2024. június 27., csütörtök

Költészet, mint irodalmi ág

Költészet, mint irodalmi ág

Írta: Királdi-Kovács István

.

A költészet az irodalom egyik művészeti ága.

Közege az emberi nyelv, a beszéd.

Érzelmekre ható események történések feldolgozása,

azok, valamilyen formában történő közlése.

.

A költészetet a közlési vágy hozhatta létre,

amikor egy eseménysort, érzelmet akartak átadni,

olyan embereknek, akik nem voltak jelen az eseményen.

Népköltészet, mely szájról-szájra terjedt, és alakult.

.

Írni még nem tudott a világ, de mondanivalót adott tovább.

Az írás megjelenése után is nagy hangsúlyt kapott,

az énekmondók által akár zenei kísérettel előadott,

elbeszélő, mesélő, dicsérő, vagy lesújtó monológok.

.

A verselésnek, nagy szerepe volt a szavak alakulásában,

a nyelv formálásában, a későbbi művek megszületésében.

Tehát a költészetet, joggal tekinthetjük az irodalom,

vezetőjének, előfutárának, a szavak birodalmának.

***

Mint vándor az úton, kószálok a betűk között,

szavakat keresek, valahogy ma, mind megszökött.

Csak foszlányok, félszavak villannak fel előttem,

Ma valahogy minden olyan bágyadt, erőtlen.

.

Mit az elme írni vágyott, arra szót most nem talált,

forgatta a betűket, ütött le újat, de hiába kalapált.

Egy szó nem sok, össze annyi sem állt, nem az ő napja,

kár, mert szíve már a betűk, a szavak rabja.

.

Most tétován ül egy tiszta, fehér lap fölött,

este van, lámpa alatt zümmög egy bogár, köröz.

Nem tudja, mit akar, csak izgatja a lámpa fénye,

mint az embert, a meg nem született költeménye.

.

2024. 06. 27.

Tiszakécske.


2024. június 17., hétfő

Lángocska

 

Lángocska

Írta: Királdi-Kovács István

.

Egy apró fény, titok,

mit testében, lelkében őriz,

a szeretetnek más értelmet ad,

lángocska, éppen egy új élet fakad.

.

Szikrából fellobbanva imbolyog,

kapaszkodót keres az élet, mosolyog.

Már tudja, ez a fény örök neki világít,

s benne egy mindenséget kitágít.

.

2024. 06. 18.

Tiszakécske.

Kép: Kivés Ilona


Ma is...

 

Ma is...

Írta: Királdi-Kovács István

.

Szeretlek ma is, bár sosem voltál enyém,

rád gondolok, ma is szirmot bont a remény.

Ki-kihagy néha öregedő, elnehezült szívem,

agyam is, mint a rosta, csak téged őriz híven.

.

Ki tudta akkor még, mit hoz, mit visz az élet,

oly tudatlan, szertelen volt a gyermeki lélek.

Néha hátra nézve megállok fürkészni a távolt,

ma is keresem az érzést, mikor szívünk lángolt.

.

Látod, nem burkolt ködbe halvány sejtelem,

ma is ugyanúgy őrizlek, sosem sárguló képeken.

Volt, hogy orkán erejű, égig érő láng emésztett,

lassan hamvadt el, alig-alig éltem túl az egészet.

.

Csak egy öregember bolyong, hol erdőben, hol réten,

ha nincs előre, eszébe jut miről azt hitte elfeledte régen.

Már csitult a láz, az átmeneti elmebaj elhagyott,

ma is itt vagy, és mind közül te vagy a legnagyobb.

.

2024. 06. 17.                                                                                 

Tiszakécske.

2024. június 6., csütörtök

Pedagógusnapra

Pedagógusnapra

Írta: Királdi-Kovács István

.

Voltak szigorú, talán túl kemény évek,

volt, hogy megviseltek a nehézségek.

Talán akadt egy-egy irányt jelző pofon,

az elbitangolt csikó merre kanyarodjon.

.

Hogy folytassa útját, mely akadályokat vegye,

ha előre akar jutni, az ember gyereke.

Nem volt az igazi szigor, csak jelezte a falat,

nem arra „kisökör” használd már az agyad.

.

De én szerettem őket, sosem haragutam érte,

az élet tőlük bővebben, keményebben mérte.

Ha széled a jószág, pásztor is ugratja az ebét,

„Keríts” ne legyenek a pusztán szerteszét.

.

Így gondolok rájuk-pásztoraimra szeretve,

egyik kézzel fáklyát tartva másikkal terelve,

Erősen ostromolva reménylem a hetedik ikszet,

fényük ma is kísér, olykor könnyekig megillet.

.

Tanító nénik, bácsik, oktatók és mesterek,

bár „ők”, igen mostohán, bánnak veletek,

A nemzet gyermekeinek szüksége van rátok,

hogy a sötétséget sokáig, messzire bevilágítsátok.

.

2024. 06. 06.

Tiszakécske.