Szóvá teszem

Szóvá teszem

Írta: Kovács István

Vándorolva, sok utat bejárok,

itt-ott, látok egy- egy majorságot,

megnézem közelebbről, mit mutat,

de szem, életet hiába kutat,

üresen ásít istálló szája,

már a légy sem fordít időt rája,

körötte a mező, mint a vadon,

nem legel rajta szép, kövér barom,

zsíros földjét sem szántja föl eke,

s nem ring rajta kalászok tengere,

árvult földet ördögszekér járja,

fáj a szíve, ki ránéz e tájra.

Romba dőlt tanya akácok között,

az élet, innen rég kiköltözött,

dolgos kéz nincsen közel, se távol,

kihalt, vagy régen elment e házból,

enyészeté itt már minden dolog,

az idő, avas nádtetőn robog,

mely, mint sírhant a földön kuporog,

eltakarva mit ember alkotott,

a természet nem alkudozik, csak

mi övé volt rég, azt veszi vissza,

ha már a dolgos kéz nem gondozza,

hogy fájó sebeit begyógyítsa,

A vándor tovább áll keseregve,

mást, egyebet, ugyan mit tehetne,

szóvá teszi, emberek, ha nem kell,

minek áll még ott, a beton tenger,

ne hagyjátok már, bontsátok azt le,
emberi mivoltunknak szégyene,

ne legyenek a természeten sebek,
mit mi okoztunk,figyelmetlenek.

2015-06-01

Tiszakécske