Alkonyat
Írta: Kovács
István
Fiatal
énemre a kor,
úgy rakodik,
mint szürke por,
emlékekre
fátylat terít,
de vérem még
nagyon hevít.
Én még megmásznám
a hegyet,
megállítanám
a szelet,
lehoznék
ezer csillagot,
mi az égen,
ott fenn ragyog.
De már a csillagok
neked,
hol
ragyognak, ott kellenek,
sétáljanak
fenn az égen,
mi meg itt
lenn kéz a kézben.
Este összebújva,
csendben,
régi-régi
dalt dúdolunk,
néha nevetve
táncolunk.
nem
számítanak az évek.
Azt akarom,
hogy még élvezd,
minden
szépségét az ősznek,
S én még
érezni akarom,
kezed
melegét homlokomon.
2015-02-25
Tiszakécske
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése