Egy pillanat volt

 

Egy pillanat volt

Királdi-Kovács István

.

Hogy ki vagy, soha sem kérdeztem,

jöttél csendes léptekkel, ki tudja honnan,

szikrát vetettél, mely lángra lobbant,

furcsa égi tűz kezdett izzani bennem.

.

Most, a Hold, ragyogó ezüstjében fürdik minden,

a forró levegőtől a csillagok is remegni látszanak,

a bennem égő tűz, a kinti forróság, hiába játszanak,

mégis lágy, kellemesen hűs fuvallat lebbenti ingem.

.

Érintésed békét adott csapzott lelkemnek,

nem varázslat, felemelő érzés volt a pillanat,

kiválasztottál, s nekem mutattad meg magadat.

Nem értem, miért pont nekem, az érdemtelennek?

.

Annyi hitetlen, kétkedő, boldogtalan vár útmutatást,

annyi imát, fohászt mondanak el látszólag hiába,

mégis nekem, méltatlannak van a szíved kitárva,

tudom, soha nem tűrted az álságot, a képmutatást.

.

Én meg mindig vitázom veled, számon is kérlek,

sok van, mit nem fogadok el, mert nem értem,

majd magyarázatot adsz, én úgy véltem,

nem büntetés, okulásra új feladat lett az ítélet.

.

Csak egy pillanat volt a találkozás veled,

kívül, belül éreztem azt a hatalmas erőt,

amit, és ahogyan  még soha ez előtt,

egyszerre szívet, lelket, elmét, ahogy Te teszed.

.

2023. 07. 17.

Tiszakécske.