gyermekem ha akarod bővíthetem tudásod,

de a dolgokat a szíveddel kell meglátnod.

 

A férfi táskába kotor, tessék egy papír és egy toll,

írd le mi van az asztalon, lássuk tudod-e mi a moll?

S a lány ír:

Egy könnyű francia krémes, mellé egy kávé talán,

egy kocka fehércsoki, tányéron, a csésze oldalán…

 

2022. 12. 20.

Tiszakécske.