Bántalmazva
Írta: Kovács István
Emelt fejű büszke lányka,
volt szeretve, imádva,
ígérték neki a csillagokat,
kapott szebbnél szebb bókot,
öl számra virágot.
Örömmel szülte gyermekét,
tetszett neki az anyai lét.
De jaj, valami elpattant.
Az első pofon elcsattant,
mit követett a többi.
Kurvának lett kikiáltva,
ütötte, ahol érte a párja,
szeme körül káprázott,
az összes csillag mit megkapott.
Egy lila foltot alkotott.
Gyönge teste meg gyötörve,
szíve, lelke összetörve,
büszkesége sárban hever,
nem jár Ő már emelt fejjel,
könnyét nyeli, sírni sem mer.
Vigaszt nem nyújt neki senki,
szívét a bánat öleli,
menekülne, de nincs hova,
tükörből is, ki visszanéz
már csak egy kócos rongybaba.
Gyermeke is elfordulva,
nincs anyjára semmi gondja,
apját féli, rá hallgat,
elhisz minden rágalmat,
mit az apja ráaggat,
anyja nem érdemel irgalmat.
Nincs már más reménye,
csak a jó Isten kegyelme,
hogy nem tűri már szenvedését,
megváltja őt, elhozva az örök békét.
2015-03-10
Tiszakécske
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése